A Commandos eddigi részei szakmailag és anyagilag is rendkívüli sikereket hoztak készítői számára, még ha a rajongótábor (és különösképp a sajtó) a harmadik részt némi fanyalgással fogadta is. A Pyro úgy gondolta, mielőtt sokan azt a bizonyos rókát, és a bőrét kezdenék emlegetni legfontosabb sorozatukkal kapcsolatban, a trilógiát teljesen más megközelítésben folytatja, és elszakadva a megszokott izometrikus nézetből, az egyre inkább elakciósodó stratégiai gyöngyszemet taktikai FPS-sé változtatja.

A Renegát árnyéka
 A Commandos 3 csalódása után a Strike Force szépen csendben, a játékosoktól és a szaksajtótól nem zavartatva készülhetett (kevésbé árnyaltabban fogalmazva: mindenki előre leírta, és a kutya nem törődött vele), ami láthatóan előnyére vált. Féltem attól, hogy a Strike Force inkább a Call of Duty-féle FPS-ek rajongóit fogja örömmel eltölteni, semmint az eredeti Commandoshoz hűséges „katonákat”, de úgy tűnik, a világháborús akciódömping ellenére meg tudta őrizni az első részek gondos taktikai tervezést igénylő elemeit. Mindent, ami az első három részt sikerre vitte, megtalálhatunk az új epizódban: a taktika, a kivárás, a csendes lopakodás újra régi fontosságának fényében tündököl, ugyanakkor az új játékstílust kihasználva méltó szerepkört kaptak az akciórészek is. Bár a nézőpont FPS-re váltott, a Rambo-stílus nem kifizetődő: egyetlen géppisztollyal nem tudunk végigrohanni a pályákon, a lerohanásos taktika elvétve, mindössze néhány helyszínen működik.

Commandos: Strike ForceCommandos: Strike ForceCommandos: Strike Force

A kis csapat...
Commandos: Strike Force1942-ben járunk, vagyis három éve tart már a háború, a németek egyre nyomasztóbb, lassacskán visszafordíthatatlannak tűnő fölényével. Leigázták Franciaországot és Norvégiát, Anglia romokban hever, Oroszország jóformán teljesen szét lett bombázva – ezt a kilátástalan helyzetet fogjuk megfordítani háromfős brit kommandós csapatunkkal. A korábbi részek állandósult szereplői közül a zöldsapkás izomember, a sasszemű mesterlövész és a német egyenruhákba előszeretettel bújó kém maradt meg, az összes régi képességükkel egyetemben. Búcsút mondhatunk a búvárnak (szerencsére mindhárom emberünk tud úszni), a tolvajnak és kedvenc utászunknak – akik egyébként csak bonyolultabbá tették volna az életünket, hiszen épp elég lesz egyszerre irányítani ezt a három embert is a Strike Force belsőnézetes játékmódjában.  

Ezzel el is érkeztünk a játék talán legfontosabb trükkjéhez, a „röptében” való karakterváltás lehetőségéhez. Egyetlen gombnyomással ugorhatunk át társunk testébe (egy küldetés alatt csak kettő közül választhatunk, a kompromisszumra állítólag a sztori miatt volt szükség), ezzel igen hatékony csapatot hozva létre – persze jelentős koncentráció, tervezés és időzítés árán. Amíg egyik emberünket irányítjuk, a másik passzív figyelésbe kezd, tehát semmiféle meggondolatlan önálló akcióra nem kell részéről számítanunk (azért egy közvetlen támadás kimozdítja apátiájából).

