Kérjük jelentkezz be!
Pinball FX 2

Pinball FX2

A magyar illetőségű Zen Studios zseniális flipper játéka, amihez folyamatosan jönnek ki a jobbnál jobb asztalok. A játék szinte az összes létező platformra megjelent, legyen szó PC-ről, konzolokról vagy éppen mobileszközökről.
#752466 lezerkard 2014. április. 21. 23:23
lezerkard
#752465 :: Rigel (2014. április. 21. 23:14)
Nézd, ha "cél" kell neked, akkor a Pinball FX2 esetében tűzd ki magad elé, hogy az asztalhoz járó két achivmentet akarod megszerezni. Általában az egyik egy alap, könnyen teljesíthető (már amelyik asztalon az!), a másik viszont az összes extra feladat teljesítése után hullik az öledbe. Garantálom, hogy ez utóbbit nem fogod látni asztalonként beleölt 20-40 óránál korábban! (Ha egyáltalán látni fogod valaha.) Na, ez így elég jó cél neked?
Az első archivment megvan. És igen ez jó cél. :)
De egy lista az elérendő célokról nem találtam.
És csak az alap asztal van meg. Külön fizetni egy másikért most nem fogok.

És Bate! nekem érdekes a gondolkodás módom. Érthető, hogy nem érted amit írok vagy zagyvaságnak tartod. Más is így van vele. A tesóm felesége is megjegyezte, hogy nem vagyok egy átlagos srác.
Mondjuk úgy, hogy van az asztalon egy érett paradicsom. A legtöbb embernek az csak egy paradicsom az asztalon. Én meg nézem a körülötte lévő dolgokat is. Nem csak szimplán azt nézem ami előttem van.
Ezért tudom összekötni a Pinball FX-et a DayZ-el vagy a WoW-al.
Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, de amit másokért és a világért, az örökké megmarad.
#752465 Rigel 2014. április. 21. 23:14
Rigel
#752461 :: lezerkard (2014. április. 21. 21:16)
Én értem, hogy a flipper a kikapcsolódásról szól. Már 4 órát eljátszottam vele anélkül, hogy észrevettem volna, hogy telik az idő, de ettől függetlenül szeretem ha valaminek van célja. Nem szeretem ha a végtelenségig megy a játék. Én ilyen vagyok sajna. Ezért nem jött be anno a WoW sem. Igaz ott elméletben az a vége a játéknak, hogy eléred a max szintet. És akkor onnantól már csak szabad kóborlás van, mert nincs hova fejlődni. A DayZ is ilyen céltalan dolog csak valóságosan akarják ábrázolni, Mintha tényleg ott lennél. Biztos így készítenek fel minket a jövőre. :)
Nézd, ha "cél" kell neked, akkor a Pinball FX2 esetében tűzd ki magad elé, hogy az asztalhoz járó két achivmentet akarod megszerezni. Általában az egyik egy alap, könnyen teljesíthető (már amelyik asztalon az!), a másik viszont az összes extra feladat teljesítése után hullik az öledbe. Garantálom, hogy ez utóbbit nem fogod látni asztalonként beleölt 20-40 óránál korábban! (Ha egyáltalán látni fogod valaha.)

Na, ez így elég jó cél neked?
#752464 Bate Moderátor 2014. április. 21. 22:41
Bate
Na de térjünk vissza az eredeti témához. Nem olyan nagyon rég jött ki a Plants vs Zombies asztal a játékhoz, és szerintem ez az egyik legjobb mind közül. Javaslom mindenkinek kipróbálásra:

With great power comes great responsibility.
#752462 Bate Moderátor 2014. április. 21. 22:35
Bate
#752461 :: lezerkard (2014. április. 21. 21:16)
Én értem, hogy a flipper a kikapcsolódásról szól. Már 4 órát eljátszottam vele anélkül, hogy észrevettem volna, hogy telik az idő, de ettől függetlenül szeretem ha valaminek van célja. Nem szeretem ha a végtelenségig megy a játék. Én ilyen vagyok sajna. Ezért nem jött be anno a WoW sem. Igaz ott elméletben az a vége a játéknak, hogy eléred a max szintet. És akkor onnantól már csak szabad kóborlás van, mert nincs hova fejlődni. A DayZ is ilyen céltalan dolog csak valóságosan akarják ábrázolni, Mintha tényleg ott lennél. Biztos így készítenek fel minket a jövőre. :)
Egészen elképesztő, hogy mennyi összefüggéstelen hülyeséget tudsz összehordani.

