A Need for Speed: Most Wanted újra kiadása már a nyakunkon van, és bár az első rész még nem olyan nagyon régi, hogy retrónak nevezzük, azért történt egy s más az elmúlt hét évben. Újrázott a Hot Pursuit, szimulátoros irányra kapcsolt az azóta saját életre kelt Shift-széria, és visszatért a Test Drive, mely sokáig, mint alvó óriás várta, hogy végre felébressze valaki. Ráadásul a Most Wanted után az egész NFS leszállóágba került, olyan borzasztóan gyenge játékokat vonultatva fel az egykor minőségi betűhármas zászlaja alatt, mint a Carbon, a Pro Street, vagy épp a tavaly ősszel megjelent The Run. A Criterion tehát az utolsó, igazán nagyot durranó Need for Speedet támasztja fel – mondanunk sem kell talán, hogy ez milyen nagy felelősség.

Na de miért is volt akkora szó a Most Wanted? Nos, a válasz a közízlés hirtelen változásában keresendő. A 2000-es évek előtt az utcai autóversenyek világa még relatíve ismeretlen volt a legtöbb ember számára. Ha szóba jöttek az éjszakai utakon apuci pénzéből vett sportautókkal száguldozó boyracerek, nem az volt az általános reakció, hogy „hű, de menő”, hanem hogy „felelőtlen idióta”, és így a játékok mögött álló megacégek sem különösebben támogatták az elképzelést. Legalábbis nem abban a formában, ahogy később, a 2003-ban kiadott Underground idején. Mert hisz a hétvégi civil forgalom és a rend éber őreinek megzavarása már játékosemlékezet óta hálás témája az autós címeknek, nekem az első ilyen emlékem speciel a Test Drive 2: The Duel DOS-os változatához fűződik. Csakhogy azokban a játékokban nem éreztük a fiatalos lendületet, és inkább egy afféle James Dean másolatot képzeltünk az elsötétített volán mögé.

Aztán a semmiből robbant elő egy Halálos iramban című hollywoodi film, Vin Diesel főszereplésével, és minden megváltozott. A száguldozó őrültek filmsztárokká váltak, az illegális autóversenyzés pedig izgalmas, vágyott dolog lett. Mert hisz ki ne akarná elkápráztatni a csajokat/pasikat egy menő verda volánja mögött úgy, hogy közben még a törvény sem szabhat határt vadságának? A Halálos iramban jelenség lett, annyi film készült a témában, hogy összeszedni is nehéz, az EA pedig úgy látta, hogy a már kiégett Hot Pursuit-féle megközelítést ideje leváltani valami fiatalosra. 2003-ban megjelent a Need for Speed: Underground, melyet egy esztendővel későbbi folytatása után a 2005-ös Most Wanted követett.

Akármilyen hihetetlennek hangozzék is, az első két Underground úgy akarta ábrázolni az illegális autóversenyek világát, hogy a rendőrséget kihagyta az egyenletből. 2005-re azonban az autógyártók licencszerződései engedékenyebbé váltak (nekik is tetszett a hirtelen népszerűség), így a Most Wanted legnagyobb dobása a zsaruk visszatérése lett. A játék élőszereplős átvezető animációiban a szexis Josie Maran játszotta a főszerepet egy szál forrónadrágban, és bár volt valami sztori is, a férfi játékosok többségének csak ennyi rémlik. A hajcihő középpontjában egy feketelista állt, 15 körözött utcai versenyzővel, akiket sorban kellett legyőznünk, ezzel tornázva fel magunkat a rendőrség adatbázisában. A Most Wanted karriermódja ehhez mérten igen tartalmasnak számított, mai mércével pedig szinte hihetetlen, hogy minimum 20 óra kellett egy első végigjátszáshoz.

A versenyek között szabadon kódoroghattunk a hatalmas városban, felismerhetetlenségig tuningolhattuk a verdákat, vagy heccelhettük a zsarukat, akik hat körözési szinten át egyre durvább erőket mozgósítottak. A helikopter és a folytonos sziréna még hagyján, később már dzsipekkel száguldoztak a szembe sávban, hogy kamikazeként csapódjanak belénk. Ez persze nem csak azért volt jó, mert alaposan felpumpálta az adrenalinszintünket, de a játékmenetben is fontos szerep jutott neki: minél nagyobb kárt okoztunk a jardnak, annál jobban tiszteltek az utca fenegyerekei, és ezért egyre több kihívás nyílt meg előttünk.

Volt multiplayer is, de már nincs. Legalábbis nem online, az EA ugyanis tavaly augusztusban lelőtte a szervereket. De mindegy is, 2005-ben a többjátékos mód csak afféle kiegészítés volt az NFS-ekben, kellett még pár év, hogy főszerepet kapjon. S hogy milyen mai szemmel a Most Wanted? Nehéz megmondani. Akkoriban csak úgy repkedtek körülötte a 90% feletti értékelések, a PC Guruban is nagyon kellemes százalékszámmal jutalmaztuk. De most, 2012-ben már látszik, miért volt a nagy siker.


Mia elmagyarázza, mi a dörgés a városban


A játékosok belefásultak az unalmas közhelyekbe. Nem akartak több körpályát és izmos amerikai autót. Sokkal szívesebben fogadták a japán tuningautókat és a laza, fiatalos atmoszférát. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a Most Wanted a Halálos iramban őrület miatt olyanokhoz is eljutott, akik korábban nem, vagy csak érintőlegesen találkoztak az NFS-sorozattal. Ne feledjük, hogy 2005-ben a nyakunkon voltak az új konzolok, és egyre többet hallottuk az addig szinte ismeretlen „casual gaming” kifejezést. A játékipar a tömegek szórakoztatása felé tolódott, ezért vált hatalmas sikerré a 2006-ban kiadott Wii, és emiatt butult egyre többet a Need for Speed sorozat. A Most Wanted sikerét azóta egyik rész sem ismételte meg, így nem csoda, hogy az EA most egy remake-kel szeretné visszacsábítani a rajongókat. Mivel azonban az ízlés megint átalakult, a 2012-es Most Wanted sem sokban emlékeztet a 2005-ös klasszikusra. Úgy néz ki, hogy tuning sem lesz benne, ellenben az online komponens gyakorlatilag átvette a karriermód szerepét.

Ma már nem ajánljuk, hogy kipróbáljátok a Most Wantedet. Főleg akkor nem, ha sosem láttátok teljes pompájában, 2005 őszén. Sajnos sokat öregedett a játék, a szélsőségesen arcade megközelítés sem épp szimpatikus, és az ostoba, scriptelt főellenfelek is könnyen kiverik a biztosítékot a legtöbb embernél. Akármilyen is lett, a maga idején korának popkulturális tükörképe volt, és ezt akkor sem lehet elvitatni, ha valaki esetleg azóta is egy Porsche Unleashed 2-ért imádkozik.