Sokan biztos meglepőnek tartjátok, hogy különszámmal jelentkezik a PC Guru, pedig nem ez lesz az első eset a magazin lassan 22 éves történetében. Ha esetleg nem emlékeztek a legutóbbi extra lapszámra, az nem a véletlen műve, hiszen több mint tíz éve, 2003 decemberében találkozhattatok utoljára a hagyományostól eltérő tartalommal jelentkező Guruval. Az akkori szerkesztőség karácsonyra lepte meg az olvasókat egy extra, PC Guru Trend című magazinnal; a különleges kiadás lapjain egyrészt a 2003-as esztendőre tekintettek vissza az akkori munkatársak, másrészt a jövőt latolgatták, természetesen videojátékos szempontból.

A legutóbbi különszám megjelenése óta rengeteg víz lefolyt a Dunán, megváltozott a Guru útját egyengető csapat összetétele, sőt, még a lap mögött álló kiadó is lecserélődött az elmúlt évek során (kétszer is). Ami viszont egy fikarcnyit sem változott, az a játékok iránti olthatatlan lelkesedésünk, ezért úgy éreztük, hogy annyi év szünet után eljött az ideje egy újabb, a havonta megjelenő PC Gurutól független, tematikus különszámnak. Míg elődeink a teljes játékvilágra koncentráltak, addig mi egyetlen sorozatra, a Skylanders-szériára helyeztük a hangsúlyt, méghozzá két okból. A hagyományos PC Guru a már tapasztaltabb játékosokat veszi célba, és viszonylag ritkán foglalkozik a fiatalabb korosztálynak szánt programokkal, mi pedig ezúttal szerettünk volna egy olyan újságot készíteni, ami elsősorban a játékvilággal még csak most ismerkedő olvasóknak szól. Másrészt mi magunk is nagy rajongói vagyunk a Skylanders-játékoknak, az elmúlt három évben rengeteg időt töltöttünk a sorozat egyes epizódjaival, és megannyi szórakoztató óra és nap után jó ötletnek tűnt, hogy egyetlen magazinban foglaljuk össze tudásunkat és tapasztalatainkat.

A Skylanders különszám elsősorban azoknak szól, akik még csak most fedezik fel ezt a különleges univerzumot, azonban a tartalmat megpróbáltuk úgy összeállítani, hogy hasznos és érdekes legyen azok számára is, akik már otthonosan mozognak a Skylanderek világában. A lap oldalain igyekszünk bemutatni, hogy mitől olyan különlegesek ezek a videojátékok, külön kitérünk az eddig megjelent három epizódra (Spyro’s Adventure, Giants, SWAP Force), sőt, megpróbálunk kicsit rendet tenni a játék mellé kapható különböző figurák és más kiegészítők egyre duzzadó tengerében is. Reményeink szerint a magazin nem csak érdekes olvasmány, de hasznos kiegészítő lesz mindenki számára, legyen szó kezdő és gyakorlott játékosokról, vagy akár a Skylandersről tájékozódni kívánó szülőkről.

pcguru-kulonszam-skylanders.jpg

A PC Guru Skylanders különszám 2014. március 27-től (csütörtök) lesz elérhető az újságosoknál és a különböző szupermarketekben, 52 oldalas tartalommal, dupla oldalas posztermelléklettel, DVD-melléklet nélkül, 790 forintért. FIGYELEM: A különszám nem része az előfizetésnek, csak külön szerezhető be!