• A fejlesztők már tesztelik a kész terméket
  • Idén már biztosan nem kerül piacra
  • A hivatalos árcédulát továbbra is homály fedi

Az Oculus szemüveget gyártó vállalat bejelentette: már a fejlesztők felé robognak az első szállítmányok, amelyek az eszközök kereskedelmi forgalomban is megjelenő változatát tartalmazzák, beleértve a tartalmak megtekintéséhez szükséges szoftverkörnyezetet.

A mind hardver, mind pedig szoftveres felépítésben egyaránt véglegesnek mondható modelleket egyelőre csak a szakemberek számára tették elérhetővé, elsősorban azzal a céllal, hogy az utolsó simításokat is elvégezhessék a szemüveggel kompatibilis programokon – így remélhetőleg minden flottul megy majd a sisakok piacra kerülésekor.

oculus-rift-cv.jpg

Apropó megjelenés: mint azt korábban megírtuk, az időközben több átalakításon is átesett eszköz Xbox One kontrollerrel, a kapcsolódó szenzorral, és natív Windows 10 támogatással érkezik, de hivatalos dátum híján egyelőre csak reménykedhetünk a 2016 első negyedévére jósolt megjelenésben. Azt viszont már most tudni, hogy átkozottul drága lesz, hiszen a szemüveg csak egyetlen alkotóelem, ahhoz, hogy az általa nyújtott virtuális valóságot maradéktalanul élvezhessük, mélyen a pénztárcánkba kell nyúljunk, ha a jelenlegi konfigunk netán megkopott volna az évek során.