Az alap Battlefield: Vietnam 2004-ben jelent meg, és nem sokban különbözött az eredeti változattól. Megjelentek a játékban helikopterek, bekerült egy rádió minden járműbe, melyekből iszonyú jó 60-as évekbeli zenék üvöltöttek, valamint megszületett a minden idők legnagyobb bukásaként számot tartott DICE-ötlet, miszerint helikopterekkel mozgathattunk tankokat a pályán. A dolog ott bukott el, hogy szinte lehetetlen volt a művelet kivitelezése. Röviden szólva a Vietnam nem volt túl sikeres része a sorozatnak, így komoly kockázatot vállalt a fejlesztő, mikor beindította a legújabb DLC elkészítését, lévén a bukta lehetősége ezúttal is benne volt a pakliban. Szerencsére nem így lett.

„Some folks are born to wave the flag”


A BF:BC2 Vietnam ugyan nem külön játékként látott napvilágot, mégis sok szempontból önálló alkotásként tekinthetünk rá, hiszen jószerivel mindent megváltoztat a játékon belül. A legújabb patch beszerzése után a csomag alapból letöltődik minden játéktulajdonos számára, aminek már mérete is sokat elárul annak tartalmáról. Az 1,6 GB-os folt telepítése után már csak egy aktivációs kódra lesz szüksége annak, aki ki szeretné próbálni a Vietnamot, aminek ára cirka 4000 forint PC-n és konzolon egyaránt (digitális vásárlás esetén PC-n akár 10-20%-ot is spórolhat az, akinek van dombornyomott hitelkártyája). Na és hogy mit kap a pénzéért a vásárló? A rövid válasz az, hogy egy minden tekintetben nagyszerű kiegészítőlemezt, ami a 60-as 70-es évek legendás poklát tárja elénk, természetesen a legszórakoztatóbb módon. Vegyük elsőként a pályákat, melyekből jelenleg négy található a DLC-ben. Ami a legfontosabb, hogy a pályák ezúttal is olyan hatalmasak, mint az alapjáték hasonló területei. Kétszer 32 fő simán élvezetes harcot folytathat bármelyik térképen anélkül, hogy folyton egymás lábára lépnének, bár egy-egy szakaszon a támadók és a védekezők kellemetlenül szűk folyosókra kényszerülnek, ahol aztán úgy potyognak a gránátok és a végtagok, hogy hamar vesztes helyzetben érezhetik magukat egyesek. Szerencsére ez többnyire nem jellemző, hiszen legalább 2-3 alternatív útvonal vezet most is a felrobbantásra kijelölt ládákhoz, bár meg kell hagyni, hogy a biztonságosabb előrejutáshoz szükséges füstgránát ezúttal nagyon hiányzik a bevethető fegyverek listájáról. Bár a BC2-ről jól tudjuk, milyen jól néz ki, a Vietnam igyekszik még többet kihozni a grafikus motorból, és ennek köszönhetően eszméletlen jól néz ki a játék. A pályák alapvetően mind ugyanolyanok, fakó zöld és barna színek dominálnak mindenhol, a víz csodás, a napfény sugarai pedig hihetetlenül szépen szűrődnek át a fák levelei közt. Hasonlóan minőségi munkát végeztek a modellezők is, mikor elkészítették a karaktereket és a járműveket, nem beszélve az új fegyverekről, melyeken ezúttal is öröm pihentetni a szemünket. A jelenlegi négy pálya egyaránt biztosít szórakozást a közelharci játékélményt és a tankháborút kedvelők számára, és hiába nyújt biztos takarást minden orvlövész számára a sűrű növényzet, mégis inkább a hagyományos fegyverekkel történő ütközet dominál mindenhol.

„Some folks are born silver spoon in hand”


Természetesen nem lenne Vietnam a Vietnam, ha nem a kor fegyvereivel vívnák a harcot a játékosok, ezért szinte teljesen új arzenál fogadja a dzsungelbe tévedőket (lásd erről külön keretes anyagunkat). Alapvetően most is négy kaszt közül választhatjuk ki a számunkra legideálisabbat, és a fegyverek meg a különféle specializációk listája sokkal szűkösebb választékot kínál, mint az alapjátékban. Ennek legfőbb oka az, hogy kikerültek a programból a különféle spéci irányzékok, tehát Red Dot Sight vagy az ACOG, valamint az összes modern csúzli ment a levesbe, köszönhetően az 50 éves időutazásnak. Célozni ezúttal simán célzógömbbel kell, tehát úgy, ahogy a seregben tanítják az újoncoknak, ezért aztán sokkal kevésbé lesz alkalmunk idegeskedni azon, hogy már megint legéppuskázott minket egy medic a pálya másik végéből. A felderítők számára biztosított távcsöves fegyverek megmaradtak, s ezek hatékonyságára sem lehet panasz, csupán a sűrű növényzet takarása, valamint a magaslatok hiánya miatt került ki egy kicsit a képből ez a kaszt. Külön érv a hagyományos gépkarabélyok mellett az is, hogy ezúttal sokkal kevesebb biztos menedéket nyújtó, kőből készült épület található a pályákon, s a nádkunyhók takarásában megbúvó játékos pillanatok alatt válik áldozattá, mivel úgy vágnak utat maguknak a lövedékek a könnyű, vékony falakon, mint kés a vajon. Nem szabad elfeledkeznünk a játék legnagyobb újdonságáról sem, a lángszóróról. Ezt a fegyvert bármely kaszt választhatja elsődleges fegyverként, amit értelemszerűen olyan alkalmakkor érdemes választanunk, ha szűk helyeken kell előrenyomulnunk vagy védekeznünk. A fegyver pontosan úgy működik, mint ahogyan azt sok más játékban tapasztalhattuk, azaz rövid távon hatásos, s miután beterítettük vele ellenségeinket, tovább sebzi őket akkor is, ha ne adj’ isten időközben végeznek velünk.

Battlefield: Bad Company 2 - Vietnam

A Valkűrök lovaglása


Ahogy visszatekertük az idő kerekét, úgy tűntek el a jó öreg Apache helikopterek és M1A1 tankok is a játékból, hogy felváltsák őket híres őseik. A legkevesebb változást ezen a téren tapasztaltuk, mégis üdítően jó élmény volt az „új” páncélosokba és járművekbe bepattanni. Különösképp azért, mert hasonlóan az eredeti Battlefield: Vietnam játékhoz, itt is minden jármű rádiójából klasszikus rock-slágerek szólnak, melyek fantasztikusan jó hangulatot kölcsönöznek a játéknak. A tankok leginkább csak külsőleg változtak, egyetlen különbség az alapjátékhoz képest, hogy másodlagos tüzelési módban lángszórót működtethetünk gépágyú helyett. Bár a pályák nem igazán teszik elengedhetetlenné a hajók használatát, azért akad vízi közlekedésre alkalmas darab is, valamint egy igazi kamikaze Jeep, amin semmilyen rögzített fegyver nincs. Na és persze ott a cséphadaró Huey, a kor legkiválóbb helikoptere, amely számtalan amerikai katona életét mentette meg a háborúban. A játékban csupán egyetlen pályán repülhetünk vele, de általában az sem tart sokáig, ugyanis ellentétben modern társaival, páncélzatán akár egy M60-as is lyukat üt, így össztűz esetén idő előtti landolásban részesülhetnek a bent lévők. A Huey ennek ellenére rendkívül hatásos fegyvernem, ugyanis két utasa folyamatosan nagy kaliberű géppuskával pusztítja a földön harcolókat, valamint pilótája még rakétákat is lőhet az orra előtt álló célpontokra.

Lehet ezt még fokozni?


Mindent egybevéve a Vietnam egy nagyszerű kiegészítő az általunk év játékaként kikiáltott Bad Company 2-höz, ami minden tekintetben megéri azt a 4000 forintot, amit ráköltünk. Egyetlen apróbb szépséghibája, hogy kicsit kevésnek éreztük az expanzióban található négy pályát, de jó hír, hogy már érkezik az ötödik is a csomaghoz (amint elérik a játékosok a 69 millió gyógyítást, újraélesztést stb.) Akkor sincs nagy gond, ha megunjuk a csomagot, ugyanis bármikor visszamehetünk az alapváltozathoz, amihez már hét ingyenes pályacsomagot is adtak a fejlesztők, de azért bízunk benne, hogy a Vietnam-játékosokat is hasonlóan elkényeztetik a jövőben. Mindenek tetejére pedig reméljük, hogy a következő fizetős Battlefield játék, amit tesztelhetünk, már a Battlefield 3 lesz, de addig is ne feledjétek, hogy hamarosan érkezik a Battlefield Play4Free, aminek bétatesztje a minap kezdődött!