(Amúgy minden játék a kikapcsolódásról szól, és a flippernek is van célja. Bár tudom, hogy igazából tök fölöslegesen írom ezt le.)
With great power comes great responsibility.
#752461 lezerkard 2014. április. 21. 21:16
lezerkard
#752459 :: Bate (2014. április. 21. 20:58)
Szerintem te nem érted, hogy miről szól a flipper, és ebből fakadóan nem is neked való ez a műfaj.
Én értem, hogy a flipper a kikapcsolódásról szól. Már 4 órát eljátszottam vele anélkül, hogy észrevettem volna, hogy telik az idő, de ettől függetlenül szeretem ha valaminek van célja. Nem szeretem ha a végtelenségig megy a játék. Én ilyen vagyok sajna.
Ezért nem jött be anno a WoW sem. Igaz ott elméletben az a vége a játéknak, hogy eléred a max szintet. És akkor onnantól már csak szabad kóborlás van, mert nincs hova fejlődni.
A DayZ is ilyen céltalan dolog csak valóságosan akarják ábrázolni, Mintha tényleg ott lennél.
Biztos így készítenek fel minket a jövőre. :)
Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, de amit másokért és a világért, az örökké megmarad.
#752459 Bate Moderátor 2014. április. 21. 20:58
Bate
#752457 :: lezerkard (2014. április. 21. 20:37)
De akkor van vége. és az engem nem érdekelne, hogy 10 perc alatt végig tolnám a játékot. Mert nem a pontokra mennék. Meg akkor itt a másik lehetőség. Ennyi és ennyi idő alatt toltad ki a játékot. És ebben is lehet versenyezni. De értem amit mondasz. Na ez így korrektebb válasz. Van értelme játszani. :)
Szerintem te nem érted, hogy miről szól a flipper, és ebből fakadóan nem is neked való ez a műfaj.
With great power comes great responsibility.
#752457 lezerkard 2014. április. 21. 20:37
lezerkard
#752447 :: Rigel (2014. április. 21. 10:22)
Egyetértve R0tic-al, semmi hasonlóság nincs egy PC-flipper és a DayZ, vagy neadjisten valami rougelike játék között. Esetünkben a Pinball FX2 egyes asztalain történetepizódokhoz kapcsolódó extra tennivalókat nyithatsz meg. Ezeknek értelemszerűen véges számuk van, hiszen mindegyikben a tennivalókat és az arra reagálást a készítőknek kellett leprogramozni, és nem valami véletlengenerátoros küldetés-szerkesztő csinálja neked. A véges számú extra (és k..va nehéz) feladat végére általában kerül egy "bossharc" jellegű utolsó akció is, amit vagy teljesítesz anélkül, hogy észrevetted volna mi történik az asztalon a sok villogás közben, vagy hetekig kínlódsz vele mert nem akar összejönni az a genya trükkös lövés, amit elvárnak tőled. Ha megvagy a bossharccal is, akkor amellett hogy párszáz milliót vagy félmilliárdot hozzádvág a program, és megkapod a két achivment közül a lehetetlenért járó másodikat is, mi egyebet szeretnél? Mivel a flipper a rekordért megy, te éreznéd világraszóló kitolásnak, ha a "történeteket" lezáró utolsó akció után azt mondaná a program, hogy The End, köszi öcsi, ezt befejezted. Igaz ugyan, hogy a T-wreck nevű csóka a világhálón négyszáznyolcvanmillióval több pontot szerzett nálad, de ezt azért tudta megcsinálni, mert többet bénázott és így hosszabb ideig tartott az útja a befejezésig. A legközelebb ne legyél ilyen ász. Nyugodj meg, mindig van jutalmazó visszajelzés a történetlezáró bossharc végén, el sem fogod tudni téveszteni az első alkalommal. Hidd el nekem. Olyan ritka, hogy hozzánk hasonló közepes reflexű emberkék ezt elérhetik, hogy nincs az a játék, ami ennél nagyobb sikerélménnyel járna. Biztos vagyok benne, hogy nem kell attól tartanod egyik kiválasztott asztalon se, hogy pikk-pakk kijátszanád "végig" egy délután alatt, tehát ne fájdítsad a fejed, hogy van-e vége vagy nincs: nem sok esélyed van eljutni odáig, hogy meggyőződj róla.
De akkor van vége. és az engem nem érdekelne, hogy 10 perc alatt végig tolnám a játékot. Mert nem a pontokra mennék. Meg akkor itt a másik lehetőség. Ennyi és ennyi idő alatt toltad ki a játékot. És ebben is lehet versenyezni. De értem amit mondasz. Na ez így korrektebb válasz. Van értelme játszani. :)
Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, de amit másokért és a világért, az örökké megmarad.
#752448 Bate Moderátor 2014. április. 21. 10:26
Bate
#752445 :: R0tic (2014. április. 21. 02:02)
Milyen DayZ? :) Totál semmi értelme annak amit leírtál. Egy flipper játék az egy flipper játék. Golyót kell lövöldözni benne és pontokat gyűjteni, tolni a kombókat amilyen ügyesen csak tudod. Milyen sztorit szuszakoljanak bele ebbe? Tényleg nem értem a csalódottságodat. Ez olyan mintha besétálnál a zöldségeshez és elkezdenéd kérdezgetni, hogy ez a kiló krumpli, hogy ez milyen? Van benne wifi, vagy esetleg gyógyítja e a maláriát, esetleg nyolc méterrel magasabbra tudsz e tőle ugrani. Aztán tök csalódott lennél, hogy hja, ez csak egy kiló krumpli : Pedig tarthatna már ott a tudomány, hogy minimum legyen beleépítve térhatású hangzás. De hát ha krumpli akkor nem. Sebaj. :)
Ennyi. :)
With great power comes great responsibility.
#752447 Rigel 2014. április. 21. 10:22
Rigel
#752444 :: lezerkard (2014. április. 20. 23:39)
Szóval amolyan DayZ 1.0-ás verzió a flipper. Azért 1.0, mert a flipper előbb volt. Már az 1800-as években is létezett. De azt gondoltam az ilyen számítógépes flipper már fejlődött annyit, hogy esetleg már csináltak véget ezen játékoknak. De ezek szerint nem. :( Jó azt gondóltam, hogy ha leesett az összes labdám akkor vége a játéknak, de van a Game Over és az The End. Az utóbbi a sztorit jelzi, hogy vége, minden feladatot végrehajtottam és esetleg egy befejező ledes képsor a végére. :) De akkor nem. Sebaj.
Egyetértve R0tic-al, semmi hasonlóság nincs egy PC-flipper és a DayZ, vagy neadjisten valami rougelike játék között.
Esetünkben a Pinball FX2 egyes asztalain történetepizódokhoz kapcsolódó extra tennivalókat nyithatsz meg. Ezeknek értelemszerűen véges számuk van, hiszen mindegyikben a tennivalókat és az arra reagálást a készítőknek kellett leprogramozni, és nem valami véletlengenerátoros küldetés-szerkesztő csinálja neked. A véges számú extra (és k..va nehéz) feladat végére általában kerül egy "bossharc" jellegű utolsó akció is, amit vagy teljesítesz anélkül, hogy észrevetted volna mi történik az asztalon a sok villogás közben, vagy hetekig kínlódsz vele mert nem akar összejönni az a genya trükkös lövés, amit elvárnak tőled. Ha megvagy a bossharccal is, akkor amellett hogy párszáz milliót vagy félmilliárdot hozzádvág a program, és megkapod a két achivment közül a lehetetlenért járó másodikat is, mi egyebet szeretnél? Mivel a flipper a rekordért megy, te éreznéd világraszóló kitolásnak, ha a "történeteket" lezáró utolsó akció után azt mondaná a program, hogy The End, köszi öcsi, ezt befejezted. Igaz ugyan, hogy a T-wreck nevű csóka a világhálón négyszáznyolcvanmillióval több pontot szerzett nálad, de ezt azért tudta megcsinálni, mert többet bénázott és így hosszabb ideig tartott az útja a befejezésig. A legközelebb ne legyél ilyen ász.

