A Forza Motorsport széria már egészen a kezdetek óta a legmagasabb minőséget képviseli az autós játékok területén. Hihetetlennek hangzik, de alig hét éve startolt el az első epizód, és máris az ötödik rész érkezésének örülhetünk. Igaz, ezúttal csupán egy mellékágról van szó, viszont -- ahogy azt az alábbiakban is részletesen ki fogjuk fejteni -- a játék ennek ellenére is méltó a Forza névre. A program fejlesztője a már jól ismert Turn 10 Studios mellett a Playground Games, amelynek neve bizony ismeretlenül csenghet, viszont annyit tudni kell róla, hogy olyan stúdiók tehetséges embereiből verbuválódott össze 2009-ben, mint például a Bizarre Creations, a Criterion Games, vagy éppen a Slightly Mad Studios. Sok félelemre nem volt okunk, azonban a készítőkön mégis nagy volt a teher, mert egy jól működő szimulátoros franchise nevével fémjelzett könnyed versenyjátékot kellett összehozniuk, úgy, hogy közben megfeleljenek a Forza-rajongóknak, illetve egy teljesen új közönségnek is. Természetesen adottak voltak az alapok, amire nagyszerűen lehetett építkezni, azonban mégis sok-sok új elemből kellett összeilleszteni egy élvezetes és eladható produktumot.

Fesztiválbelépő

A Forza Horizon egyik legfőbb újdonsága, hogy elhagyja a versenypályát és egy szabadon bejárható világba helyezi át a kihívásokat. A helyszín az USA-ban lévő Colorado állam, az esemény pedig a Horizon nevű fesztivál. Már rögtön az első néhány másodperc után nyilvánvalóvá válik, hogy ezúttal nem az autók iránt érzett imádat miatt fogunk a tévé elé ragadni úgy közel húsz órára, hanem sokkal inkább az egyes elemek összessége által nyújtott elképesztő élmény miatt. Kezdjük rögtön ott, hogy most nem egy száraz, menürendszerekben bolyongós játékot kapunk, hanem egy helyenként rövidebb videós bejátszásokkal tűzdelt “történetet”. Az idézőjel kötelező, mivel tényleg csak annyiból áll a sztori, hogy megérkezünk a fesztivál helyszínére, választunk egy autót a garázsból, majd kötelező jellegű feladatként megkapjuk, hogy nyomjuk le a versenysorozatot évek óta megnyerő szupersztárt.

Persze mindezt lépésenként szükséges véghezvinnünk, ahol az egyes karszalagok megszerzésével tudunk folyamatosan keményebbnél keményebb ellenfelekkel megmérkőzni. A hangulaton meglehetősen sokat dob, hogy nem csupán egy felbukkanó képernyő tájékoztat arról, hogy új kihívások érhetők el, hanem a fesztivál központjában egy csinos hölgytől kapjuk a további versenyeket biztosító belépőket. Persze nem tudunk kiszállni a kocsiból, mivel egy ízig-vérig autós játékról van szó, viszont mégis egészen kellemesnek hatnak a bizonyos helyzetekben feltűnő bejátszások.

Résen lenni

Ami a játék alapjait illeti, szerencsére nagyon is érezhető, hogy a Forza Motorsport 4 volt a kiindulópont. A fejlesztők kiváló módon eltalálták azt a vékony határvonalat, ahol még számít az, hogy odafigyeljünk a vezetésre, viszont emellett mégse kelljen komolyabb energiát fordítani arra, hogy külön-külön, a legapróbb részletekig kiismerjük az egyes négykerekűeket. A legfontosabb, hogy érezzük az autók súlyát, így pontosan tudni fogjuk, hogy az adott kocsi mikor fog megcsúszni, mekkora sebességgel mehetünk bele az adott kanyarba, illetve mire számíthatunk egy kézifékes manővernél. Bár a törés jelen van a játékban, azonban ezek csak kozmetikai sérülések, a menettulajdonságokra nincsenek hatással. A nehézséget tekintve természetesen ezúttal is kapunk egy nagyszerűen skálázható vezetési rendszert, ahol meghatározhatjuk, hogy mennyi segítséget, illetve milyen szintű ellenfeleket biztosítson a gép. Az elején még mondhatni, hogy könnyű dolgunk lesz, mivel jellemzően csak lassabb kocsikhoz juthatunk hozzá, viszont fokozatosan előrehaladva begyorsulnak a versenyek, ezekből pedig több fajtát is kapunk. A zárt pályás aszfalton, illetve terepen zajló körözések mellett megjelennek a városi kihívások, és elérhetők lesznek a nyitott világban megrendezésre kerülő szakaszos, illetve idő elleni versenyek is, így a változatosságra nem lehet panasz. A kötelezően teljesítendő feladatok mellett a fejlesztők természetesen egyéb gyűjthető érdekességekkel is teleszórták a nyitott játszóteret.

