A steames közösség az Ankama Play platformerének adott zöld utat, hogy helyreállítsa ezt szétbombázott reputációt. A furcsa című Fly’N (előbb a Shad’O, most ez: a franciák nagyon szerethetik az aposztrófokat) pedig végre kirepült fészkéből, hogy a tél közeledtével melegebb merevlemezekre költözzön.

Veszélyeztetett fajok

A csiviteléssel, sipítozással és gépzörejjel elmesélt történet szerint a négy boldog planétából álló mesevilágot egy barna hajszárítóra emlékeztető lény támadja meg, aki -- miután kiszipolyozta a bolygók energiáját -- vörösen pulzáló szeméttel szórja tele a szebb napokat is látott tájat. A természet azonban nem hagyja magát ilyen könnyen legyűrni: a bolygók mélyén felébrednek pöttöm hőseink, hogy a felszínre röppenve megmentsék otthonukat.

Ez a sztori akár egy gyerekeknek szóló Greenpeace kampányfilm forgatókönyve is lehetne; szerencsére a négy irányítható karakter már jóval eredetibb ennél. Fura kis madárkáink mind rendelkeznek egyedi képességekkel: az egyik dallal gyűjt energiát, a másik felfújódva pattog, van, aki a falakra tapad, vagy rakétaként hasít át az égen. Főszereplőnk, a kék, dalos madár az elbujdosott növényeket és állatkákat is ki tudja csalogatni üregeikből, akik amellett, hogy már-már szívfájdító aranyosságukkal fakasztanak egyre hevesebb jujjogásra, rejtett pluszpontokkal ajándékoznak meg minket -- a Fly’N pedig végső soron ezekről szól.

Szárnyaló fantázia

Megijedni azonban nem kell: a pontgyűjtés minden, csak nem monoton. Bár a sikerünk mértékegységeként szolgáló pitypangmagok nagy része a pályák legnyilvánvalóbb útvonalain van elszórva, minden szinten találhatók felfedezésre váró rejtett zugok is. Első nekifutásra ritkán lesz alkalmunk ezeket felkutatni, hiszen a puszta célba jutás sem egyszerű feladat. Bár a készítők nem vitték túlzásba a puzzle-elemek használatát, gyakran szembesülünk majd kisebb-nagyobb fejtörőkkel, melyek mellett a pelyhes magocskák gyűjtögetésére egyszerűen nem lesz kedvünk koncentrálni. Különösen igaz ez akkor, ha a túlélés a tét, bizonyos pályákon ugyanis egy folyamatosan emelkedő szeméthullám elől kell minél magasabbra menekülnünk, így kleptomán kitérőkre bizony ritkán lesz idő. A sokadik újrajátszásra saját maximalizmusunk mellett az online rangsor motivál, ha pedig már az összes szintet kipucoltuk, a magasabb pontszám érdekében megpróbálhatjuk őket gyorsabban, halálozás nélkül teljesíteni.

A továbbjutáshoz mindenképp be kell vetnünk tollas barátaink képességeit, s ha netán ráunnánk aktuális madárkánkra, a játék új kihívásokkal késztet a karakterváltásra. Előfordulhat például, hogy bár falmászó fiókánkkal könnyedén vettük a legnyakatekertebb akadályokat, a pálya felénél egy mozdíthatatlan tömbbe botlunk, amit csak énekesmadarunk tud energiával feltölteni, hogy aztán az immár pehelykönnyű, odébb tolt dobozról a fekete puffanccsal pattogjunk végig mozgó platformokon. A változatosságot tovább növeli, hogy a Fly’N voltaképp két párhuzamos dimenzióban játszódik, melyek között korlátlan az átjárás. A váltás persze nem pusztán esztétikai célokat szolgál. Mivel bizonyos pályaelemek csak az egyik síkban léteznek, gyakran ugrások vagy repülés közben kell majd a két világ közt utaznunk.

Ha pedig nem érnénk be két dimenzióval, még mindig ott a Gubó, egy interaktív menü a menüben. Ebben barangolva nemcsak bolygót és pályát választhatunk, megnyithatunk rejtett tartalmakat, bónuszpályákat és koncepciórajzokat is. Az ötlet ugyan nem forradalmi, mégis üdítő meglepetés, hogy egy egyszerűnek tűnő platformjáték ennyire bővelkedik felfedezhető szintekben.

Egy dolog azonban mindvégig változatlan: a művészi prezentáció. A képernyőn egy gyönyörű mesekönyv elevenedik meg, melynek szereplőiről semmit sem kell tudnunk, hogy ismerjük, sőt szeressük őket, a helyszínekhez képest pedig Csodaország egy lepukkant balkáni porfészek. A zenei aláfestés vonós darabjaival és atmoszferikus prüttyögésével együtt igazi mestermű, az i-re pedig a rajzfilmeket idéző hangok teszik fel a pontot.

Egy kis károgás

A Fly’N legnagyobb hibája mégis ebből a gyönyörből fakad, az Ankama ugyanis a bűbájos mesevilággal zsákbamacskát árul. A fiatalabb játékosok (na jó, bevallom: az idősebbek is) néha olyan frusztráló akadályokba ütközhetnek, melyek könnyen megtörik a mindent átható aranyosság varázsát, és bizony lesz itt asztalcsapkodás, sírás és Alt-F4 is... Félreértés ne essék, nem a kihívással, hanem az abból fakadó éles kontraszttal van a baj, az esetenként biztos halálra kódolt, betanulandó szinteken pedig az egyébként gyorsan kézre álló irányítás sem segít.

Mindez azonban aligha ronthat el egy egyébként kiváló és kreatív játékot, mely a platformerek szerelmeseinek és az olcsó, de tartalmas kikapcsolódásra vágyóknak is fokozottan ajánlott. Kedves madarak: minden meg van bocsátva!