Nyugodj meg, mindig van jutalmazó visszajelzés a történetlezáró bossharc végén, el sem fogod tudni téveszteni az első alkalommal. Hidd el nekem. Olyan ritka, hogy hozzánk hasonló közepes reflexű emberkék ezt elérhetik, hogy nincs az a játék, ami ennél nagyobb sikerélménnyel járna. Biztos vagyok benne, hogy nem kell attól tartanod egyik kiválasztott asztalon se, hogy pikk-pakk kijátszanád "végig" egy délután alatt, tehát ne fájdítsad a fejed, hogy van-e vége vagy nincs: nem sok esélyed van eljutni odáig, hogy meggyőződj róla.
#752445 R0tic 2014. április. 21. 02:02
R0tic
#752444 :: lezerkard (2014. április. 20. 23:39)
Szóval amolyan DayZ 1.0-ás verzió a flipper. Azért 1.0, mert a flipper előbb volt. Már az 1800-as években is létezett. De azt gondoltam az ilyen számítógépes flipper már fejlődött annyit, hogy esetleg már csináltak véget ezen játékoknak. De ezek szerint nem. :( Jó azt gondóltam, hogy ha leesett az összes labdám akkor vége a játéknak, de van a Game Over és az The End. Az utóbbi a sztorit jelzi, hogy vége, minden feladatot végrehajtottam és esetleg egy befejező ledes képsor a végére. :) De akkor nem. Sebaj.
Milyen DayZ? :) Totál semmi értelme annak amit leírtál. Egy flipper játék az egy flipper játék. Golyót kell lövöldözni benne és pontokat gyűjteni, tolni a kombókat amilyen ügyesen csak tudod. Milyen sztorit szuszakoljanak bele ebbe? Tényleg nem értem a csalódottságodat. Ez olyan mintha besétálnál a zöldségeshez és elkezdenéd kérdezgetni, hogy ez a kiló krumpli, hogy ez milyen? Van benne wifi, vagy esetleg gyógyítja e a maláriát, esetleg nyolc méterrel magasabbra tudsz e tőle ugrani. Aztán tök csalódott lennél, hogy hja, ez csak egy kiló krumpli : Pedig tarthatna már ott a tudomány, hogy minimum legyen beleépítve térhatású hangzás. De hát ha krumpli akkor nem. Sebaj. :)
http://gamernaplo.hu
#752444 lezerkard 2014. április. 20. 23:39
lezerkard
#752442 :: Rigel (2014. április. 20. 21:08)
Természetesen van befejezésük: amikor a harmadik golyót is elveszted és már nincs több Extra Ball sem. Egyébként pedig ha ügyes vagy, akkor tényleg a végtelenségig lehet(ne) játszani vele, de még az olyan überászok is, akik a zsírúj asztal megjelenése után három nappal beletolnak egy másfélmilliárdos rekordot a toplistába, azok is előbb-utóbb hibáznak és akkor vége a meccsnek. Amúgy, hogy az asztalokon mit kell csinálni, az az adott asztal elindítása után a menüben megjelenő Table Guide menüpontban nagy vonalakban leírják.
Szóval amolyan DayZ 1.0-ás verzió a flipper. Azért 1.0, mert a flipper előbb volt. Már az 1800-as években is létezett. De azt gondoltam az ilyen számítógépes flipper már fejlődött annyit, hogy esetleg már csináltak véget ezen játékoknak. De ezek szerint nem. :(
Jó azt gondóltam, hogy ha leesett az összes labdám akkor vége a játéknak, de van a Game Over és az The End. Az utóbbi a sztorit jelzi, hogy vége, minden feladatot végrehajtottam és esetleg egy befejező ledes képsor a végére. :)
De akkor nem. Sebaj.
Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, de amit másokért és a világért, az örökké megmarad.
#752442 Rigel 2014. április. 20. 21:08
Rigel
#752416 :: lezerkard (2014. április. 19. 00:06)
Helló Bate! Volna egy kérdésem. Kedvet csináltál a Pinball FX játékhoz a videókkal. :) Ezeknek a játékoknak van végük? Kijátszhatóak vagy örökké tartanak vagy amíg az összes labdád le nem esik a gödörbe? Hol lehet egyáltalán megtudni hogy mit kell elérni az adott asztalon?
Természetesen van befejezésük: amikor a harmadik golyót is elveszted és már nincs több Extra Ball sem.
Egyébként pedig ha ügyes vagy, akkor tényleg a végtelenségig lehet(ne) játszani vele, de még az olyan überászok is, akik a zsírúj asztal megjelenése után három nappal beletolnak egy másfélmilliárdos rekordot a toplistába, azok is előbb-utóbb hibáznak és akkor vége a meccsnek.

