Az élménybeszámoló előtt szeretném tisztázni, hogy a következő sorok nem minősülnek egy teljeskörű tesztnek, ugyanis a játék egy nagyon kezdetleges változatát volt lehetőségünk kipróbálni, ahol rengeteg funkciót el se lehetett érni, a bejárható térkép egy kis szeletét kaptuk meg a fejlesztőktől, és nagyon sok helyen még az ikonok se kapták meg a végleges kinézetüket. Ezzel a pár sorral szeretnénk kedveskedni nektek, olvasóknak, hogy Ti is ugyanolyan lelkesedéssel várjátok a programot, mint ahogy mi is tesszük!

A Sengoku Dynasty egy nagyon izgalmas, kevert műfajú játék, amelyben a nyílt világ, a felfedezés, a városépítés, a túlélés és az életszimuláció elemei találkoznak egy sokak által közkedvelt korban, a feudális Japán meglehetősen izgalmas korszakában. A léc elég magasan van, ugyanis ebből a korszakból a Ghost of Tsushima vagy éppen a Nioh jelenti a minőséget, ami alá nem akarnak menni a játékosok. Azonban megnyugtatok mindenkit, a Sengoku Dynasty nem szándékozik felvenni az előbb említett címekkel a versenyt, hanem egy teljesen egyedi élményt akar szerezni a stílus kedvelőinek.

A történet szerint egy hajótöröttet alakítunk, aki menekül a szamurájok pusztításai elől, hogy megtalálja azt a helyet, amit csak úgy neveznek, hogy Peasant Kingdom, ami egyre jobban erősödik, és ellenáll az elnyomóknak. Itt vesszük át karakterünk felett az irányítást és kezdődik a felfedezés, a túlélés élményeivel. Utunk során számos küldetést kell teljesítenünk és haladnunk kell a történet szerint. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a sztori hol fog kicsúcsosodni, az biztos, hogy az egyik legnagyobb feladatunk egy porrá égett falucska újjáépítése, felvirágoztatása és menedzselése lesz. Egy teljesen új életet kell felépítenünk karakterünk számára, és a falu többi lakosának egyaránt. Igen, itt az új otthonunkat szó szerint meg kell tölteni élettel, újabb és újabb lakók felől kell gondoskodnunk, hogy senki ne szenvedjen semmiben sem hiányt. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A cél a teljes falu szeretett vezérének lenni, ám pályánk során több lehetőségünk is van, hogy mire specializálódunk. Lehetünk bölcs, megfontolt vezérek, de választhatjuk a szerzetes (monk), a harcos (warrior) és az ács (craftsman) útját is. Ezekre a specializációkra lényegében egy talentfaként tekinthetünk. Minden egyes útnak természetesen megvan a maga erőssége és hátránya is. A harcrendszert sajnos nem volt alkalmam kipróbálni, ugyanis a bejárható területen nem találkoztam semmilyen vadállattal vagy ellenséggel. A fejlesztők ugyanakkor megnyugtattak minket, hogy bőven lesz lehetőségünk vadállatok és más gonosz erők ellen harcolni. Igazából annyira nem is zavart, hogy nem akart mindenki széttépni, ugyanis így volt lehetőségem a tájban gyönyörködni, ami teljesen magával ragadó volt. Látszik, hogy a fejlesztők beleteszik szívüket - lelküket a programba, ugyanis a hangulat, az atmoszféra lebilincselő. Ehhez a környezethez pedig olyan zenék és hanghatások párosulnak, ami már most maximálisan kiszolgálja az igényeinket. 

A játékban egyedül is a királyság élére törhetünk, de az ilyen fajta játékok mindig is izgalmasabbak, ha barátokkal vágunk neki a kalandoknak, hogy jobban fel tudjuk osztani egymás között a feladatokat, amikből akad itt szép számmal. További érdekesség, hogy a programban választani tudunk az első (FPP) és a harmadik személyzetes nézet között (TPP), így mindenki megtalálja a számára tökéletes nézőmódot.

A Sengoku Dynasty egy teljesen új szint visz a túlélő – életszimulátor játékok körébe, amire az emberek, a kiadott képek és az ígéreteknek köszönhetően, már most felültek arra a bizonyos „hype vonatra”. A programban bőven van potenciál, olyan újítások, aminek köszönhetően az ember úgy érzi, hogy nem egy tucatszerű survival játékkal játszik. Azt is lehetne mondani, hogy a fejlesztők az egyik legjobb recepthez nyúltak, ugyanis ezt a korszakot, stílust, az emberek túlnyomó többsége szereti és érdekesnek is találja. Minket teljesen elvarázsolt, a probléma csupán annyi, hogy pontos megjelenési dátumról egyelőre nincs hír, valamikor ősszel várható a debütálás. Zárásképpen pedig még annyit, hogy a téma és a játékstílus szerelmeseinek egyenesen kötelező darab!