Őszintén szólva halvány rózsaszín fogalmam sincs róla, hogy az Eidos vezéreinek mi volt az elképzelésük a 25 to Life kiadásával. Oké, a GTA által divatba hozott gettós-gengszteres divathullám meglovaglása nem tűnik rossz ötletnek (anyagilag semmiképpen), de nem elég, hogy a játék nem éppen a legjobb a kategóriájában, de olyan szemérmetlenül lop több híres vetélytárstól, hogy azt pirulva nézik még azok is, akik minden nap szembesülnek vele, hogy a kreativitás milyen könnyen másolható. Legalább jól tudtak volna másolni a fejlesztők
de nem: a 25 to Life egy középkategória alatti külső nézetes lövöldözős akciójáték, amiben menetrendszerűen fittyet kell hányni minden olyan dologra, amit az emberbe (jó esetben) az élete első 14 évében próbálnak belesulykolni. Igen: zavaró, hogy egy színes bőrű fickóval kell több pályán át rendőröket ölni; és igen: bosszant, hogy utána viszonzásképpen a rendőrrel kell ugyanezt megtenni a gettóban. No és az is felforgatja az amúgy edzett játékos-gyomrot, hogy olyan buta körítéssel van megáldva az egész, hogy az igényesség leghalványabb árnyéka sem vetül az összképre. Most, hogy jól elmondtam pár mondatban, miért nem kéne tovább olvasnotok, kicsit mélyebben is beleásom magam, hátha mégis érdekel valakit...
Véres(en gyenge) sztori
Úgy tizenöt évvel ezelőtt érezhető volt a mozi világában egy hullám, a gettóból feltörni kívánó, többnyire legális úton érvényesülni próbáló fiatalokról szóló filmeké. Egymást követték a jobb-rosszabb próbálkozások, míg a közönségnek elege lett a dologból és Hollywood lassan leállt a dologgal azért máig érkezik időről-időre egy ilyen darab, de ez végső soron nem elítélendő. Az viszont már-már felháborító, hogy a Grand Theft Autón kívül (plusz a jó öreg Kingpin, aminek állítólag most készül a folytatása!) máig nem volt képes egyetlen játék sem igazán jól visszaadni azt a hangulatot és szennyet, ami a szegénynegyedek utcáin a mindennapok része már azok számára, akik valóban bűnözőként élnek. A 25 to Life is ezt próbálja meg, ötvözve a már említett filmek szellemiségével. Adott egy drogdíler, aki éppen szeretné befagyasztani ez irányú munkálkodásait (Freeze a hős neve, ami akár önironikus poén is lehetne, mert a játék valóban hajlamos lefagyni, de gyanítom, ez inkább a játékban hemzsegő programhibáktól van ), a felesége (akinek természetesen akkora mellei vannak, mint két hidroglóbusz, csodálom, hogy képes megmozdulni) és kis kölke érdekében. Persze a kertvárosi, gettómentes, szép rózsaszín lufis-kézfogós-boldogságos élet elérése nem megy olyan könnyen, de legalább a lapos sztori narrációja is rossz bár az említett mellizmok biztosan sok fiatal játékost fognak magukkal ragadni
Véres környezet
Arra egy szavam sem lehet, hogy ne próbáltak volna mindent elkövetni a fejlesztők, hogy változatos terepeken, néha más-más karakter irányítását a kezünkbe adva dobják fel a játékélményt de sajnos a próbálkozás önmagában kevés. Hiába lehet börtönből szökést, kaszinó- és bankrablást is lezavarni, és nem mindig valami kaliforniai nagyváros utcáin, hanem szabadban és zárt térben egyaránt akciózni, mindig ugyanaz a végeredmény: egy csőben kell rohanni és apró darabokra lőni mindent, ami szembejön. Nem túl szórakoztató; a legjobban talán úgy határozhatnánk meg a 25 to Life játékmenetét, hogy Max Payne mínusz azok a jó kis ugrások, időlassítás és hangulatos történet. Még közelebbi példának talán a Punishert hozhatnám, fel, de attól a mai napig rosszakat álmodom időnként, úgyhogy inkább ne is bolygassuk
Az átvezető animációkban fertelmesen gyenge szinkronszínészek asszisztálása mellett bontakozik ki az ultravékony betéteket megszégyenítően lapos történet ami mellőz minden fordulatot vagy csavart, nehogy véletlen elérje a ZS-kategória felső határát a dolog amit jóérzésű játékos soha sem fog élvezni. Hiába ad számos fegyvert a kezünkbe a játék, amikkel kivégezhetjük az ellenfeleket, olyan alkalom soha sem lesz, hogy legalább egy kicsit gondolkodni kéne, merre tovább; továbbá soha sem lesz lőszerhiány, hovatovább nem lesz olyan alkalom sem, hogy meghalnátok, mert egy egészségügyi csomag teljesen feltölti az életerőt, és rengeteg van elszórva belőlük a pályákon. Mindig akad annyi fedezék, amennyit csak nem szégyelltek használni, plusz az álldogáló civilek is elkaphatóak, hogy élő pajzsként cipelhessük őket, míg el nem távoznak az örök vadászmezőkre (a zsarukat speciel nem nagyon érdekli, hogy hasba lövik-e a túszunkat...). Ennyit a jólelkű főhősről.
