• 49 millió dollár gyűlt össze a Star Citizen című indie-űrszimre
  • Chris Roberts főtervező hálás, szerinte nélkülünk a Star Citizen össze se jött volna
  • Cél az 50 millió dollár, na meg a csillagos ég
  • Star Citizen megjelenés 2015-ben

Utoljára bő egy hónapja írtunk a Star Citizen című megajátékról, akkor éppen a 46 milliós határt lépte át, ezzel elérhetővé téve a feljavított szkennelő szoftvert. Az azóta eltelt hetek alatt újabb három mérföldkövet teljesített, ezzel karnyújtásnyira megközelítve a félszázmilliós álomhatárt, amiből már egy visszafogottabb sci-fi mozifilmet is simán le lehet forgatni -- mindezt pedig közösségi támogatással érte el.

47 misinél hajtóműtuning-kittet kaptunk, 48 millióval kereskedelmi forgalomba került a Retaliator űrhajó, 49 milliónyi zöldhasú után a xi’an űrnövény járt. És ha elérjük az ötven millió dolláros támogatottságot, a játék megkapja a Star Citizen három legnagyobb idegen fajának (a vanduul, a xi’an és a banu) már korábban emlegetett, nyelvészek segítségével teljesen kidolgozott nyelvét.

Chris Roberts természetesen ezúttal is intézett egy kis beszédet a csillagok polgáraihoz, amiben egyrészt kifejezte mérhetetlen háláját a támogatók felé, hiszen nélkülük egy ilyen ambiciózus, csak PC-re megjelenő játék soha nem valósulhatott volna meg -- nincs olyan kiadó, ami pénzt invesztált volna egy szólista sztorival is bíró MMO űrszimulátor-FPS-be, amelyben működő kereskedelem és gazdaság van. Pláne nem pumpált volna bele ennyit.

Ezen felül megemlítette, mi lesz az 50 milliós mérföldkő teljesítése után -- mert nem állnak le, az biztos. Egyrészt, szeretnék kicsit jobban bevonni a játékosokat a fejlesztésbe. Elindítottak egy új, barátságosabb online boltot, amely több információt ad a kínált termékekről. Ezután leülnek, hogy kitalálják a következő nagy dobásukat. Terveik vannak bőséggel, az új szervezeti csomagoktól kezdve az interaktív térképen át a Galactapediáig mindenféle van a "meg kellene csinálni" listájukon.

Mindent összevetve az már most biztos, hogy ha jövő héten (mondanám, hogy optimista becslés, de nem az) a Star Citizen eléri az 50 milliós határt, akkor sem fog leállni a pénzszívó rendszer. Megvalósítható ötletek bőven vannak, az Arena Commander is folyamatosan frissül, már csak az a kérdés, hogy Robertsnek sikerül-e ambiciózus játékát 2015-re jól működő formába önteni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!