Ha valamihez lehet hasonlítani, akkor a Twisted Metal olyan volt a PlayStationnek, mint a Carmageddon a PC-nek. Persze csak távolról és kissé hunyorítva, mert egyrészt az évtizedes múltra visszatekintő sorozat korábban is kezdődött, másrészt korántsem jutott benne akkora szerep a vérengzésnek, mint a Stainless híres-hírhedt játékában. Ráadásul a  versenyző karakterek itt saját történettel bírtak, melyet a kampányt végigjátszva követhettünk nyomon. Most nagyon nem ecsetelném a több játékon átívelő, néha inkonzisztens történéseket, a lényeg nagyjából annyi, hogy adott egy titokzatos fazon, egy bizonyos Calypso, aki Los Angeles környékén minden évben meghirdeti a Twisted Metal-bajnokságot. Az életre-halálra zajló járműversenyben szabályok nem igazán vannak, az egyetlen cél a túlélés. Persze nem akármilyen fődíjért visszük vásárra a bőrünket: az este végére életben maradó játékos bármit kívánhat, legyen az bármilyen lehetetlen kérés.

Történelemlecke

A sorozat 1995-ben indult útjára, és egyetlen év leforgása alatt elérte az egymilliós álomhatárt, így nem maradhatott el a folytatás sem. A második részre a fejlesztő SingleTrac, David Jaffe-val (God of War, Drawn to Death) az élen, megugrotta a maga által felállított lécet. Ám a sikersorozat itt derékba is tört: a Sonyval való nézeteltérések okán a 989 Studios vette át a sorozat fejlesztését, és bár magát a címet birtokolták, a játék eredeti motorja a SingleTrac szellemi tulajdona maradt. Így kénytelenek voltak egy teljesen új motort tenni alá, ami bár számos ponton fejlettebb volt, a játékot inkább a híre vitte el a hátán, az átütő sikert azonban már nem tudták megismételni.

Az eredeti alkotók később új stúdióba tömörültek, és megalkották a Twisted Metal: Blacket, melyet máig sokan a sorozat legjobbjának tartanak. Ám a Sony valamiért úgy döntött, hogy a Head On alcímen megjelenő játék PSP-n debütáljon, 2005-ben, PlayStation 2-re csak jóval később, 2008-ban jelenhetett meg, Extra Twisted Edition címen, mikor a PlayStation 3 már több mint egy éve a piacon volt. Ezzel pedig elérkeztünk születésnaposunkhoz, mely 2012-ben jelenhetett meg az akkori újgenerációs konzolokra. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Nagyon metál

A játék igazi meglepetés volt. Jaffe a 2010-es E3 konferenciáig tagadta a létezését, végül pedig egy roppant látványos show keretében mutatták be a nagyérdeműnek. A Twisted Metal egész egyszerűen számozás és alcím nélkül jelent meg, egy kis csúszás után, mert bár eredetileg 2011. végére tervezték, de halasztották 2012 februárjára. A játék középpontjába ezúttal a többjátékos mód került, melyet négyen, osztott képernyőn is élvezhettünk, vagy online akár tizenhatan is darálhattuk a fémet. És bár ez volt a középpontban, nem maradhatott el a kampány sem, melyben ezúttal csak három sofőr történetét követhettük nyomon. Az ikonikus pszichopata sorozatgyilkos bohóc, Sweet Tooth, a motoros fenegyerek, Daniel Grimm, és az egykori szupermodell, Dollface kicsavart sztoriját ismerhettük meg – és bár a játék megágyazott a folytatásnak, az sosem vált valóra.

Részben a kevés karakter, részben az élőszereplős átvezető videók miatt is kritika illette a játékot, melynek lényegi része igen-igen kiváló lett. A négy-, olykor két- vagy sok keréken, sőt akár robotlábakon, de még helikopterben is történő pusztítás a legváltozatosabb fegyverekkel minden egyes járgányban más és más vezetési stílust követelt meg. A játékkal feloldható mindenféle kozmetikai és egyéb kiegészítők pedig sokáig odaszögezték a játékost a képernyő elé. A játékmenet hangulatához nagyban passzolt a hanganyag is, a saját zenék mellett olyan előadókkal büszkélkedhetett, mint a Wolfmother, Rob Zombie, a Sepultura vagy éppen a Judas Priest. Mostanra azonban, ha konzolunk még akad is, a szerverek sajnos már nem üzemelnek, így marad a kampány vagy az osztott képernyős játék.

Tetszhalott

A rajongóknak remélhetőleg nem kell sokáig szomorkodniuk, a Twisted Metalról a Sony még nem mondott le. Ugyan filmet végül nem, de sorozatot készítenek a játék alapján. Ezt nem is olyan rég erősítették meg, az idei CES alkalmával. A készülőfélben levő, egyelőre inkább csak pletykált játék eddigi sorsa sem egyszerű, hiszen belsős értesülések szerint a Destruction AllStars bukása után a Sony kivette a fejlesztést a Lucid Games kezéből, és a Firesprite-ra bízta. Hivatalos bejelentés vagy sajtóközlemény azonban még nem született, így ez mindaddig csak pletykának minősül, amíg az első teasert meg nem kapjuk. Mi mindenesetre várjuk. De már egy Black-remake is elegendő volna a boldogsághoz.