• Május 12-én érkezik az Alien Hunters DLC az XCOM 2-höz
  • A szezonbérlet második csomagja különállóan 9.99 dollárét vehető meg
  • A pakk egy sztoriküldetéssel, három különleges páncél szettel és új fegyverekkel bővíti a játékot
  • XCOM 2 teszt
  • XCOM 2 videoteszt

Azzal nem lehet vádolni a Firaxis Games remek stratégiai játékát, hogy fukarkodna a tartalmakkal, hiszen a márciusi Anarchy’s Children DLC-t követően a játékhoz hivatalos modifikációkat gyártó Long War Studios április végén tette elérhetővé a többek közt a kameraszögek és a katonáink statisztikáinak módosítását lehetővé tevő Toolbox modot (a jobbnál jobb rajongói alkotásokról nem is szólva), a jövő héten pedig máris itt a Season Pass következő csomagja, az Alien Hunters. A DLC május 12-én válik elérhetővé a szezonbérlet tulajdonosainak (annak híján 10 dollárt kell leszurkolnunk érte), mely új páncélok és fegyverek mellett még a kampányt is kibővíti egy történet-orientált misszióval.

3058064-2kgmktxcom2alienhuntersdlclogofinal.jpg

Utóbbiról sajnos még nem tudni semmit, ám amint az új küldetés végére jártunk megérkeznek a játékba az új főellenfelek, akik azután a kampány véletlenszerű pontjain felbukkanva nehezítik majd dolgunkat. Ugyanakkor az egyedi taktikával támadó Viper King, Berserker Queen, és Archon King a csatákban csak korlátozott ideig vesz részt, egy időn után elmenekülnek az adott térképről, hogy később egy másik harcmezőn fussunk össze velük.

Ugyanakkor nem leszünk védtelenek velük szembe, amit négy új, és igencsak hatékonynak tűnő fegyver, valamint három speciális páncél összeállítás garantál. Előbbiek között a már egyetlen lövéssel komoly sebzést okozó Bolt Castert, az eldobható közelharci fegyvert, a Hunter's Axe-ot, az észrevétlen ShadowKeeper pisztolyt, valamint az ellenfeleket időlegesen lefagyasztó Frost Bomb gránátot találjuk. Fontos, hogy ha az a katonánk, aki valamelyikkel rendelkezik, meghal a harcmezőn, akkor a testét elszállítsuk a Skyrangerhez, mert ha nem így teszünk, akkor elveszítjük a fegyvert is vele együtt.

Ami a három páncélt illeti, ezeket az új főellenfelek tetemeiből gyárthatjuk le, és ha ez megvan, akkor később hatékonyan okozhatunk pánikot az ellenfelek sorai közt: például, ha megalkotjuk a Viper King szettet, akkor azzal könnyedén elriaszthatjuk a közelünkben ólálkodó Vipereket. A páncélok emellett további egyedi képességeket is biztosítanak viselőjüknek, mint például annak lehetőségét, hogy körberepüljünk az adott térképen.

3058063-xcom2alienhuntersscreenshotviperking001.jpg

Az Alien Hunters DLC egy kompatibilitási frissítéssel együtt érkezik majd, ami számos módosítást végez az alapjátékon is, például megszüntet több ismert hibát, optimalizálja az XCOM 2 teljesítményét, illetőleg finomhangolja a kampányt és a többjátékos opciókat is.