A Take-Two az aktuális gazdasági konferenciáján egyebek mellett bejelentette, hogy a Rockstar Games egy új játékot készít, mégpedig nextgen konzolokra. A rejtélyes program a cég 2015-ös gazdasági évében, vagyis március 31. előtt a boltokba fog kerülni (ez persze csak egy terv, látatlanban is garantálható a késés), de hogy miről van szó pontosan, azt a fejlesztőkön és a kiadón kívül senki sem tudja.

A Rockstar jól tud titkokat tartani, s ha van is szivárgás, az nem ölt akkora méreteket, mint amilyen egy Call of Duty, vagy Assassin’s Creed esetében előfordul, vagyis még sokáig a sötétben fogunk tapogatózni afelől, hogy min dolgozhatnak a srácok -- bár van miből elindulnunk. A csapatnak több olyan szellemi tulajdona is van, amiből egy folytatás otthonosan érezné magát az Xbox One-on és a PS4-en, s most szépen sorba is vesszük ezeket.

5. Bully 2

Az egyik legkevésbé lehetséges forgatókönyv, hogy a Rockstar készít egy újabb, a bentlakásos iskolák néha durva életét bemutató játékot a GTA-sorozat mintájára, de mégsem hanyagolhatjuk ezt el, már csak azért sem, hiszen a stúdió oszlopos tagjának, az írói feladatokat is ellátó Dan Housernek ez a személyes kedvence, sőt nagyjából már azt is tudja, hogy mi szeretne a folytatástól. A Bully második részéhez ráadásul már nevet is foglaltak.

Persze az, hogy Dan Houser mit szeret személyesen, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az is lesz a szentírás a stúdióban, ugyanis nem ő az egyedüli döntéshozó -- de még ha ő is lenne az, egy sokkal komolyabb akadállyal kellene szembenéznie, mint a házon belüli támogatás megszerzése. Ez pedig nem más, mint az, hogy az utóbbi években kifejezetten érzékeny témává vált az iskolán belüli erőszak, s ha most egy ilyen témával foglalkozó, illetve azt csak megközelítő játék kerülne a boltokba, a sajtó és a gyermekvédelmi szervezetek egész biztosan darabokra tépnék a stúdiót -- ugyanakkor a Rockstarnak nem újdonság a média támadása, sőt ez igazából a marketing egyik bevált része, így nem teljesen elképzelhetetlen, hogy ezt meglovagolva készítenek egy nextgen Bullyt, bár nem vennénk rá mérget.

Alternatíva: új Midnight Club -- 2008 óta nem jelentkezett új résszel a Rockstar Games versenyjáték-sorozata, így épp itt volna az ideje egy újabb száguldozásnak.

top-5-bully-midnight-club.jpg

4. L.A. Noire 2

A 2010-ben megjelent L.A. Noire-nak sok problémája volt a teljesen bunkó főszereplőtől a néha logikátlan gondolatmeneten át egészen a béna animációkig (nem a mimikára gondolok) -- de ez mind a Team Bondi hibája, amely a rossz vezetés alatt szenvedett a fejlesztéssel, s csak a Rockstar csatlakozása után indulhatott meg az igazi munka. Nem csoda tehát, hogy amit kaptunk, az egy csiszolatlan gyémánt lett, egy, a vártnál rosszabb, de a 40-es évek Los Angelesének hangulatát piszok jól megragadó, helyenként kifejezetten érdekes játék, ami megérdemelne egy olyan folytatást, amit egy kompetens csapat jó vezetéssel készít el.

Itt jön képbe a Rockstar Games, amely megvásárolta a licencet, s miután a lenyűgözően részletes arcmimika-technológia egy másik cég birtokában van, az égvilágon semmi akadálya annak, hogy elkészüljön a folytatás, mondjuk New Yorkban vagy Miamiban, vagy bárhol másutt, a lényeg az, hogy az előd hangulatát maximálisan megtartó, de annak megannyi gyermekbetegségétől mentes folytatást kapjunk, ez az IP ugyanis sokkal többre érdemes.

Alternatíva: Manhunt 3 -- a sorozat eddig megjelent mindkét része inkább csak a nagy felhajtás terén tudott domborítani, de vajon a maga nemében is tudna sikeres lenni egy folytatás? Csak egyféleképpen derülhet ki... 

top-5-la-noire-manhunt.jpg

3. Agent

Az Agent már nem egy új játék, hiszen a Rockstar 2007-ben jelentette be a programot, de mivel azóta semmit nem hallottunk róla, egy friss bejelentésnek kell jönnie, illetve hát egy formális, igazi leleplezésnek, ugyanis hét évvel ezelőtt egy logón és egy rövid szövegen kívül semmi egyebet nem kaptunk a játékról. Csak annyit tudunk, hogy a hidegháború idejét, a 70-es éveket mutatná be, s főleg kémkedésről, kémelhárításról, valamint politikai célú bérgyilkosságokról szólna, mint ahogy a címe is sugallja.

