A Doom 3 elleni egyik legfőbb kritika az volt, hogy a zombik, cyberdémonok és hell knightok fix helyekről kerültek mindig elő, amikor a játékos egy adott pontra ért — tehát szakkifejezéssel élve szkriptelve voltak. Bár ez először tényleg félelmetes volt, de a játékosok könnyen megjegyezték a helyeket, így visszatöltéskor vagy második végigjátszáskor már közel sem hozta ugyanazt az élményt.

A Rage-dzsel kapcsolatban azonban megígérték a fejlesztők, hogy többet ilyen olcsó trükkökkel nem élnek. "A Rage-ben, amikor egy RC Bomb bázisba kerülünk, akkor a Shrouded klán tagjai azt fogják csinálni, amit tenniük kell egy ilyen szituációban. Ha védekezniük kell ellened, amikor odaérsz, akkor védekezni fognak, de az is előfordul, hogy csak éppen szerelgetnek valamit, vagy beszélgetnek egymással. Soha többet nem fogtok látni »szekrényből előbújó« szörnyeket." — fogadkozott Matt Hooper, a Rage vezető tervezője.

Szép ígéretek, de igazából amit az úriember elmesélt, az még mindig alapfokú mesterséges intelligencia, úgyhogy reméljük, hogy ennél többféle trükkel is elkápráztatnak majd minket...