A játék egyik legnagyobb varázsa, hogy a világ kellően változatos helyszíneket kínál, a kietlen sivatagokon felül hegyi szerpentineket és erdős vidékeket is találunk. Igazán hangulatos, mikor a különböző zenei stílusokat kínáló rádióadók által játszott muzsikákra autózunk a naplementében, vagy épp az újdonságként szolgáló éjszakai versenyeken küzdünk meg az ellenfelekkel.

Abarth-tól a Volkswagenig

A Forza Horizon autófelhozatalát tekintve nem áll rendelkezésünkre több százas lista, viszont azt fontos szem előtt tartani, hogy ez a cím nem is az autópornóról szól. Biztosan mindenki megtalálja majd a maga kedvencét, hiszen a régi idők izomverdái mellett napjaink legmenőbb, szuper sportautói is rendelkezésre állnak. Ezek a teljesítményük szerinti kategóriákba sorolva érhetők el, így a versenyeken sem fogunk igazságtalan helyzetekkel találkozni. Sokak örömére a tuning jelen van csakúgy, mint a saját festőműhely, ahol a verdák külsejét is saját igényeink szerint tudjuk alakítani. Az egyes dizájnelemeket átemelhetjük a Forza 4-ből, így az ott megalkotott matricákat azonnal fel tudjuk használni a Horizonban is. Az egyedi külső elkészítését követően máris vihetjük kedvencünket fotózni, a képekkel pedig bátran büszkélkedhetünk az ismerőseink körében.

A látvány egészét tekintve -- nem meglepő módon -- szintén kiválóan teljesít a játék. Az igaz, hogy az előző epizódoktól megszokott hatvan képkocka/másodperces érték ugrott (ez az érték jelenleg atomstabil, töredezés nélküli harmincas), de azt mindenképpen számításba kell vennünk, hogy cserébe kapunk sok-sok csodaszép tájat, ahová bármikor elautózhatunk. Fontos megemlíteni, hogy a Horizon még így is az Xbox 360 egyik legszebb autós címe, a körítés nagyon sok helyzetben egészen elképesztően tud kinézni.

Egyben van

A játék legfőbb bája, hogy a készítők érezhetően sokat foglalkoztak azzal, hogy minden egyes eleme a helyére kerüljön. A program sokat merít az FM4-ből, hiszen az alapot jelentő játékmotor, az autók, a hangok, az osztályokba sorolt teljesítményrendszer egyaránt ismerősek lesznek, viszont mégsem fogjuk azt érezni, hogy túl sok mindent emeltek volna át az említett játékból. A Forza Horizon egy teljesen új cím, amely nagyon hangulatos lett, részben annak köszönhetően, hogy a nyitott világot érdekes és változatos helyszínekkel töltötték fel, illetve a klasszikus versenyek mellé egyéb izgalmas feladatokat is be tudtak szúrni. Mindez olyan nagyszerű -- a realitást idéző, viszont mégis könnyen elsajátítható -- kezeléssel párosul, amelyre bátran kimondhatjuk a "tökéletes" jelzőt. Az összkép kellően színes, ami miatt nagy dicséret jár a fejlesztőcsapat Playground Gamesnek.

A Horizon pontosan az a versenyjáték, amelyre évek óta vártunk: könnyed, de mégsem komolytalan, látványos, de mégsem túlcicomázott, tartalmas, viszont mégsem feleslegesen hosszú. