• Az Assassin’s Creed: Unity nagyon szép játék lesz
  • A Ubisoft szerint azonban technikailag is kiemelkedő a program
  • Gigantikus tömegek lesznek Párizs utcáin
  • Az NPC-k változatosságára sem lehet majd panasz
  • Assassin’s Creed: Unity a PC Guru Webshopban

Az Assassin’s Creed: Unity a Ubisoft eddigi legnagyobb játékának ígérkezik, ami technikailag is felül fogja múlni a konkurenseket. Jeffrey Spicer karakter- és effektfelelős a Developnak adott interjújában elmondta: a modern hardverek (tehát a PS4, az Xbox One, és persze a PC) lehetővé teszik, hogy az 1790-es évek koszos, kaotikus hangulatát a korábbi epizódoknál sokkal életszerűbben ábrázolhassák.

A legnagyobb fejlődést azonban az NPC, azaz a nem játékos karakterek terén tapasztalhatjuk majd. Az Assassin’s Creed: Unity hatalmas tömegeket mozgat meg, az utcán sétálgató francia polgárok között pedig nem fogunk belefutni két egyforma karakterbe, ugyanis nem elég, hogy „áttörést ért el” a csapat az arcszkennelés terén, de úgy tudják változtatgatni a karakterek egyes tulajdonságait a grafikusok (hajszín, szemszín, bőrtónus, ruházat stb.), mint „egy divattervező a modelljei öltözékét”, azaz csak pár mutatót kell módosítani, és máris milliós magasságokban jár a használható variánsok száma. A ruhaanyagoknak és egyéb tárgyaknak más-más súlya van, így az animációik is változnak.

Az Assassin’s Creed: Unity hivatalos gépigénye egyelőre nem ismert (a neten keringó infókat nem erősítette meg a Ubisoft), pedig mi nagyon kíváncsiak lennénk, milyen gép kell ehhez a csodához.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!