Az alapokról, a pénzről, a hatalomról…

A Combat Arms Europe hivatalosan 2009 januárjában jelent meg, igaz előtte is játszhattunk vele, hiszen 2008. december közepén már elérhető volt bárki számára a nyílt béta verzió. A program az ingyenes MMOFPS-ek műfaját gyarapítja, tehát egyjátékos módot ne is keressünk benne. Bár a letöltésért és a havidíjmentes szórakozásért egy fillért sem kell kiadnunk, itt is megtalálható egy mikrotranzakciós rendszer, ami ugyan előnyhöz juttatja a „fizetős” játékosokat, de csak annyira, hogy ne válassza ketté a kizárólag ingyen küzdő tömegtől őket, mégis megérjen vásárolni egy-egy erősebb fegyvert. Pénzre kétféleképpen tehetünk szert: egyrészt van a lejátszott meccsek után járó Gears Pont (GP), melynek mennyisége függ az adott menetben elért teljesítményünktől, másrészt telefonról és internetes tranzakción keresztül vásárolhatunk Nexont, 1 Ft/2-3 NX áron. 

A mérkőzések végén persze nem csak GP-vel jutalmaz a program minket, hanem tapasztalati ponttal is (EXP), és az, hogy mennyit kapunk, szintén az ügyességünkön múlik. Az EXP természetesen szintlépesre jó, mint bármelyik másik MMOG-ben, itt azonban csavartak egyet a dolgon a készítők: nemcsak új fegyvereket, ruhákat, játszható karaktereket fogsz feloldani, ahogy lépsz egyre feljebb a ranglétrán, hanem minden egyes alkalommal egy meghatározott mennyiségű GP-t is. Ezen kívül vannak olyan rangok, ahol extra tárgyakat is kapsz; a leghasznosabb például az „elit moderátor”, ami, ahogy a neve is utal rá, lehetővé teszi, hogy a nem kívánatos személyeket eltávolítsd a játszmából. 
A programban találunk perkeket is, de ezek nem bírnak akkora súllyal, mint más játékokban,ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a meccsek indulása előtt ez a funkció akár ki is kapcsolható.

„Buli” előtti öltözködés, vásárolás...

Az arzenálra egy rossz szavunk sem lehet, ennyi fegyver közül többjátékos móddal rendelkező FPS játékban még nem válogathattunk. Csúzlit GP-ért vehetsz egy napra, egy hétre, egy hónapra vagy 90 napra, persze csak a szintednek megfelelőt. NX-szel a vásárlási időt kitolhatod véglegesre, illetve rangtól függetlenül is válogathatsz, valamint olyan árukat is elérhetsz, amit az ingyenes fizetőeszközért sohasem kaphatnál meg. 

A fegyvereken kívül tudsz ruhákat (mellények, sapkák, szemüvegek, maszkok) venni az alap karakterednek, amitől gyorsabb, több sebzést bíró, gáznak jobban ellenálló, fénygránátra kevésbé érzékeny, vagy egyszerűen csak menőbbnek kinéző lehet. Van külön opció arra is, hogy kiegészítőket szerelj a fegyverre (hangtompítók, célzók, tárnagyobbítók), illetve hogy javíts azok tulajdonságain (kisebb visszarúgás, nagyobb tűzgyorsaság). Kedvenc lehetőségem azonban az átalakítás (forge), ezzel meghatározott modern fegyverekből tudunk különleges csúzlikat készíteni. Napóleoni időket idéző muskétáktól kalózpisztolyokon át második világháborús fegyverekig van itt minden, hogy az olyan „easter egg-szerű”, csak alkalmanként készíthető jószágokat ne is említsem, mint a játékfegyver, a vízipisztoly, vagy a karácsonyfapuska. Ezenkívül különböző speciális karakterek is szerepelnek a játékban, amelyek legfőbb tulajdonsága, hogy csak nekik vehetünk speciális lőszerszámokat (lángszóró, claymore, minigun); ezek azért fontosak, mert nagy előnyt biztosítanak egyes játékmódokban.  

Na de melyikbe és kivel?...

Bizony, ezen a téren sem szűkölködik a játék! A teljesség igénye nélkül a DM, TDM, CTF alaphármas mellett megtalálható a Fireteam (nyolcfős csapatok küzdenek egy közös célért az MI ellen), a Quarantine Regen (zombik kontra emberek), a Hired Guns (egy bank, tele arannyal, de csak egy csapat nyerhet). 