Pukkanások, maszatok
Említettem már, hogy nem túl hitelesek a szinkronszínészek; a gettóhangulatot ugyan megalapozza az, hogy a párbeszédekben több a közismert négybetűs, F-fel kezdődő angol szó, mint a névelő, de a színészeknél a beleélés hiánya néhol annyira kirívó, hogy az arcomat kapartam sírva nevetés közben. Egyedüli mentsvár a hangszekcióban a zene: ugyanis ha egyvalamit jól megtanultak a fejlesztők a GTA sorozatból, az az, hogy megfelelő zenei körítés nélkül nincs jó gettós-gengszteres játék. Felsorakoztatták hát az összes bólogatós rapet játszó nagyágyút, akit csak elértek (és akikre volt elég pénz a költségvetésben), így a főmenütől kezdve a játékban mindenhol szól ezerrel a BOOM-BOOM-HÖ aki nagyon keménynek érzi magát játék közben, kap egy ráadás lelkesítő faktort is, ha felcsavarja picit a hangerőt. Az viszont a zene dübörgésén is áthallatszik, hogy a fegyverhangok gyengék, a főhős beszólásai siralmasak, továbbá minden háttérzaj szinte ötmásodpercenként ismétlődik, ami nem túl hiteles.
Grafikailag nagyjából a rossz emlékű Punisher (már megint ) szintjén van a játék. Remélem, ezzel mindent elmondtam ha mégsem, akkor azt mondom, még a PC-s változat is annyira mosott textúrákat vonultat fel, mintha az egész játékot leöntötték volna hígítóval. Nem tudom hogy képzelték ezt a grafikusok, de manapság már nem hiszem, hogy egy fejlesztőcég ne engedhetne meg magának egy húszezer forintos tesco gazdaságos, 1 megapixeles digikameránál jobb minőséget felmutató masinát, hogy textúrákat fényképezzenek vele. Fantáziátlan pályákhoz mondjuk valóban fantáziátlan textúrák illenek A karakterek mozgása borzalmas (ki hitte volna ezek után ), mindenki úgy közlekedik, mintha most jött volna ki porckorongsérv-műtétről. A főhős nyögésekkel tarkított falonátmászás-animációja a csúcs . Az effektek nagyjából az 5 évvel ezelőtti szintet ütik meg: sem a tűz, sem a gőz, sem a füst nem mérhető össze semmivel, amit az elmúlt években láthattunk más hasonló játéktól. Még konzolon sem.
Irányítás terén csak egy kiemelendő zavaró tényezőt találtam (azon kívül, hogy nem lehet ugrálni, mindenfelé vetődve), és az a célkereszt mérete. Olyan hajszálpontosan kell ráemelni a kurzort az ellenfelekre, hogy elég egy piciny kézremegés, és már mellé ment a shotgun teljes tára. Megszokható a dolog, de ennél azért sokkal engedékenyebb célzásrendszert szokás külső nézetes akciójátékokhoz fejleszteni úgyhogy messze nem vagyok elégedett. Az AI nem annyira erős, hogy gondot okozzon bárkinek, aki fogott már billentyűzetet és egeret. Amíg nem szaladgáltok túlságosan sokat a nyílt terepen, nem fogtok meghalni, továbbá az ellenfelek hiába vannak fedezék mögött, előbb-utóbb (inkább előbb ) kíváncsian kidugják a fejüket, és a fedezékünk mögül kinézegetve szépen le lehet lövöldözni őket.
