Ez a „felröppenés” azonban nem pletyka, hanem konkrétum, ugyanis a kiadó és egyben készítő Ubisoft által megjelentetett hivatalos kérdezz-felelek interjúban olvashatjuk, sőt rögtön az elején ezt vágja az anyag az arcunkba jól -- íme a teljes szöveg:



Lesz dedikált szerver a Splinter PC-s verziójában?
Nem, nem lesz dedikált szerver mód.

Mennyi ideig tart egy meccs a „Face off” módban?
A Face Off több körből fog állni, a győzelemhez hármat kell megnyerni, azaz maximum öt kör lehet. A játékosok beállíthatják, milyen hosszú legyen egy kör, és hány pont kell egy megnyeréséhez, tehát rajtuk áll, hogy rövid vagy hosszú meccset akarnak.

Pontosan hogyan működik a meccsszervező (matchmaking)?
A meccsszervező olyan játékosokat próbál meg összehozni, akik ugyanolyan típusú kihívást keresnek a kiválasztott pálya, nehézségi szint, nyelv és ping alapján. Ha ez sikertelen, a játékos létrehozhat egy saját meccset, és várhat a csatlakozókra, de privát küzdelmeket is lehet szervezni. A szervező egyébként az első „kudarc” esetén megpróbálja szélesíteni a keresési paramétereket, hogy megtalálja azt, aki a legközelebb áll a megadott feltételeidhez. A Convictionben nem lesz meccslista, azzal kerülsz össze, aki a legmegfelelőbb a számodra.

Lesz várószoba (lobby)?
Természetesen lesz. Itt lehet eldönteni a meccs beállításait, megváltoztatni a játékmódot, a pályát és nehézséget, anélkül, hogy kilépnél a várószobából, azaz így kapcsolatban maradhatsz a haverjaiddal.
 
Hogyan bizonyíthatják be a játékosok, hogy megnyertek egy meccset?
A Deniable Ops mód játékbeli statisztikája mellett webalapú ranglisták is lesznek, ahol mindenki összevetheti az eredményeit másokéval.
 
Lesz visszajátszás (replay) funkció?
Nem lesz.
 
Lesz megfigyelő (spectator) mód?
Nem lesz.


 
Hát így. Hozzáteszem, azért a megfigyelő mód hiányának sem örülök, az mindig jópofa dolog, és egyben tanulságos is. Érdekes döntések ezek, meglátjuk, mi sül ki belőle. Részemről persze fontosabb a jó szólista kampány, ha az nem egy ebéd-vacsora között végigjátszható coitus interruptus lesz, mint az MW2 esetében, már elégedett leszek...