Az új bejelentés továbbá azért is szükséges lenne, mert nagy valószínűséggel az eredeti koncepciót az évek során már rég a kukába dobták a fejlesztők. Hét év ugyanis sok idő egy játék fejlesztésére, s az a tény, hogy ez idő alatt nemhogy megjelenést, de egy árva részletet sem kaptunk, azt jelenti, hogy az eredeti elképzelés nem volt elég jó. Minden esély megvan arra, hogy egészen új játékot kapunk a csapattól, amire így már ráillik a gazdasági konferencián elhangzott mondat, miszerint egy friss címet készítenek a srácok nextgen gépekre.

Alternatíva: Max Payne 4 -- noha a harmadik rész eseményei után Max kalandjai látszólag véget értek, biztosan bőven vannak még démonok kedvenc nyomozók múltjában, s különben is, nem olyan ember ő, aki könnyen hátra tudna dőlni, hogy kifújja magát. 

top-5-agent-max-payne.jpg

2. A Red Dead-sorozat folytatása

A Red Dead-sorozat folytatásával elérkeztünk oda, ahol a rajongók egybehangzó véleménye az, hogy záros határidőn belül kapunk egy folytatást -- valószínűleg igazuk is van. A Red Dead Redemption ugyanis az egyik legjobb westernjáték volt az utóbbi években; a sajtó imádta, a játékosok pedig tömegesen vonultak a boltokba megvásárolni, olyan sokan, hogy a Take-Two gazdasági mérlegét az aktuális negyedévben kivételesen nem a GTA, hanem Marston billentette pozitív irányba.

Minden fontosabb tényező tehát amellett szól, hogy elkészüljön a folytatás, a rajongók pedig -- konkrét tények hiányában -- már meg is kezdték az ábrándozást arról, hogy mit tartogathat számunka a vadnyugat. Az egyik ilyen népszerű elmélet szerint a játék Red Dead Rebellion címen fog megjeleni, de feltűnt már egy Red Dead Revolution is, illetve arról is megy a diskuráció, hogy egy előzménnyel vagy a folytatással lesz-e a dolgunk -- ami biztos, hogy a játékosok nagyon szeretnének egy folytatást, a GTA 5 után pedig ez több mint ésszerű döntés lenne.

Alternatíva: új IP -- a Rockstar Games berkeiben rengeteg ügyes, nagyon kreatív ember dolgozik, így kíváncsi lennék, hogy mit tudnak összehozni, ha nem támaszkodhatnak egy bejáratott névre.

top-5-red-dead-uj-ip.jpg

1. Nextgen GTA 5 (és PC-s megjelenés)

Az első számú és leginkább valószínű elképzelés az, hogy a Rockstar még ebben az évben, valószínűleg az E3 során bejelenti: a rajongók kéréseinek eleget téve a GTA 5 idén, de legkésőbb jövőre megjelenik az új generációs konzolokra is, hogy Los Santos végre igazi pompájában tárulhasson elénk. Amit várhatunk: nagyobb textúrák, részletesebb modellek, és úgy általánosságban meggyőzőbb látványvilág, valamint több játékos a multiplayer módban, és persze online bankrablások.

A GTA 5 pontosan az a játék, amit sokan hajlandóak lennének még egyszer megvenni, csak azért, hogy nagyobb részletesség mellett élhessék át a történéseket, és újra elmerülhessenek a multiplayer mód nyújtotta örömökben, a Take-Two, illetve a Rockstar pedig bolond lenne nem élni egy ilyen kínálkozó lehetőséggel, azzal, hogy két, játékhiányban szenvedő platformra adjanak ki egy olyan kipróbált, biztos sikernek számító címet, mint a GTA 5.

Az Xbox One és a PS4 mellett persze kézenfekvő lenne már akkor az is, hogy a PC-s kiadást is leleplezzék. Ez is egy olyan forgatókönyv, aminek a bekövetkezését biztosra vehetjük, már csak azért is, mert minden korábbi rész egy év késéssel ugyan, de hozzánk is eljutott. Na és idén ősszel vajon minek is van az évfordulója? Hát annak, hogy kijött a GTA 5 -- az E3 során, vagy utána bejelenteni a közelgő megjelenést pedig nem tűnik valószínűtlennek. Sőt!

top-5-gta-5-alt-2.jpg

Min dolgozhat a Rockstar Games?
Szerinted min dolgozhat nagy titokban a Rockstar Games?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!