Commandos: Strike ForceCommandos: Strike ForceCommandos: Strike Force


Képességek és kamatoztatásuk
A régi Commandos-képességek visszatérése a kém esetében a legszembetűnőbb: magára öltheti a kiiktatott ellenség gúnyáját, és észrevétlenül besétálhat bárhová. A magasabb rangú tisztektől azért óvakodnia kell, azok leleplezhetik (viszont ha sikerül egy főtiszt ruháját megszereznünk, az alacsonyabb rangúak békén hagynak!) – a magányos bakák között viszont súlyos pusztítást vihet végbe, mire az ellenség egyáltalán felfedezi, hogy valami disznóság történik. A figyelem elterelésére a régi jó módszerek (a megfelelő helyeken elszórt pénzérmés és cigisdobozos trükkök) remekül alkalmasak, de emberünk mindig a keze ügyében tart néhány gázgránátot is. Ez igen látványosan kidolgozott elem így FPS-módban: előbb a kulcslyukon belesve megállapíthatjuk, hol állnak ellenségek a következő helyiségben, majd gázálarcot húzva küldhetjük is befelé a csendes halált… 

Kommandósunk jéghideg precizitással száll szembe ellenfeleivel: ha kell két kézzel szórja az áldást, de azért golyóelkerülési képességeivel csínján kell bánnunk, egy bizonyos szint felett a „sok lúd disznót győz” elve érvényesül. Vele játszva jutunk legközelebb a klasszikus FPS-ekben megszokott „fuss és lőj” játékstílushoz, hiszen – jó esetben fedező tűz oltalma alatt – ő rohan egyik géppuskafészektől a másikig, robbanószereivel utat vágva, és géppuskájával a brazil szappanoperáknál is halálosabb sorozatokat eregetve. Néhány időzített bombát is rejt kabátja valamelyik hajtókája alatt, ami tökéletesen alkalmas páncélozott járművek kiiktatására.

A mesterlövész játékstílusa valahol két társa között áll, hiszen kezdetben a kémhez hasonlatos lopakodással éri el a kívánt pozíciót, eközben ellenfeleit is csendben intézi el. A megfelelő rálátást biztosító pontot elérve aztán beindul az akció, és megtapasztalhatjuk a legfontosabb képességét: bámulatos gyorsaságát és pontosságát, amit időlassítás-effekttel szemléltet a program. Gombnyomásra visszatartjuk a lélegzetünket (ettől pontosabb lesz a célzás) és az idő Mátrix- (ízlés szerint: Max Payne) módra lelassul, így a meglepetés erejével megtámogatva 3-4 ellenfelelt is kilőhetünk, mire egyáltalán felfogják, hogy valami nincs rendjén.

Commandos: Strike ForceCommandos: Strike ForceCommandos: Strike Force

A Brother in Armson túl

Mindezen képességekre nagy szükségünk lesz a játék során, hiszen hol rajtaütéssel, hol mentőakcióval, esetleg szabotázzsal, vagy éppen kémkedéssel bíznak meg minket. Küldetéseink során ugyancsak változatos helyszínekre, és az ezzel járó számos eltérő környezetbe juthatunk el, Normandia erdeitől Norvégia jeges hegyein át Sztálingrád lerombolt szellemvárosáig. A 14 küldetés során bejárható pályák hatalmasak, és mivel legtöbbször szabadon választott, merre induljunk (továbbá az ellenség is tanul a játékstílusunkból – piros pont az AI-nak!), a Strike Force nagy újrajátszási potenciállal rendelkezik (ráadásul a kezdetben átlagos történet később csavarodik néhányat, lesznek árulók és kettős ügynökök is).

 Bárhová is vessen a sors, egy támadás előkészítése és végrehajtása a következő általánosságokkal jellemezhető (sietve teszem hozzá, a változatos feladatok mindig más módszert tesznek szükségessé, ez csak amolyan iránymutatás): a felderítést követően a mesterlövész fedezete mellett kommandósunk a célterülethez lopakodik, majd kémünk keres egy szabadon bóklászó német katonát, hogy annak ruháit elcsaklizva szabadon járkálhasson a teljes területen. Vele fogjuk elintézni a kézzelfogható dolgok megszerzésére irányuló feladatokat, de ha nincs ilyen, akkor is bátran az ellenség bázisára küldhetjük.

