A Thiefben annak idején ölni nem volt kötelező, a legügyesebb játékosok gyilkolás nélkül is végig tudták játszani a programot. Az új Thieffel kapcsolatban az egyik első rajongói kérdés is erre irányult, és bár a fejlesztők nem kommentálták a sok, témába vágó fórumtopicot és tweetet, most végre leszögezték: igen, a 2014-ben érkező Thief-rebootban sem lesz kötelező ölni.

Az Eidos Montreal hivatalos blogján megjelent post szerint a Thief ugyanolyan lesz, mint a Deus Ex: Human Revolution volt, azaz, ha valaki elég rátermett és kiismerte a játék minden zegzugát, akár egyetlen ellenfél likvidálása nélkül is a történet végére érhet -- de persze ez csak a közönséges ellenfelekre igaz, a sztori szerint is "halálra ítélt" szereplőktől muszáj lesz megszabadulni, noha nem tudjuk, ilyenek lesznek-e. A program játékmenete mindenesetre a lopakodásra összpontosít, a közvetlen, nyílt konfrontáció nagyon nem lesz ajánlott.

Az új Thief ígéretes akció-kalandjátéknak tűnik, mi már nagyon várjuk. Megjelenésére 2014-ben kell számítani PC-re, PlayStation 4-re, és majdnem 100%, hogy a következő, még bejelentésre váró Xboxra is kijön a Square Enix alkotása.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!