Úgy vélem, mindenekelőtt tisztáznunk kell, mi is a DarkSpore. Illetve, mi nem. A DarkSpore nem Spore, pusztán annak univerzumára épül, ám nincs benne lényfázis, nincs násztánc és tojásrakás, sem bolygóátalakítás, egyedül a lénylabor, ami ismerős lesz az alapműből. A játék ugyanis egy úgynevezett spin-off, oldalág, műfaját tekintve Diablo-féle hentelj és gyakj, bár kinézete és könnyedebb hangvétele miatt inkább a Torchlight rokonítható hozzá. Semmi más dolgunk nincs, mint egy kiválasztott hőssel felaprítani ezernyi ellenséget és rettentő bossokat, begyűjteni a lepotyogó cuccokat és a tapasztalati pontokat, mindezekkel fejleszteni hősünket, hogy esélye legyen a következő, még nagyobb kihívást nyújtó etap során, és így tovább. Persze azért van némi csavar a dologban, ami kiemeli a portékát számtalan vetélytársa közül – például, hogy nem egy hősöd van, hanem száz. Igen, száz. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Hősöket a fedélzetre!

Természetesen a DarkSpore is bír egy alapsztorival, ám ez annyira nem fontos, hogy nehezen tudnám visszaidézni, miről is van szó (plusz nem is sokat értettem a gépileg torzított hangú narrátorcsaj dumájából, ami még feliratozva sincs). A lényeg, hogy valami génmódosítás eredményeképp létrejön a gonosz Sötét Spóra létforma, melynek magjai szétszóródnak a galaxisban és megfertőzik az élővilágot, kiirtására pedig „kutyaharapást szőrével” alapon szintén génmanipulált harcosokat vet be a jó oldal – ennyi kb. elég is egy kiadós csihi-puhihoz… Az egész játék központi eleme egy hatalmas űrhajó, ennek három szintje játssza a főszerepet az egyes küldetések között – és ez egyben a lobby is, a Darkspore ugyanis erőteljesen (fogalmazhatnék úgy is: masszívan) multis játék, melyet bár lehet egyedül is játszani, csak épp nem sok esélyed lesz az egyre nehezedő küldetésekben; a játékhoz egyébként is folyamatos online kapcsolat kell, tehát érdemes mindezekkel számolni a „venni vagy nem venni” eldöntésekor. Mielőtt azonban nekiállnánk hadakozni, járjuk be a hajót! 

A legalsó szint a fegyvertár, itt találjuk hőseinket. Közülük csak egy érhető el a móka elején, a többit a szintlépésekkor oldhatjuk fel, egyesével, ám azt már mi dönthetjük el, hogy melyik komát vonjuk be a hirigbe – tudniillik ezekből a karakterekből állíthatjuk össze bevetési osztagainkat, amelyek mindössze három főből állhatnak, és jól meg kell gondolnunk, hogy kiket válogatunk be. Az egyes héroszok ugyanis nemcsak a jól ismert archetípusokba (közelharcos, távolsági támadó, mágus) sorolhatók be, hanem különféle eredettel is bírnak, ez pedig nagy jelentőséggel bír, ugyanis az azonos típusú ellenségek dupla sebzést okoznak; nem javasolt tehát homogén csapatok összeállítása, és célszerű több kasztot is szerepeltetni, hogy mindenféle kihívásnak megfelelhessünk. 

Eggyel feljebb helyezkedik el a már emlegetett lénylabor, amely a Spore kedvelőinek ismerős lesz, itt tápolhatjuk és csinosíthatjuk harcosainkat a szokásos eszköztár segítségével. A harcok során egyrészt testrészeket gyűjthetünk össze ellenségeinkből (ez némileg emlékeztet az alapjátékban látottakra), másrészt DNS-molekulákat. Egy-egy „alkatrész” többféle módosítóval bír, és hálás dolog, hogy az egyes csoportokban (fegyver, fej, kéz, láb) az adott cuccok fölé mozgatva a kurzort az is megjelenik, a jelenleg felszerelt hasonló típusú holmihoz képest milyen változások történnek, ha felcseréljük a két elemet. A „testépítés” DNS-be kerül, és ebből is csak adott mennyiséget használhatunk fel hősünk erősítésére, tehát jól meg kell fontolni, mit aggatunk rá, hogy aztán a „festőműhelyben” valóban egyedi kinézettel lássuk el őt. 

