A Blizzard bejelentette, hogy bár a Heart of the Swarmra 2013-ig várni kell, a Wings of Liberty többjátékos módja egy új, igen érdekes fejlesztéssel gazdagodik "az elkövetkezendő hónapok folyamán": ez lesz a Global Play, melynek köszönhetően bármelyik szerverrégióban játszhatunk, többet nem lesznek erre vonatkozó megkötések.

Na jó, ez így sarkítás, bizonyos, teljesen érthető okokból eredő korlátozások azért várhatók. Ilyen, hogy a már meglévő profilunk régióhoz kötött, tehát azt nem tehetjük meg, hogy a már kismillió meccset nyert accountunkkal feltűnünk egy dél-afrikai szerveren. Ez azt jelenti, hogy minden egyes régióban, ahol játszani akarunk, saját profilt kell készítenünk, új barátlistával, statisztikákkal, mindennel.

A játékosok a StarCraft II bejelentkező képernyőjén szabadon választhatnak majd régiót maguknak, és míg mondjuk a mi szervereink éppen karbantartás miatt szünetelnek, nyugodtan csatározhatunk valamelyik másikon. A játék nyelvezete és felhasználói felülete mindig ugyanaz marad, a program pedig tájékoztat majd az esetleges szabályzatbeli eltérésekről.

Sajnos pontos dátum nincs (elvégre ezt is a Blizzard fejleszti), de mi már annak a ténynek is örülünk, hogy nekifeszülhetünk tengerentúli cimboráinknak.