A Disney Infinity nem egy hagyományos alkotás, hiszen a videojátékok új generációjába tartozik, ahol már nem elég behelyezni a lemezt a konzolba, hogy belevethessük magunkat a fejlesztők által megálmodott kalandba. A Marvel Super Heroes alcímmel ellátott csomag a szoftver mellett tartalmaz egy talapzatot, három játékfigurát (Vasember, Thor, Fekete Özvegy), egy, a Bosszúállók tornyot formáló világkockát és két játék-korongot. Az USB-s talapzat a játék gerince, hiszen ennek segítségével használhatjuk a kezdő pakkban található többi kiegészítőt: a világkockát a négyszögletű foglalatba helyezve megnyílik a virtuális Manhatten, amiben a játékhoz kapott figurákkal (a két kör alakú hely egyikébe pakolva) kalandozhatunk – ezek nélkül a szoftver mit sem ér, lévén a játékhoz nélkülözhetetlen az NFC-technológiával felszerelt műanyag tárgyak használata.

Essünk neki!

Ha a világkocka a helyére kerül, akkor a menüben megjelenik az Avengers opció, azt kiválasztva betöltődik a játéktér, itt pedig feltűnik a kiegészítőre helyezett figura virtuális mása, és már indulhat is a móka. A sztori szerint valamikor az első Bosszúállók film után járunk, Loki a fagyóriások élén tér vissza Manhattenbe, és a filmből ismert hősök feladata, hogy véget vessenek a Nagy Alma eljegesítésének. Az első pozitívum, hogy az előző résszel ellentétben itt már azonnal játszhatunk osztott képernyős kooperatív módban (ez korábban csak extra figurák beszerzése után volt lehetséges), ráadásul a műanyagból formált szuperhősök ezúttal már nem csak szépen kivitelezett díszek. A ránk váró feladatok teljesítése tapasztalati pontokat ér, a szintlépéseket követően pedig egy kellemesen terjedelmes képességfa segítségével fejleszthetjük a talapzatra helyezett karaktereinket.

Szintlépés ugyan már az első Disney Infinityben is volt, de mindenféle előny és hatás nélkül, csupán egy szám jelezte, hogy rengeteget játszottunk az adott figurával (Jack Sparrow-val, Sully-val a Szörny RT-ből, vagy Mr. Irdatlannal a Hihetetlen családból). Ezúttal viszont megéri fejlődni, hiszen a megnyitható új képességeknek hála hőseink egyre látványosabb és erősebb támadásokra lesznek képesek, ráadásul az egyes figurák akciói és képességei teljesen eltérnek egymástól, így érdemes külön-külön felfejleszteni az összes hősünket (bónuszként egy idő után még a pontok újraosztására is lehetőség nyílik). További pozitívum, hogy az új részben debütáló fejlesztések nem a játékban, hanem a figurákon tárolódnak, így egy Disney Infinity 2.0-t birtokló havert meglátogatva már a felturbózott karakterünkkel szállhatunk be az ő játékába.

Van ami nem változik

Bizonyos tekintetben tehát sokat fejlődött a program, viszont a játékélmény ugyanolyan jellegtelen és önismétlő maradt, mint az első Disney Infinity esetében. A harmincöt küldetést és nagyjából 5-6 óra játékot kínáló kampány során három különböző feladattípust ismételgetünk (csapd le a gonoszokat, ments meg embereket, teljesíts missziókat időre), és több száz ugyanolyan ellenfelet teszünk hidegre. Valódi változatosságnak nyomát sem találjuk, a 2.0 meg sem közelíti egy Lego-játék összetettségét, és mindennek fejébe a szórakozásunkat mindenféle bosszantó hibák rombolják: a megnyitható járművek botrányos irányítása, a katasztrofális kamerakezelés, percekre nyúló töltési idők, plusz olyan fiaskók, mint a kooperatív módban megszűnő nézőpont változtatás és a normális célzás lehetőségének elvesztése.

Ettől függetlenül persze jó móka Vasemberrel cikázni a felhőkarcolók között jégóriásokra vadászva, és ugyanilyen élvezetes Thor kalapácsával oszlatni a gonoszok hordáit, de egy tizennyolcezer forintos játéktól talán nem olyan nagy túlzás elvárni, hogy három küldetéstípusnál és négyféle ellenfélnél többet sorakoztasson fel, továbbá rendesen működjenek benne azon funkciók, melyek még egy ingyenes programnál is az abszolút minimumnak számítanak.

Tovább is van, mondjam még?

