Ez az alkotás volt a Chrome, melynek további erényei közé számított, hogy némi magyar vonatkozással is rendelkezett (a főhős hangját ugyanis egy hírhedt magyar rapper szolgáltatta), továbbá a bevethető kütyük ellenére is igen magas nehézségi fokkal bírt, mindemellett pedig számos vezethető jármű volánja mögé is bepattanhattunk. Egy jól sikerült műről van tehát szó, így nem csoda, hogy a lengyel Techland csapata úgy érezte, sokan merülnének el szívesen újra a Chrome futurisztikus világában.  

Az űrben a helyzet változatlan

A SpecForce alcímmel ellátott epizódban a Chrome-ban már megismert űrkalandor hős, Bolt Logan egyik korábbi akciójába nyerhetünk betekintést, ezért a történettel kapcsolatban inkább beszélhetünk ezúttal egyfajta előzményről, mint valódi folytatásról. Az időpont ezúttal a távoli 2172-es év, amikorra az emberek már sikeresen kolonizálnak messzi bolygókat is. Az egyik ilyen planéta az Estrella, ahol is a LoreGen nevű óriáscég végez terraformálási munkálatokat. Idővel azonban fény derül rá, hogy a vállalat titokban egyéb tevékenységeket is folytat: az őshonos lényekből géntechnológiával kinyert anyagok segítségével szupererős stimulánst állítanak elő, melyet jó pénzért értékesítenek a maffia számára. Logan küldetése lesz bizonyítékokat szerezni, és szükség esetén akár erővel is véget vetni az illegális kereskedelemnek.

Ugyan a remek első rész kiadásához képest két esztendő is eltelt, meglehetősen nehéz feladat volna az új sztorit és helyszínt leszámítva bármilyen újdonságot találni a SpecForce-ban, így helytelen volna valódi második részként kezelni, de még a „kiegészítő lemez” meghatározás is nehezen illik rá. Az például már ez első bevetés során feltűnik, hogy a korábbiaktól eltérően ezúttal nem választhatjuk ki a felszerelésünket, hanem adott fegyverekkel és lőszerrel indulunk útnak, a lelőtt ellenfelektől és az elszórt ládákból pedig tovább bővíthetjük az arzenálunkat. Nem ez az egyetlen dolog, ami miatt a játékmenet jóval könnyebbé vált, ugyanis egyrészt Logan jobban bírja a lövedékeket, ezen kívül rengeteg elsősegélycsomagot pakolhatunk be hátizsákunkba; normál fokozaton például ritkán volt a hősömnél két puskánál, rengeteg muníciónál és legalább tíz kötszernél kevesebb.

A főszereplő ismét a jól bevált harci öltözetét viseli, ennek köszönhetően bizonyos helyzetekben különféle implantátumokat hívhatunk segítségül: az erőpajzs csökkenti a minket ért sebzést, az idegrendszerünk felgyorsításával csökkenthetjük a reakcióidőnket, gyorsíthatjuk harcosunk sebességét, vagy az álcázást aktiválva éppenséggel beleolvadhatunk a környezetünkbe.

A fő gonosszal való leszámolást követően természetesen lehetőség van a többszemélyes játékra is a már ismert deathmatch, domination és a zászlószerzős CTF módokban -- a küzdelmek azonban alighanem jobbára a helyi hálózatra fognak korlátozódni, mert az interneten meglehetősen kevés aktív szervert találni. Aki pedig kevésnek találja a rendelkezésre álló pályák számát, az a ChromEd szerkesztő segítségével bármikor újakat készíthet magának.

Minek nevezzelek?

A „bővítőlemezekre” jellemző, hogy az elődhöz képest jóval nehezebb pályákkal és szigorúbb szabályokkal nehezítik az új szinteket, míg a második részek ideális esetben korábban nem látott fejlesztésekkel, változtatásokkal teszik gazdagabbá az élményt – a SpecForce-ra sajnos egyik sem jellemző. A grafika ugyan továbbra is megkapó és a folyamatos lövöldözést feldobják a vezethető járművek, de mindezeket már láttuk korábban. Emellett ellenségből nagyon kevés fajta van, a fegyverek majdhogynem ugyanazok, mint amiket az első részben bevethettünk (ráadásul kést sem vihetünk magunkkal), ezenkívül úgy is elérhetünk sikereket, hogy az implantátumokat egyáltalán be sem kapcsoljuk. Ehhez társul a már említett könnyített nehézségi fok, és hogy egyedüli kihívásként rendre a kódfeltörős memóriajátékok bukkannak fel. További negatívum, hogy nemcsak a magyar szinkronról kell lemondanunk, de jobbára az átvezető videókról és a csinos társnőnkkel való csevegésekről is.

A Chrome-szériának talán jót tett volna, ha a SpecForce jelenik meg előbb a maga egyszerűségével, majd utána a jócskán megnehezített folytatás. Mindenesetre a már régóta bejelentett, ám még meg nem valósult második epizódhoz messze többre lesz szükség, mint amit ezúttal kaptunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!