Végül a legfelső szint a parancsnoki híd, ahonnan elindíthatjuk a küldetéseket. Akárcsak a klasszikus MMOG-kben, itt is két út áll előttünk: a PvE (azaz a kampánymód) és a PvP, ahol más játékosok ellen bizonyíthatjuk rátermettségünket, ezt azonban csak a tizedik szint után, egy fejlesztés megvásárlásával (lásd külön) érhetjük el. A kampány három nehézségi szinttel bír, ám ezeket kizárólag egymás után oldhatjuk fel, vagyis a nehezebbet akkor, ha már a teljes hadjáratot végigzúztuk a könnyebb fokozaton. A küldetésképernyőn dönthetjük el, hogy egyedül vágunk-e bele a kalandokba, meghívjuk egy haverunkat, vagy rábízzuk magunkat a meccsszervezőre – hozzáteszem, utóbbi nálam elég jó százalékokkal talált megfelelő játszótársakat. Ha meghoztuk a döntést, máris láthatjuk, kik ellen vesszük fel a kesztyűt, így kiválaszthatjuk a megfelelő csapatot. Én azért jobban örültem volna, ha ez a metódus megfordul, azaz (akárcsak például a Plants vs Zombies esetében) a csapat-összeállítást megelőzte volna az ellenségmustra. A jelenlegi megoldásnál ráadásul nincs visszaút: ha kiderül, hogy gyenge a brigádod, kénytelen vagy velük elindulni a hirigre. 

Fűszeres darált hús

A hirigre, amely elég egyszerű: van egy normál (jobb klikkes) támadásod, illetve pár speciális, melyeket a megfelelő számbillentyű lenyomásával csalogathatsz elő, és amelyek palettája igencsak széles, igazából ez a legfőbb változatosság az amúgy facsipesz egyszerűségű játékmenetben. Az emlegetett csavart az jelenti, hogy a háromfős osztagból egyszerre csak egy koma küzd, ám gombnyomásra bármikor lecserélhetjük őt egy társára, ami valóban remek taktikai lehetőség, ráadásul aktuális hősünk a talonban lévők egy-egy spéci attakját is megkapja, illetve részesül az előd által elindított és még aktív képesség áldásában (például a sámán életfájának gyógyító erejéből). A feladatunk minden pályán ugyanaz: eljutni A pontból B-be, lenyomni közben az ellenségeket, és a szint végi bosst – bár sajnos eléggé kiegyensúlyozatlan az egész. A harcon kívül vannak értékes felszerelést rejtő obeliszkek is a pályán (néha igencsak eldugott helyeken), illetve kristályokat, spórákat is összegyűjthetünk, és különféle extra feladatokat is teljesíthetünk, mindezek alapján az adott etap végén minősítést kapunk, amely egy félkarú rablóra emlékeztető, értékes cuccokat osztogató sorsolás nyerési esélyét javítja. Jópofa dolog, hogy a pörgetés előtt eldönthetjük: megállunk-e, és bízunk a jószerencsében, vagy megpróbálunk teljesíteni még egy pályát, ugyanis ha ott is sikerrel járunk, jelentősen jobb holmikhoz juthatunk, ám bukás esetén üres marokkal távozunk. 

Mindez együtt kicsit oldja (ha nem is szünteti meg…) a műfaj rákfenéjét, az unalmas klikkfesztivált/grindelést, és a kooperatív küzdelemben mindenképpen együttműködésre készteti a feleket. A hajóra visszatérés után jöhet (szintlépés esetén) az újabb hősök „behívása”, a csapatok átvariálása és a harcosok fejlesztése, pimpelése – aztán kezdődik az egész elölről. A PvP sajnos csak egy-egy és kettő-kettő elleni csatákat jelent, ám ennek ellenére jó móka, de csak akkor, ha már ismered az egyes hősök trükkjeit és képességeit, így igazán csak a rutinos játékosok fogják élvezni – és ők is leginkább barátaik ellen, lévén a véletlenszerűen osztogatott ellenfelek hol túlerőben vannak, hol gyengék, ráadásul ranglista sincs, ami értelmet adna a pofozkodásnak. 

A DarkSpore tehát egy fura szerzet. A világot nem váltja meg, de jól el lehet lenni vele, főleg kisebb adagokban. Ugyan alapjaiban nem rázza meg az akció/szerepjátékok műfaját, de a taktikai réteg és a hősök kreatív átalakítása új színekkel gazdagítja azt, a kooperatív és kompetitív mód pedig alternatív lehetőséget kínál arra, mivel is csapjátok el az időt a haverokkal, ha valami könnyedebb fajsúlyú szórakozásra vágytok. Egy próbát mindenképp megér…