Az Outcastet a mai napig milliók szeretik, ami nem csoda. Mesterséges intelligenciája, grafikája, játékmenete messze megelőzte korát, rengeteg, magas pontszámú értékelést begyűjtött a megjelenése után. Olyan játék az Outcast, aminek visszatérésére, folytatására a mai napig várnak a rajongók. Jobban mondva vártak, ugyanis a BigBen Interactive bejelentette, hogy az eredeti fejlesztőcsapat már dolgozik a program remake változatán, ami 2017 első felében meg is jelenik. 

Igaz, 2014 végén megjelent az Outcast 1.1, ami modern rendszerekre is elhozta a kultprogramot, de a remake sokkal többet fog kínálni. Yves Grolet, az Appeal társalapítója kijelentette, hogy az Outcast sikere messze felülmúlta várakozásaikat, és nagyon büszke arra, hogy a mai napig klasszikusként tekintenek rá a játékosok. Azt is elmondta, hogy a remake-et az Appeal eredeti csapata ugyanazzal a lelkesedéssel készíti, mint az 1999-es alkotást: szeretnénk megmutatni, hogy a program mai korhoz igazított grafikával, fejlesztett játékmenettel is képes lesz az eredeti báját megőrizni, amiért a rajongók még mindig odavannak. 

Természetesen a BigBen vezetője is megszólalt: nagyon örül annak, hogy ez a kultklasszikus program, ami a videojáték történelem része, feltámasztásra kerül. Amikor az Appeal megkereste őket, egyből igent mondtak, így a játékosok felfedezhetik vagy újra felfedezhetik ezt a világokon átívelő hihetetlen kalandot, nemcsak PC-n, de konzolokon is.

outcast-4-1.jpg