„Úgy hívtak minket: A Kilencek”

A játékban El Tejon szerepébe bújunk bele, aki a történet szerint a Kilenceknek nevezett banda tagja volt. Együtt fosztogattak, mindenki félve ejtette csak ki nevüket. Rendben is ment minden, amíg hősünk és a többi tag között megoldhatatlan ellentétet szült az ártatlan nők és gyerekek legyilkolására vonatkozó eltérő vélemény. Ez az ellentét odáig fajult, hogy hősünket lelőtték, majd mivel nem volt halálos a seb, börtönbe zárták.

Itt kapjuk meg az irányítást, ahol az első feladat a börtönből való kiszabadulás lesz. Ez csak afféle bemelegítő pálya, nem leszünk annyira magunkra maradva, mivel cellatársunkat épp megszöktetik, csak meg kell ragadnunk az alkalom kínálta lehetőséget. Tulajdonképpen itt ismerkedünk meg az irányítással, illetve az első fegyverek viselkedésével. Az alapbeállításokkal semmi bajom nem volt, az egér és billentyűzet párosítás remekül kiszolgálja igényeinket, mint minden FPS-nél, de akinek mégis kényelmetlen az eredeti billentyűkiosztás, a menüben könnyedén módosíthatja azt saját kedve szerint.

Természetesen mi más lehetne a további cél, mint egyenként likvidálni a banda tagjait, ezzel bosszút állva sérelmeinkért? Eredetinek semmiképp nem nevezhető, de megteszi, nincs más hátra, mint kényelmesen hátradőlni, és Clint Eastwoodot megszégyenítő vagány arckifejezéssel halálra lőni mindenkit, aki közénk és célunk közé merészel állni. Hogy a monoton gyilkolászást időnként megtörjék, a történetben helyet kapott a gyengébbik nem egy képviselője is, de igazából más szerepe nincs, mint hogy kerekebbé tegye a végső hepiendet. Marcona bariton hangú hősünk egyedül áll bosszút a banda tagjain.

Lóhátról a vadnyugaton

A játékban 3 fegyverosztály, egyenként 3 fegyverrel egész csinos arzenált jelent. Bár ez elsőre kevésnek tűnhet, de játék közben kiderül, hogy egyéb nem választható eszközök is rendelkezésre állnak, úgy, mint a kés, a dinamit, vagy a híres Molotov-koktél. Fegyvereinkkel a direkt találatokon kívül egyéb módon is oszthatjuk a halált, robbanó hordókra lőve kirobbanthatjuk ellenfeleiket fedezékeik mögül, rájuk lőhetjük az instabilabb pályaelemeket, így belátható, hogy nem is olyan kevés az a kilenc mordály. A különféle találatokat egy a képernyőn felvillanó ponttal jutalmazza a program. Külön pont jár a fejlövésekért, ha lelőjük az ellenfél kalapját, ha rálövünk valami tereptárgyat, ha robbantjuk, vagy ha a levegőben találjuk el. Ez egy kicsit zavaró is lehet, ahogy minden találatkor centis számok jelennek meg középen a képernyőn, komoly arcade jelleget kölcsönözve a programnak.

Ne de milyen fegyvereink is vannak? Az első fegyverosztályt a különféle pisztolyok jelentik, ide tartozik a híres Colt Peacemaker is, a vadnyugat legismertebb fegyvere és egyben szimbóluma. A második kategóriából a különféle karabélyok közül választhatunk, az utolsóból pedig valamilyen vadászpuskát vehetünk magunkhoz. Minden pálya előtt lehetőségünk van minden kategóriából egyet magunkkal vinni, hogy velük teljesítsük a küldetéseket. Körültekintően kell választani, mert az elesett ellenfelek fegyvereit nem vehetjük fel, csak saját lőszerszámainkhoz találhatunk töltényt a pályákon. Külön jópofa ötlet, hogy a pályák előtt minipókerrel plusz lőszert nyerhetünk, bár ez is kétélű: lehet, hogy valakit zavar, hogy kártyáznia kell egy alapvetően lövöldözős játékban.


A bejárandó helyszínek kellően változatosak, megfordulunk a kihagyhatatlan szalonokban, megtámadunk egy már mozgásban lévő vonatot, behatolunk egy hajó belsejébe, beveszünk egy egész erődöt, ezen kívül bánya, fűrésztelep és egyéb helyszíneket bejárva jutunk el a bűnös ex-társakhoz, hogy megkapják, ami nekik kijár. Komoly játékelem a lovaglás, ekkor folyamatosan mozgásban vagyunk, ami nehezíti a célzást, ugyanakkor minket is nehezebben talál el az ellenfél. A ló teljesen magától mozog és választja ki az irányt, nekem ezzel nem volt komolyabb gondom, de lehet, hogy sokaknak nem tetszik, hogy ily módon korlátozzák a mozgásban.

Külön tetszett, hogy a különböző típusú helyszíneken különféle ellenfelek támadnak ránk. A városokban közönséges banditák, a fűrésztelepnél két méter magas hatalmas figurák, és így tovább, az adott helyszínhez igazítva a kinézetüket. Igaz, itt is felróható a klónharcosok támadása, de mivel hamar bejárhatóak a pályák, gyorsan eljutunk a következő szintre, az új ellenfelekhez.

