Piraka Para

A história a Voya Nui szigeten játszódik, ahol a Pirakák rabigába hajszolták a lakosságot, s eme szörnyű cselekedeten felül elrabolták a Mask of Life nevezetű ereklyét, ami óriási hatalommal bír, és rossz kezekbe kerülvén akár az egész népességet rosszindulatú lényekké képes változtatni. Szerencsére akad hat bátor Toa hős, akik félelmet nem ismerve szembeszállnak a zsarnokokkal. A sziget sorsa ezzel a játékos kezébe kerül, akinek újfent alkalma nyílik megvívnia egy fejezetet a fény és a sötétség végeláthatatlan harcából.

A sztori ugyan egyszerű, mint egy pofon, de leginkább csak valami célt kíván adni az amúgy önmagában is szórakoztató játékmenetnek. Komolyan a megcélzott korosztály miatt nem kell venni, így el is tekintenék most a történet spártaiságának a firtatásától.

Plasztik plasztiknak farkasa

A játékmenet nagyban hasonlít a LEGO Star Warsban tapasztalhatóra. Indítás után egy speciális helyiségben találjuk magunkat, ami Mos Eisley híján a térképszobának hivatott megfelelni. Innen indulhatunk a sorra megnyíló küldetések valamelyikének teljesítésére, vásárolhatunk a boltban és a megannyi megnyíló szobába – mint például a trófeaterem, vagy a statisztikák fala – is innen vezet az út. Összesen öt, különböző adottságokkal bíró helyszínt kell majd bejárnunk, melyek további alszintekre vannak bontva, s ezek végén rendre egy főgonosz vár minket türelmesen. Az aktuális hősünk egyedül képtelen lenne megbirkózni az összes rá nehezedő feladattal, ám a játék szerves részét képző maszkok segítségével jóformán mindennemű akadály leküzdésére képessé válik. A maszkok átvitt értelemben a többi hőst jelölik, így azokat megszerezvén bármikor könnyedén válthatunk közöttük. Ennek a rendszernek köszönhetően nagy változatosságot tudhat magáénak a Bionicle Heroes. Minden maszk más külsőt és képességeket kölcsönöz nekünk, s ezeket váltogatva tudunk minden akadályt leküzdeni. Ezek kihívás-faktora javarészt alacsony, a játék mindenütt ikonnal jelzi, hogy épp melyik maszkot öltsük fel az adott feladat teljesítéséhez. A maszkok jelentősége röviden úgy jellemezhető, hogy például csak az egyik rendelkezik a Constract képességgel, amivel különféle elemeket építhetünk: azaz hidakat, kapukat és járműveket barkácsolva a kék hős képes a vízen járni, a piros a tűzön és még sorolhatnám. Ezeken felül mindegyikük más és más fegyverrel, és tulajdonságokkal (például fürgeség) rendelkezik, tehát folyamatosan kell váltogatni őket a siker érdekében.

Bionicle Heroes Bionicle Heroes Bionicle Heroes

Gyűjtsd össze mind!


Minden objektum, és elem LEGO-kockákból van felépítve, melyeket rendre szétlőhetünk, és az ezekből, illetve az ellenfelekből kihulló darabkák ezreit bőszen gyűjtögethetjük. Természetesen ez sem történik céltalanul. Bizonyos szint elérése után a sajátos mérő feltöltődik, amivel az adott karakter Hős-módba lép: gyorsabb és erősebb lesz. A továbbjutáshoz kulcsfontosságú arany elemeket csak ebben a státuszban tudjuk megmozgatni. Emellett a pontjainkból a már említett boltban vásárolhatunk is. Itt a legolcsóbbak a játékmenethez adott tippek, közepes árfolyamon kínálják a hősök fejlesztését, míg a legjobb finomságokat, extra pályákat már aranyáron mérik. A főhősök három tulajdonságának erősítésére van lehetőségünk, vagyis a páncélzatukat, a képességeiket és a fegyvereik erejét növelhetjük súlyos LEGO-elem ezrekért.

A maximalistákra is gondoltak a fejlesztők, számukra megannyi olyan tényező került a játékba, ami az újrajátszást ösztönzi. Sok akadály, titkos út csak később megszerzett maszkokkal lesz megnyitható, mindezt bonyolítja még az a tény, hogy a legyőzött főbb ellenfelekkel is nekivághatunk a már teljesített szinteknek. Ezekre szükség is lesz, hiszen a megannyi elrejtett ezüst és arany dobozt valakinek meg kell találnia. Összegezve a több mint 130 megnyitandó-kihozható dolog igen impozáns, és bár egyikük se követel meg különösebb agytornát, a szavatosságot dicséretes mértékben emeli.

Röviden a tálalásról: a grafika ugyan nem új etalon, mégis szépnek, korrektnek mondható annak ellenére, hogy nem sokmillió dolláros fejlesztés áll a hátterében. A felcsendülő dallamok jól végzik a dolgukat, mindig az adott szituáció függvényében változik a hangzásviláguk. A hangeffektek viszont roppant gyenge dinamikát kaptak, semmi átütő robaj nem hallatszik, alig hallhatóan robbannak fel az ellenfelek, vagy süvítenek a lövedékek. Kezelhetőségét tekintve is pofonegyszerű a játék, a fixen a karakter mögé beállított operatőr jól végzi a dolgát, egyedül a néha rossz ellenfélre ráálló automata célzást lehet kifogásolni, főleg a funkció kikapcsolhatatlansága miatt.

Bionicle Heroes Bionicle Heroes Bionicle Heroes

Legózni PC-n se rossz

Végezetül kijelenthető, hogy a TT Games elérte a célját. Remek kis akciójátékot hoztak össze, ami tartalmas, és könnyed kikapcsolódást nyújt. Bár főleg a kisebbeknek szól, nem használ olyan elemeket, ami miatt azt érezhetné az idősebb korosztály, hogy valami óvodás rózsaszín szirupot kell lenyelnie. Egy újabb játék, melyet nyugodtan megszerezhetünk a kistestvérünknek is, a megrontás bűntudatának legapróbb érzése nélkül!