 Ha mindenki elérte az első pozíciót, a mesterlövész közelebb jöhet, ahonnan már a teljes célterületre tiszta rálátása nyílik. Többnyire ő adja le az első lövést, sőt különleges képességeinek köszönhetően ez általában nem is csak egyetlen lövést fog jelenteni. Miután az első sokkhatást megejtettük, jöhet az ellenség összezavarása: ehhez a kommandósunk gránátai és géppuskája remek alapot jelent, amit kémünk alattomos hátbatámadásokkal fokozhat, illetve ilyenkor tudja a zűrzavart kihasználva könnyedén megszerezni az esetleges hadititkokat és egyéb információkat.

 Az akció végén általában nem nyugodt séta a helyszín elhagyása, ha meglepnek (mondjuk egy váratlanul felbukkanó erősítés formájában), ne próbáljunk meg a nyílt terepen futkározni kommandósunkkal, hanem vetődjünk fedezékbe, váltsunk át Sasszem kollégára, és szépen lődözzük le az ellenfeleket.

A kis útmutató is remekül érzékelteti, hogy mennyire sikerült eltalálni a kis létszámú, mégis csapatalapú taktikai játékmenetet. Hasonló próbálkozást láthattunk a Brothers in Arms kapcsán is, ám mivel itt minden katonát magunk irányítunk, a teljes egység sokkal közelebb áll hozzánk.
Commandos: Strike ForceCommandos: Strike ForceCommandos: Strike Force

Nehézségi erő
A radarrendszer öröklött a régi Commandos-részekből (vagyis látjuk az őrök „hatósugarát”): addig jó nekünk, míg az őrök zöld színben látják a világot. Ha besárgulnak, az nem az irigységtől következik be, hanem sikerült valamivel felhívni a figyelmüket, és gyanakvóvá váltak. Ez még mindig jobb, mint ha ellepné a vörös köd az agyukat, hiszen akkor kiszúrtak minket, fedezékbe vetődnek, segítségért kiabálnak, riadóztatnak, így számíthatunk néhány barátinak egyáltalán nem nevezhető golyóbis érkezésére is.

Van valami, amit szintén sikeresen átörökítettek a széria védjegyei közül, és ami feltehetőleg ismét megosztja majd a játékosokat: ez pedig a nehézségi szint. Tenyérizzadásunk mértékét ugyan három fokozatban állíthatjuk (magasabb szinten az őrök jobban látnak, gyanakvóbbak, pontosabban lőnek, és tovább tartják fent a riadót), de még a legalacsonyabbra is igaz, hogy alaposan átgondolt stratégia nélkül minimálisak a túlélési esélyeink. Mentési pontok nincsenek – egy végzetes lövés, és kezdhetjük a küldetést elölről. Lehet, hogy ez olvasva izgalmasnak hangzik, de szívesen megnézném a fejeteket egy (esetleges másfél órája tartó), közvetlenül a vége előtt elbukott küldetés után…

 Commandos: Strike ForceCommandos: Strike ForceCommandos: Strike Force

Látjuk, halljuk, érezzük
A látványtól ugyan nem estem hasra (a három platformra elkészült játék a költséghatékonyság jegyében RenderWare motort használ), de azért az élvezetes szint felett marad, köszönhetően a remek fizikai motornak, amitől ellenségeink igen látványos földrerogyásokat produkálnak. A fegyverek mind autentikus világháborús darabok (bár a kommandós telepített gépágyúját némileg másképp szállították egykoron). Hangok tekintetében remekel a játék, kellő beleéléssel rendelkező szinkronhangokat sikerült találni, ráadásul a különféle dialektusok is érzékletesen átjönnek. A max. 16 személyes multirészben a deathmatch módok mellett megjelentek a remek hangulatú Postmen és a Sabotage változatok is. A játékélmény már így is magas, de ha vették volna a fejlesztők a fáradságot (pénzt és időt) saját, a játékhoz optimalizált motor kifejlesztésére, a Strike Force a még magasabb pontszámot gyűjthetett volna be tőlünk. Na talán majd legközelebb – hiszen most újra bizakodóan várhatjuk a következő Commandos játékot!