Amúgy, hogy az asztalokon mit kell csinálni, az az adott asztal elindítása után a menüben megjelenő Table Guide menüpontban nagy vonalakban leírják.
#752419 tamas.turcsi 2014. április. 19. 10:19
tamas.turcsi
#752418 :: tamas.turcsi (2014. április. 19. 07:47)
Nekem a Szellemlovas ("and the show begins"), illetve Penge asztala.
De amúgy a legtöbb asztalt imádom, mint a Marvel és Star Wars (kivéve a Clone Wars) mintájút, illetve a többi egyedit is (főleg Tesla, Róma, Futball Liga, stb.).
#752418 tamas.turcsi 2014. április. 19. 07:47
tamas.turcsi
#752375 :: Bate (2014. április. 17. 16:19)
Nektek melyik a kedvenc asztalotok? :)
Nekem a Szellemlovas ("and the show begins"), illetve Penge asztala.
#752416 lezerkard 2014. április. 19. 00:06
lezerkard
Helló Bate!
Volna egy kérdésem. Kedvet csináltál a Pinball FX játékhoz a videókkal. :)
Ezeknek a játékoknak van végük? Kijátszhatóak vagy örökké tartanak vagy amíg az összes labdád le nem esik a gödörbe? Hol lehet egyáltalán megtudni hogy mit kell elérni az adott asztalon?
Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, de amit másokért és a világért, az örökké megmarad.
#752376 Bate Moderátor 2014. április. 17. 16:20
Bate
Nekem természetesen a Pókemberes az egyik kedvencem. :)

With great power comes great responsibility.
#752375 Bate 2014. április. 17. 16:19
Bate
Nektek melyik a kedvenc asztalotok? :)
With great power comes great responsibility.
1 2