Az előző Disney Infinity legbosszantóbb tulajdonsága az volt, hogy a kezdő csomaghoz kapott játékszetteket (Szörny egyetem, Karib-tenger, Metroville) felfedezve folyamatosan olyan feladatokba és tárgyakba ütköztünk, amelyek nem voltak megnyithatóak/használhatóak a kezdő csomag figuráival. Szerencsére a 2.0-ban ennek már szinte nyomát sem találjuk (egyszer futottunk olyan kihívásba, ami csak Hulkkal volt indítható), a program nem dörgöli lépten-nyomon az orrunk alá, hogy vegyünk további önállóan beszerezhető karaktereket. Persze a Disneynél nem hülyék dolgoznak, az egymástól jelentősen eltérő figuráknak hála azért igen hamar megjelenik az emberben a késztetés, hogy (fejenként négyezer forintért) megvásárolja Sólyomszemet, Amerika Kapitányt és Hulkot (utóbbi csak novembertől lesz beszerezhető) – a többi játékszettről pedig még nem is beszéltünk.

A tavalyi Disney Infinity mellé ugyebár három világot kaptunk, most viszont csak egy található a kezdő csomagban, viszonylag rövid játékidővel, és a második végigjátszást követően már a monotonitást sokkal jobban bíró fiatalokban is felmerülhet, hogy jó lenne már valami újat kipróbálni. Ekkor kerül képbe a Pókember és A galaxis őrzői csomag, amelyek vadonatúj hősöket és egy teljesen új pályát nyújtanak – szettenként tízezer forintért. A Disney tehát továbbra is lelkesen kopasztja meg a vásárlókat, méghozzá cseles stratégiával, hiszen egy ilyen új Play Set csak két figurát tartalmaz, és világonként további három csábít arra, hogy lecsapjunk rájuk. Ezzel persze még nincs nagy baj, hiszen senki nem kényszerít a vásárlásra, viszont az továbbra is kissé bicskanyitogató, hogy a figurák jelentős része nem kompatibilis a különböző játékszettekkel (ne feledjük, hogy a Skylanders negyedik részében még az első epizód figurái is használhatóak lesznek). Amerika Kapitány például csak az Avengersben irányítható, Nick Fury a falmászós szettre korlátozódik, ha pedig valaki (kellő körültekintés nélkül) megveszi mondjuk Grootot a kezdő csomag mellé, akkor csak egy drága műanyag bábuja lesz, hiszen a figura csak akkor játszható, ha beszerezzük a különálló A galaxis őrzői csomagot is.

És akkor a talapzatra helyezhető korongokról még nem is esett szó. A kezdő csomagban kettő kapott helyet, ezek extra pályákat nyitnak meg (tower defense és dungeon crawler játékmenettel), de továbbiak szerezhetőek külön, melyekkel újabb küldetések (ezeknek van a legtöbb értelme), képességek, tárgyak és különböző testreszabhatósági opciók válnak elérhetővé a játékban. Lényegében olyan DLC-kről beszélünk, melyek nem letölthetőek, hanem fizikai formában vásárolhatóak a boltokban, ezúttal is zsákbamacskaként, szóval sosem tudhatjuk, hogy mi lesz a polcról leemelt kis csomagokban.

Építs jobbat!

A Disney Infinity 2.0 jelmondata  „Play Without Limits”, ami annyit tesz, hogy játssz kötöttségek nélkül, ám az eddigiekre ezt elég nehéz lenne ráhúzni. A játék azonban nem csak a kissé felemás élményt nyújtó játékszettekből áll, hiszen ezúttal is elérhető a Toy Box mód, ahol a kreatív elmék teljes egészében kiélhetik magukat – és szerencsénkre a fejlődés a játék ezen részét sem kerülte el.

A Toy Box mód a Minecraft és a LittleBigPlanet jópofa keveréke, ahol a játékos kap egy teljesen szűz földdarabot, és csak rajta múlik, hogy mit kezd vele: megváltoztatható a terep, épületek helyezhetőek le, karakterekkel népesíthető be a kis világ, és kedvünkre dekorálhatjuk az egészet. Ha valaki elsajátítja a szükséges alapokat, akár saját játékokat is kreálhat, hiszen nem csak funkció nélküli objektumok állnak a rendelkezésünkre, hanem olyan elemek is, melyek különböző mechanizmusokkal rendelkeznek (kapcsolók, csapdák, érzékelők stb.), ezek ráadásul akár össze is köthetőek, így valóban alkothatunk olyan terepeket, ahol különböző kihívások és küldetések várják a játékosokat – akár még a kezdő csomag Avengers küldetéseit is simán felülmúlhatjuk. Minden csak fantázia és türelem kérdése, és ezúttal az építéshez szükséges elemek megszerzése sem akkor szívás, mint a korábbi Disney Infinity részben. A játék ezen részében ráadásul az összes figura használható (még az előző rész karakterei is), így Hulk vígan kergetőzhet Groottal, vagy Fekete Özvegy versenyre kelhet Jack Sparrow-val.