Multi
A multiplayer módok összetettsége üdítő színfolt a nagy szürke 25 to Life palettán, bár a Battlefield 2 vagy az UT2004 szintjét ettől sem érdemes várni, már csak a korábban említett grafikai és engine gondok miatt sem. Szabadon választható, hogy a rosszfiúkkal, vagy a rendőrökkel kívánunk-e harcba szállni, aztán mehet a móka a falfirka-felületek védésétől (Battlefield-féle kontrollpontok) kezdve a sima deathmatchen át mindenféle módban, amit más-más neveken láthattunk hasonló játékokban. A multi legnagyobb gyengéje a nézetből fakad; hiszen eleve nem túl előnyös csapat-alapú multi játékban a thrid person nézetet erőltetni. Minden hibája ellenére a többjátékos mód nyújt némi élményt, hiszen a haverokkal közösen lövöldözve az amúgy sem túlságosan komoly tartalom és mondanivaló még viccesebbé válik. Konzoltulajok talán találnak pár jobb percet a multiban, de ez is főként a gyengébb felhozatalnak köszönhető...
Véres(en gyenge) sztori
Úgy tizenöt évvel ezelőtt érezhető volt a mozi világában egy hullám, a gettóból feltörni kívánó, többnyire legális úton érvényesülni próbáló fiatalokról szóló filmeké. Egymást követték a jobb-rosszabb próbálkozások, míg a közönségnek elege lett a dologból és Hollywood lassan leállt a dologgal azért máig érkezik időről-időre egy ilyen darab, de ez végső soron nem elítélendő. Az viszont már-már felháborító, hogy a Grand Theft Autón kívül (plusz a jó öreg Kingpin, aminek állítólag most készül a folytatása!) máig nem volt képes egyetlen játék sem igazán jól visszaadni azt a hangulatot és szennyet, ami a szegénynegyedek utcáin a mindennapok része már azok számára, akik valóban bűnözőként élnek. A 25 to Life is ezt próbálja meg, ötvözve a már említett filmek szellemiségével. Adott egy drogdíler, aki éppen szeretné befagyasztani ez irányú munkálkodásait (Freeze a hős neve, ami akár önironikus poén is lehetne, mert a játék valóban hajlamos lefagyni, de gyanítom, ez inkább a játékban hemzsegő programhibáktól van ), a felesége (akinek természetesen akkora mellei vannak, mint két hidroglóbusz, csodálom, hogy képes megmozdulni) és kis kölke érdekében. Persze a kertvárosi, gettómentes, szép rózsaszín lufis-kézfogós-boldogságos élet elérése nem megy olyan könnyen, de legalább a lapos sztori narrációja is rossz bár az említett mellizmok biztosan sok fiatal játékost fognak magukkal ragadni
Véres környezet
Arra egy szavam sem lehet, hogy ne próbáltak volna mindent elkövetni a fejlesztők, hogy változatos terepeken, néha más-más karakter irányítását a kezünkbe adva dobják fel a játékélményt de sajnos a próbálkozás önmagában kevés. Hiába lehet börtönből szökést, kaszinó- és bankrablást is lezavarni, és nem mindig valami kaliforniai nagyváros utcáin, hanem szabadban és zárt térben egyaránt akciózni, mindig ugyanaz a végeredmény: egy csőben kell rohanni és apró darabokra lőni mindent, ami szembejön. Nem túl szórakoztató; a legjobban talán úgy határozhatnánk meg a 25 to Life játékmenetét, hogy Max Payne mínusz azok a jó kis ugrások, időlassítás és hangulatos történet. Még közelebbi példának talán a Punishert hozhatnám, fel, de attól a mai napig rosszakat álmodom időnként, úgyhogy inkább ne is bolygassuk
Az átvezető animációkban fertelmesen gyenge szinkronszínészek asszisztálása mellett bontakozik ki az ultravékony betéteket megszégyenítően lapos történet ami mellőz minden fordulatot vagy csavart, nehogy véletlen elérje a ZS-kategória felső határát a dolog amit jóérzésű játékos soha sem fog élvezni. Hiába ad számos fegyvert a kezünkbe a játék, amikkel kivégezhetjük az ellenfeleket, olyan alkalom soha sem lesz, hogy legalább egy kicsit gondolkodni kéne, merre tovább; továbbá soha sem lesz lőszerhiány, hovatovább nem lesz olyan alkalom sem, hogy meghalnátok, mert egy egészségügyi csomag teljesen feltölti az életerőt, és rengeteg van elszórva belőlük a pályákon. Mindig akad annyi fedezék, amennyit csak nem szégyelltek használni, plusz az álldogáló civilek is elkaphatóak, hogy élő pajzsként cipelhessük őket, míg el nem távoznak az örök vadászmezőkre (a zsarukat speciel nem nagyon érdekli, hogy hasba lövik-e a túszunkat...). Ennyit a jólelkű főhősről.
