Akinek pedig megtetszik a dolog, és beszippantja őt az X-univerzum, most örülhet, ugyanis a készítő Egosoft egyik vezetője, Bernd Lehahn a hivatalos fórumon jelentette be, hogy megkezdték egy teljes X-antológia előkészítését (gondolom a jubileum tiszteletére, hiszen első rész 1999. július 1-jén jelent meg). A „szupedoboz” (mely sajnos nem kaphatja meg a kézenfekvő „X Box” nevet) tartalmazni fogja mind az öt játékot (X: Beyond Frontier, X-Tension, X2: The Threat, X3: Reunion, X3: Terran Conflict — természetesen a legmagasabb verziószámú változatokat, ami az alanti illusztrációk alanyául szolgáló X3TC esetében akár új tartalmat is jelenthet, friss küldetésekkel és egyebekkel), ráadásul mindenféle idegesítő másolásvédelem nélkül, és ami még fontos: a lehető legtöbb bónusztartalommal.

A tervek szerint ugyanis egy külön DVD-korongon csak a plusz anyag kapna helyet, melynek egyik része hivatalos cucc, a másik viszont a rajongók által készített legjobb modokat, szkripteket és egyéb okosságokat tartalmazná. Ráadásul ezen szekció menedzselésére a közösség tagjai közül keresnek valakit, akire persze kemény meló hárul majd: ki kell próbálnia minden anyagot, kiválogatnia a legjobbakat, majd ehhez elkészítenie egy olyan telepítőt, amely könnyen és átlátható módon segíti a felhasználót a neki tetsző matéria kiválasztásában és installálásában. Ez annál is húzósabb, hiszen ahogy Bernd egy másik topikban kifejtette, vigyázniuk kell, hogy ne kerülhessen fel a lemezre olyan cucc, amely jogvédett anyagot tartalmaz (például máshonnét kiemelt, „kölcsönzött” objektumokat, háttereket, és így tovább). A hivatalos részben játékmentések (!), útmutatók, koncepciórajzok, művészi munkák, háttérképek és hasonlók kapnak helyet (szerintem némi muzsika is, hiszen például az X3-Gold tartalmazta az X3TC zenei anyagának CD-jét is), illetve lenne a dobozban valami kézzel fogható jóság a gyűjtők számára is, talán egy művészi album vagy könyv az univerzumról (a többek által javasolt akciófigura, ahogy Bernd kifejtette, kissé megterhelné a büdzséjüket...).

Természetesen még nagyon formálódófélben van a dolog, így megjelenési célországokról és dátumokról korai lenne beszélni. Mindenesetre dicséretes vállalkozás, dicséretes szándék, de hát az „egósokat” ezért is szeretjük, hiszen a német srácok nagyon odafigyelnek vásárlóikra, rajongóikra — nem véletlen, hogy a hivatalos fórum közössége több mint 300 ezer lelkes tagot számlál...

(A hírért köszönet Föjrndasnak!)