Persze ne értsetek félre, a GTA III egy zseniális játék volt, stílusteremtő és örökké aktuális egyszersmind. Viszont tény, hogy a humor minden pillanatát áthatotta, és bár bizonyos filmes témákat szívesen megcsillogtatott (ahogy teszi a sorozat ma is), a bűnözők életét valóságosan bemutatni nem igen tudta és akarta. A Mafia volt az első olyan sandbox bűnözős játék, amiben nem a szabadságra, hanem a történetre fektették a hangsúlyt a készítők. A sztori a 30-as évek Amerikájában játszódott egy képzeletbeli nagyvárosban, Lost Heavenben, ahol is két olasz maffiacsalád háborújába keveredtünk bele egy hétköznapi taxist, Tommy Angelot irányítva. Tommy nem az a megszokott keményfiú karakter, hanem egy botcsinálta bűnöző, akit személyes ügy vezet rossz útra -- más kérdés, hogy végül a jól fizető állás miatt rajta is marad. A sztorit maga Tommy meséli egy nyomozónak egy bárban, s közben védelmet kér a családja részére, úgyhogy az első pillanattól fogva sejthető, hogy a Mafia nem egy vidám játék.

Sőt, kifejezetten szomorú és kemény, ami az első perctől az utolsó pillanatig erkölcsi kérdéseket feszeket. Tommy rendes ember lehetne, hisz bár hidegvérű gyilkos, ártatlan emberek megölésére nem igazán vevő, a barátaiért pedig tűzbe menne. Ez a kettős jellemábrázolás a Mafia egyik legnagyobb erőssége. Mivel a történet hosszú (első nekifutásra 20 óra minimum) és sok átvezető animációt látunk, elég idő jut a végtelen igényességgel megkomponált jellemfejlődés levezénylésére. A forgatókönyv sokat merít a klasszikus gengszterfilmek romantikájából, a mellékszereplők pedig szintén egytől egyig kidolgozott személyiséggel bírnak, sőt, időnként velünk fejlődnek.

Ez már csak azért is kiemelkedő, mert megköveteli a komoly, rendszerezett forgatókönyvet. A GTA III szabad városában ilyen nincs, sok küldetés és szereplő mindenféle logikai kapcsolat nélkül van jelen, mert a szabadságra épített játékélmény megköveteli a kompromisszumokat. A Mafiánál viszont a fejlesztők nem a szabadságra, hanem a történetre helyezték a hangsúlyt. Így aztán a PC-n csak pár hónapos GTA III után egy sokkal lineárisabb programot kaptunk, ami ennek ellenére is egy hatalmas várost foglalt magába. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésemre, hasra ütve ki merem mondani, hogy Lost Heaven nagyobb Liberty City tíz évvel ezelőtti változatánál, grafikailag pedig olyan részletes, hogy még most is jól mutat a monitoron.

S ez az a pont, amiért a Mafia valódi klasszikussá válhatott. Sokan keresték a tökéletes egyensúlyt sztori és szabadság között, ám mind ezidáig nem lelt rá senki. Ki tudja, talán nem is létezik az áhított csoda, legalábbis nem ebben a technológiában... de akkor mégis miért nagy szám a Mafia? Nos, mert úgy épített lineáris játékélményt egy nonlineáris univerzumban, hogy ez ne zavarjon minket. A sztori komolysága miatt eszünkbe sem jutna ökörködni az utcán, de ha mégis megtesszük, nem elég, hogy jó eséllyel bukjuk a küldetést, de olyan agresszív és reális rendőri túlerővel kerülünk szembe, amilyennel a GTA-ban nem. Az élethű hozzáállás tehát atmoszféraszinten is összhangot teremt a két össze nem illő tervezési alapkő között. Aztán pedig ott a tény, hogy a játékban van Free Ride és Free Ride Extreme játékmód is. Míg előbbi szabad kocsikázást jelent, addig utóbbiban mindenféle elmebeteg küldetéseket oldhatunk meg különleges autójutalmakért.

Bár lehetne még mesélni a Mafiáról oldalakon át, nem az volt a cél, hogy bő lére eresszük, hanem hogy kedvet csináljunk azok számára, akik egyszer régen, vagy talán még sosem játszották ezt a hihetetlenül igényes játékot. Most kifejezetten aktuális a téma, hisz a Steam őrült akcióinak keretében mindössze 6,69 euróért vásárolható meg. Találkozunk Salieri bárjában munka után, fiúk!

Mafia -- Megjelenés: 2002. szeptember 6. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 500 MHz, RAM: 96 MB, VGA: SM 2.0 / 16 MB, HDD: 1,8 GB