Ami viszont nem tetszett, az az ellenfelek viselkedése, vagyis az MI volt. Minden pályán, minden helyzetben ugyanonnan, és ugyanúgy támadnak, teljesen szkriptelt módon, ami nem túl pozitívan befolyásolja az újrajátszhatósági értéket.

Amitől én lettem morcos...

Nagy fekete pontot jelentett nálam a mentési lehetőség hiánya. A legtöbb játékban vagy szabad mentési lehetőség biztosított, vagy a pálya adott pontján automatikus mentés van, elhalálozás esetére. Nos, itt kérem, egyik sincs, ha valamilyen oknál fogva meghal a játékos, teljesen mindegy, hogy épp csak elindult az elejéről, vagy az utolsó ellenféllel párbajozott, kezdheti az adott pályát az elejéről. Kis könnyebbség, hogy a főellenfelek, akik a komolyabb csatákat jelentik, külön pályát kaptak, de közepes vagy nehéz fokozaton így is komoly káromkodásokat fog eredményezni azon bátrabb lelkű játékosoknak, akik a nehezebb szinteken vágnak neki. Ezt a hibát még akkor sem tudom megbocsátani, ha minden pálya elején megváltoztatható a nehézségi szint. Az sem mentség, hogy nincsenek nehéz ugrások, és más módon sem nagyon lehet balesetet szenvedni, kizárólag az ellenség fegyvereitől lehet sebződni. Ez igenis kőkori megoldás!

A játék legkönnyebb fokozaton pár óra alatt végigvihető, a nehezebb szinteknél a végigjátszási idő nagyban függ a játékos reflexeitől és célzóképességétől.

A lenyugvó nap fényében...

Hogyan is néz ki ez a játék? A gépigényéhez képest határozottan nem rosszul. Az egyes helyszínek olyan hangulatot árasztanak, hogy nem volt nehéz elhinnem, én most a vadnyugaton vagyok. Az emberek mozgása nem volt darabos vagy természetellenes, vagy legalábbis nem figyeltem fel ilyen hibákra, ami valljuk be, jó jel. Halálozások esetén egész tűrhetően estek össze az emberek, nem lógtak a levegőben úgy, hogy csak a lábujjuk ért talajt. Nem hasonlítható mondjuk a Max Payne 2 rongybaba-fizikájához, de ebben a környezetben ez bőven elegendő, abszolút elfogadható. Ezzel ellentétben a lovak sörénye vagy a növények kifejezetten rondák. Ennél azért szebbet lehetett és kellett volna csinálni. Sajnos közelebbről megnézve minden tereptárgy vagy karakter ilyen, ezen az sem segít, ha maximumra húzzuk a grafikát, amit megjegyzem, nyugodtan megtehetünk, nem hiszem, hogy bárkinek megakadna a játék teljes pompájában, de ha tévednék, nyugodtan lejjebb lehet venni a felbontást, a játék 1024x768-s felbontásban is könnyen élvezhető.

A pályák közötti átvezetők fekete-fehér filmszerűen játszódnak le előttünk, és ezeket a régi vetítők jellegzetes hangja kíséri. Fenomenális hangulatot ad és ötletnek sem utolsó, ezúttal hatalmas piros pont a készítőknek!

A hangok tekintetében a program nem produkál kiemelkedőt, bár a főszereplő mély hangszíne tökéletesen passzol karakteréhez. Néha úgy éreztem, ott helyben színvonalasabb párbeszédeket tudnék rögtönözni, de el kell ismernem, ilyen sztorihoz tökéletesen megfelelnek ezek a dialógusok. A zene kifejezetten jó, de kevés van belőle, így az ismétlődés miatt hamar megunható.

Többjátékos élvezet

FPS játéknak multit tervezni sose jelentett nagy gondot. Itt is helyet kaptak a klasszikus Death Match és Team Death Match játékmódok, amik nem szorulnak bővebb ismertetésre. Ezen kívül még kétféle móka van: az egyik a Bounty, ahol mindenki egy adott játékos ellen van, akit el kell kapni, a másik Pusse névre hallgat, ahol ellenfél-botok hullámait kell visszaverni. Az interneten egyetlen TDM-s szervert találtam, az is teljesen üres volt. Kár érte, szívesen kipróbáltam volna magam mások ellen is.

És a világ újra megmenekült...

Nem, a világ nem menekült meg, de egyetlen délután alatt bűnözőből a gonoszok vadásza lettünk, majd dolgunkat végezvén kedves barátnőnk társaságában elvágtattunk a lemenő nap fényében. Itt a végértékelésnél azt kell mondjam, a kisebb hibák ellenére nagyon is jól szórakoztam. Nem egy műfajteremtő program, amelyre milliók vártak, de egy kellemes alkotás, amely igyekszik a vadnyugati játékok hiánya által létrehozott űrt betölteni több-kevesebb sikerrel.