Hiába a sok mód, nem érezzük majd magunkat elveszettnek. Barátainkat könnyen megtalálhatjuk, hiszen a főmenüben külön elérhető barátlista van, illetve van beépített hangkommunikáció is, nem szükséges tehát hozzá külső program. A játék azonban még ezen felül is segít nekünk: mindenkinek eltárolja a játék eleje óta elért eredményeit, amelyet bárki megnézhet két kattintással, így könnyen eldönthetjük, hogy tudásunknak megfelelő, erősebb, vagy éppen gyengébb ellenfelekkel állunk szemben. A szerverek között is könnyen eligazodhatunk: van direkt profiknak, kezdőknek, fizető játékosoknak, és csak Fireteam módot kedvelőknek fenntartott „világ”.

A kétsörös…

A játék grafikai motorja a Lithtech Jupiter EX, amelyet a F.E.A.R. is használt még 2005-ben, és első ránézésre bizony ezt hoznám ki győztesnek, ami egy 2009-ben kiadott játékra nézve szégyen -- azonban ne írjuk le teljesen a program ezen részét! Csúnyának nem nevezném, némi ismerkedés után a stílusos jelzőt használnám még mai szemmel nézve is, és közben azt se felejtsük el, hogy grafikai korlátok miatt szinte bármelyik gépen elfut. Hasonló a szituáció, mint amikor egy kellemes társaságú, külsőre nem bűn ronda, de mégsem az elképzeléseinknek megfelelő hölgyeménnyel randizunk: egy-két pohár sör után már ott sem érdeklik az embert a hiányosságok. 

Sör nélkül is hazavinném…

A főmenüben hallható saját zenék teljesen elfogadható minőségűek, visszaadják a katonai témát és a játékmenet pörgősségét, különleges alkalmakra (karácsony, halloween) pedig külön nótákat írnak a srácok -- sőt, gondoltak azokra is, akiknek mindez nem elég, úgyhogy saját mp3-fájljainkat is beilleszthetjük. Mindenképpen a pozitívumok közé sorolható, hogy a fejlesztők rengeteget foglalkoznak a játékkal, mindig van valamilyen esemény (event), ami némi pluszt ad a játékmenethez vagy a feltételek teljesítése esetén jutalmazza a játékost, és pár új pálya, vagy épp játékmód is érkezik félévente.

Itt már a rövid sem segít…

Kár, hogy semmi sem tökéletes, így ennek a játéknak is megvan az árnyoldala. Sajnos a csalók távol tartásáért felelős „Hack Shield” nevű rendszer nem úgy működik, ahogy azt az emberfia-lánya elvárná -- gyakorlatilag a lelkiismeretünkre van bízva, hogy használunk-e csalást, vagy tisztességesen játszunk. A másik nagy hiba a gyakran előforduló lag; a játék szerverparkja nemrég költözött át Törökországból Luxemburgba, ami némi minőségjavulással járt, de ezzel sem tudták megoldani a problémát, mert hiába Combat Arms Europe a játék neve, nálunk játszik Dél- és Közép-Amerika is. Hogy ennek mi értelme, azt senki nem érti, főleg úgy, hogy létezik egy brazil verzió is... Ugyanilyen érthetetlen dolog, hogy miközben kéthetente adnak ki frissítéseket, miért maradtak a játékban a mai napig olyan jelentős bugok, mint amikor egy lépcsőn lesétálva lemegy a fél életünk a semmitől, vagy amikor csatlakozni szeretnénk egyik barátunkhoz a főmenüben, és hirtelen a Windows asztalán találjuk magunkat... 

Hazafelé…

Adott tehát egy leányzó, aki az első randi alkalmával nem hívatja meg magát veled, külsőleg az átlagos kategória, belső értékekben viszont gazdag -- aztán később kiderül, hogy egy kicsit nehéz természettel áldotta meg az ég. Ott az ember előtt a lehetőség, hogy egy éjszakás kalandra tervez vele, és később sosem látja, vagy egy-két hónapig együtt vannak, majd a problémák miatt mégis különválnak útjaik. Persze az is előfordulhat, hogy annyira megtetszik neki, hogy még ezt a nehéz természetet is elviseli a kedvéért, és egy hosszabb kapcsolat mellett még szívesen költ is rá.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!