Még idén az Amazon birtokába kerül a Twitch, ez pedig sok kérdést vetett fel az emberekben, kezdve attól, hogy miért döntött így a streameléssel foglalkozó csapat, egészen odáig, hogy vajon jó-e ez nekünk, felhasználóknak. Ezekre próbálok most választ adni.

A nagy üzlet

Sok pletyka és huzavona után a héten hivatalos lett, hogy az Amazon megveszi a Twitch streamelő szolgáltatást, bár eredetileg ez nem így lett volna: a források korábban arról beszéltek, hogy a Google fogja bekebelezni a céget. Ezt érthető volt, ugyanis az internet legnagyobb videotárjának profiljába tökéletesen beleillik a Twitch technológiájának és szakértelmének beolvasztása, így aztán csodálkoztunk is, hogy végül az Amazon ütötte nyélbe az üzletet.

A fordulat hátterében az áll, hogy a Google-Twitch üzletre árnyékot vetett a monopolhelyzet gyanúja, s emiatt lépett vissza az óriásvállalat, amelynek már a birtokában van ugye a YouTube -- legalábbis ezt mondja a Forbes az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva, de aztán az is lehet, hogy jobb ajánlattal állt elő az Amazon. A helyzet az, hogy nem tudjuk, pontosan miért döntöttek így, a szerződés részletei egyelőre és valószínűleg örökké titokban maradnak, de az biztos, hogy ez egy nagyon komoly lépés volt az Amazon oldaláról.

A vállalat közel egymilliárd dollárt, pontosabban 970 millió dollárt fog elkölteni a felvásárlás során, ennyi pénzt pedig még sosem csengettek ki a 20 éves fennállásuk során (a ruházati cikkekben utazó Zappos 2009-es megvásárlása volt az eddigi csúcstartó 850 millióval), főleg nem egy ilyen fiatal cégre, mint a Twitch, ami mindössze csak 3 éve létezik -- igaz, ennyi idő alatt óriási népszerűségre tett szert, hiszen havi szinten 43 millió látogatót fogad, az Egyesült Államok teljes internetforgalmának pedig majdnem 2 százalékát teszi ki. 

velemeny-twitch.jpg

Új családtag

Az őrült tempóban növekvő Twitch lehet (és szerintem lesz is) a következő ütőkártya az egyre nagyobbra növekvő, már közel 30 céget magába foglaló Amazon-birodalomnak, s az is sejthető, hogy mire fogják használni. Természetesen a válasz az, hogy reklámozásra, ugyanis majdnem minden termékük és döntésük annak érdekében született, hogy legyen még egy felület, amin keresztül eladhatnak valamit a vásárlóknak, valamint, hogy adatokat gyűjtsenek a vásárlói szokások minél jobb feltérképezéséhez. Gondoljunk csak a Fire termékcsaládra, legyen az telefon, tablet vagy médiabox; a működésük sarokköve, hogy valamilyen úton-módon, de portált nyissanak az Amazon áruháza felé. A Fire Phone például a kameráján keresztül megmondja, hogy mi van előttünk, s onnan már csak egy gombnyomás, hogy azt a valamit megvegyünk, de ugyanígy a vásárlást tolja előtérbe a Kindle Fire és a Fire TV is.

Butaság lenne azt hinni, hogy nem fogják be valami hasonlóra a Twitchet is, első körben pedig a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a streamelők oldalán megjelennek hirdetések, mondjuk arról, hogy most akciósan megveheted az adott játékot, amit éppen nézel, vagy akár már holnap a tied lehet az a profi billentyűzet vagy egér, amivel az adott eSportoló bűvöl el. Ez nagyon kézenfekvő forgatókönyv, de ha komolyabban szeretné az Amazon integrálni a működésébe a játékstreamelést, egyszerű bannereknél nem fognak megállni.

Az Inside Gaming Podcast nagyon okosan világított rá arra a lehetőségre, hogy az egyre csak nagyobb népszerűségnek örvendő játékos tematikájú közvetítések és műsorok esetlegesen utat találhatnak az Amazon saját videóportáljára, ezáltal még több emberhez eljuttatva az igazán jó programokat és bajnokságokat. Nem elképzelhetetlen, hogy az amúgy is milliók által nézett DOTA 2 vagy LOL bajnokságot nem a monitor előtt, hanem a tévén, az Amazon Instant Video appon keresztül is nézhetjük majd.

velemeny-amazon.jpg

Nem kell félni

Természetesen a legfontosabb kérdés még most is a levegőben lóg: az, hogy ez a felvásárlás mit jelent nekünk, egyszerű nézőknek, és mit jelent azoknak, akik a közvetítéseket csinálják. Nos, erre egyelőre nehéz választ adni, de megnyugtatásképpen közlöm, hogy nem borús a helyzet. Az eddigi felvásárlásokat alapul véve az Amazon az élni és élni hagyni filozófia mentén dolgozik, s nem olvasztja be teljesen minden szerzeményét. A Zappos például diszkrét része maradhatott a nagy gépezetnek, akárcsak az IMDB vagy az Audible, és semmi jel nem mutat arra, hogy ez most változna, már csak azért sem, mert az Amazon vezérigazgatója a minap ezt nyilatkozta:

„A Twitch nagyszerű munkát végez, és nem akarunk ezen változtatni.”

Persze lehet mondani, hogy ez csak porhintés, meg azt, hogy egy IMDB-nél jóval komolyabb fogásról beszélünk, így igen is lehet nagy változástól tartani -- ezek valóban jogos ellenérvek, de ne felejtsük el azt, hogy az Amazon számára egyáltalán nem idegen a játékipar, sőt éppen terjeszkednek. Ennek mozgatórugója az Amazon Game Studios, aminek már sikerült magához csábítania a Far Cry 2 vezető tervezőjét, Clint Hockingot, a System Shock 2 játéktervezőjét, Ian Vogelt, és a Portal ötletgazdáját, Kim Swiftet, illetve az év elején megvették a Double Helix csapatát is. Mindezt kreatív szabadság felkínálásával sikerült elérni, egy olyannal, amiben kis csapatok viszonylag rövid idő alatt (egy-másfél év) készíthetik el a saját ötleteiket, megtartva a kontrollt ezek felett.

Az Amazon tehát érti, hogyan kell harmóniát teremteni saját maga és a felvásárolt cégek között, s szeretnének a játékosok kedvében járni. Ez így együtt azt jelentheti, hogy a Twitch nagyobb fejlődésnek indulhat az Amazon hozzávetőlegesen 1,5 milliárd dolláros szerverhálózatára és még nagyobb vagyonára támaszkodva, ami nekünk, nézőknek simább, megbízhatóbb szolgáltatást jelent, a streamelőknek pedig azért lehet jó ez a házasság, mert esetlegesen kevesebb gond lesz a zenék felhasználásával, ha az Amazon úgy dönt, hogy ezeket nem lenémítja, ahogy az jelenleg a Twitch nagy port kavart szabályzatában szerepel, hanem pénzt húz belőlük, reklámozva a hallottakat, vagy egyenesen felkínálva ezeket a közvetítésekhez.

Összességében tehát úgy gondolom, hogy pozitív kicsengése lesz az üzletnek, s hosszú távon jól járunk ezzel -- de ez persze csak az én véleményem, és mint mindig, most is kíváncsiak vagyunk, hogy te, kedves olvasó, mit gondolsz az adott témáról. Várjuk a véleményedet a kommentek között!