Pukkanások, maszatok
Említettem már, hogy nem túl hitelesek a szinkronszínészek; a gettóhangulatot ugyan megalapozza az, hogy a párbeszédekben több a közismert négybetűs, F-fel kezdődő angol szó, mint a névelő, de a színészeknél a beleélés hiánya néhol annyira kirívó, hogy az arcomat kapartam sírva nevetés közben. Egyedüli mentsvár a hangszekcióban a zene: ugyanis ha egyvalamit jól megtanultak a fejlesztők a GTA sorozatból, az az, hogy megfelelő zenei körítés nélkül nincs jó gettós-gengszteres játék. Felsorakoztatták hát az összes bólogatós rapet játszó nagyágyút, akit csak elértek (és akikre volt elég pénz a költségvetésben), így a főmenütől kezdve a játékban mindenhol szól ezerrel a BOOM-BOOM-HÖ aki nagyon keménynek érzi magát játék közben, kap egy ráadás lelkesítő faktort is, ha felcsavarja picit a hangerőt. Az viszont a zene dübörgésén is áthallatszik, hogy a fegyverhangok gyengék, a főhős beszólásai siralmasak, továbbá minden háttérzaj szinte ötmásodpercenként ismétlődik, ami nem túl hiteles.
Grafikailag nagyjából a rossz emlékű Punisher (már megint ) szintjén van a játék. Remélem, ezzel mindent elmondtam ha mégsem, akkor azt mondom, még a PC-s változat is annyira mosott textúrákat vonultat fel, mintha az egész játékot leöntötték volna hígítóval. Nem tudom hogy képzelték ezt a grafikusok, de manapság már nem hiszem, hogy egy fejlesztőcég ne engedhetne meg magának egy húszezer forintos tesco gazdaságos, 1 megapixeles digikameránál jobb minőséget felmutató masinát, hogy textúrákat fényképezzenek vele. Fantáziátlan pályákhoz mondjuk valóban fantáziátlan textúrák illenek A karakterek mozgása borzalmas (ki hitte volna ezek után ), mindenki úgy közlekedik, mintha most jött volna ki porckorongsérv-műtétről. A főhős nyögésekkel tarkított falonátmászás-animációja a csúcs . Az effektek nagyjából az 5 évvel ezelőtti szintet ütik meg: sem a tűz, sem a gőz, sem a füst nem mérhető össze semmivel, amit az elmúlt években láthattunk más hasonló játéktól. Még konzolon sem.
Irányítás terén csak egy kiemelendő zavaró tényezőt találtam (azon kívül, hogy nem lehet ugrálni, mindenfelé vetődve), és az a célkereszt mérete. Olyan hajszálpontosan kell ráemelni a kurzort az ellenfelekre, hogy elég egy piciny kézremegés, és már mellé ment a shotgun teljes tára. Megszokható a dolog, de ennél azért sokkal engedékenyebb célzásrendszert szokás külső nézetes akciójátékokhoz fejleszteni úgyhogy messze nem vagyok elégedett. Az AI nem annyira erős, hogy gondot okozzon bárkinek, aki fogott már billentyűzetet és egeret. Amíg nem szaladgáltok túlságosan sokat a nyílt terepen, nem fogtok meghalni, továbbá az ellenfelek hiába vannak fedezék mögött, előbb-utóbb (inkább előbb ) kíváncsian kidugják a fejüket, és a fedezékünk mögül kinézegetve szépen le lehet lövöldözni őket.
Multi
A multiplayer módok összetettsége üdítő színfolt a nagy szürke 25 to Life palettán, bár a Battlefield 2 vagy az UT2004 szintjét ettől sem érdemes várni, már csak a korábban említett grafikai és engine gondok miatt sem. Szabadon választható, hogy a rosszfiúkkal, vagy a rendőrökkel kívánunk-e harcba szállni, aztán mehet a móka a falfirka-felületek védésétől (Battlefield-féle kontrollpontok) kezdve a sima deathmatchen át mindenféle módban, amit más-más neveken láthattunk hasonló játékokban. A multi legnagyobb gyengéje a nézetből fakad; hiszen eleve nem túl előnyös csapat-alapú multi játékban a thrid person nézetet erőltetni. Minden hibája ellenére a többjátékos mód nyújt némi élményt, hiszen a haverokkal közösen lövöldözve az amúgy sem túlságosan komoly tartalom és mondanivaló még viccesebbé válik. Konzoltulajok talán találnak pár jobb percet a multiban, de ez is főként a gyengébb felhozatalnak köszönhető...