Egy kis trükk persze itt is van. A rendszer lényege, hogy bár alapból rengeteg elem áll a rendelkezésünkre az építéshez, a legizgalmasabbak és legérdekesebbek csak akkor válnak elérhetővé, ha sokat játszunk az alap és megvásárolható játékszettekkel, vagy az alapból elérhető Toy Box kreálmányok valamelyikével. A szisztéma legnagyobb és legjobb újdonsága, hogy az előddel ellentétben már nem a szerencsén múlik, hogy megkapjuk-e a kinézett elemet, csupán a kitartásunkon. Bárhol is játszunk a Disney Infinity 2.0-n belül, azzal kék színű spark pontokat gyűjtünk, melyeket a Toy Boxba lépve egy hatalmas katalógusban költhetünk el mindenféle extra tárgyakra, karakterekre és járművekre. A szabadság ugyan nem teljes, hiszen az elemek egymáshoz vannak kötve, egy fejlődési fához hasonlóan, így az ütősebb cuccokat csak akkor tudjuk megszerezni, ha előtte megveszünk öt másik elemet, de ez a megoldás még így is fényévekkel jobb, mint a tavalyi Disney Infinity szerencsekerekes megoldása, ahol a pörgetést követően egy listából véletlenszerűen lehetett építőelemeket szerezni.

Végtelen lehetőségek?

Persze az építés csak leírva tűnik egyszerűnek, saját, ráadásul tényleg működő játékot építeni csak kellő kitartással és türelemmel lehet, de a 2.0 ebből a szempontból is sokat javult, hiszen a kezelhetőség jelentősen finomodott az elődhöz képest, ráadásul ezúttal hasznos oktatórészek, beépített segédletek és okos automatizmusok egész sora áll rendelkezésünkre, hogy megkönnyítsék a munkánkat. A szisztéma tehát fejlődött, viszont még így is elég szerteágazó és alapvetően bonyolult, éppen ezért érdemes felkészülni arra, hogy a csemeték rendelkezésére kell állni, hogy segítsünk az építésben, már csak azért is, mert a Disney Infinity magyar lokalizáció hiányában csak angolul, lengyelül és oroszul képes kommunikálni a felhasználóival.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Persze akkor sincs baj, ha nincs időnk, kedvünk, vagy eleve indíttatásunk saját világokat és játékokat kreálni, hiszen a Toy Boxban létrehozott produktumok feltölthetők a Disney rendszerébe, és megoszthatóak más játékosokkal, és már a cikk írásának pillanatában is rengeteg új tartalom várja, hogy letöltsük és kipróbáljuk őket. Éppen ezért hiába csalódást keltő a kezdő csomaghoz kapott Avengers játékszett, a folyamatosan bővülő felhasználói tartalom simán képes ellensúlyozni, sőt túlszárnyalni a hivatalos csomag játékélményét.

Család-, de nem pénztárcabarát

A Disney Infinity 2.0 első blikre ugyan nem nyűgözi le a játékost, köszönhetően a Bosszúállok Play Set hiányosságainak, azonban ha vesszük a fáradtságot, hogy elmerüljünk a Toy Box nyújtotta lehetőségekben, akkor egy hihetetlenül mély és sokrétű, rengeteg lehetőséget rejtő program vár ránk, melynek használata akár családi szórakozás is lehet, hiszen a testvérek, vagy a szülők és gyerekek együtt is alkothatnak, és közösen próbálhatják ki a letöltött tartalmakat, lokálisan két, míg online játszva négy fős kooperatív mód formájában.

Az Infinity tényleg hónapokra elegendő szórakozást biztosíthat, a kreatív elmék számára pedig végtelen lehetőségeket, azonban arra mindenkinek fel kell készülnie, hogy az alap csomag megvásárlása tényleg csak a kezdet, hiszen a játékban töltött idővel párhuzamosan nő a késztetés arra, hogy beszerezzük a nem kevés pénzért kínált, további küldetéseket, kihívásokat, tárgyakat és lehetőségeket megnyitó figurákat és kiegészítőket.