Egy csoport szerencsés újságíró játszhatott egy keveset a Grand Theft Auto V demójával, az inetrnetet pedig azon nyomban ellepték a friss előzetesek. Bár ezek sok dologra kitérnek, legtöbbjük szubjektív játékleírás, így talán jobb a tényleges újdonságokra koncetrálva kiszűrni a fontos információkat.

Ilyen, hogy a három főszereplő, Trevor, Michael és Franklin nemcsak külsejükben térnek el egymástól, de abszolút más a személyiségük is, és ez bizony a játékmenetre is kihatással van. A mozgásuk például teljesen egyedi, küldetéseik is a szereplők jelleméhez igazítottan vadak vagy szelídek (a The Lost nevű motoros bandával hadban álló Trevoréi tűnnek egyelőre legizgalmasabbaknak), és az akciókat is befolyásolja, hogy épp ki a főnök -- Michael például megszállottja a régi vinewoodi akciófilmeknek, így minden balhét egy klasszikus után tervez meg.

A karakterek között tényleg bármikor válrhatunk, de a játék is átdob a másik bőrébe, ha úgy hozza a szükség. A küldetések felépítése is ennek megfelelő, azaz ránk bízza a program, hogy kivel és mit csinálunk épp, a többieket addig a mesterséges intelligencia irányítja. Ez nemcsak stratégiai mélységet ad a küldetéseknek, mely már ráfért a laposodó sorozatra, de odafigyyelésre is késztet: ha ugyanis bármelyik szereplő meghal, a küldetésnek vége, és hiába az állítólag okos MI, a gép által kontrollált szereplők is könnyen otthagyhatják a fogukat.

A GTA V-ben átalakult a mobiltelefon is, immár mindenki okostelefonnal, pontosabban iFruittal rohangál, mely a demó tanúsága szerint kilenc előtelepített applikációval érkezik: kamera, böngésző (a GTA IV belső internete visszatér), kapcsolatok, közösségi szolgáltatások, naptár, illetve küldetések újrajátszása... és ez csak hat, hármat a készítők még nem mutattak meg. A bejárható terület egyébként mindenki szerint gyönyörű, a tenger tele van cápákkal, a világ mérete pedig három és félszerese a Red Dead Redemption vadnyugatának.

Jól hangzik, nemde? Kár, hogy a konzolos megjelenésen túl még semmit sem tudunk a PC-s premierről. Na, de addig is itt a harmadik hivatalos trailer, mely a három jómadár főszereplőre koncentrál.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Grand Theft Auto V -- megjelenés: 2013. szeptember 17. (PlayStation 3, Xbox 360); gépigény: nincs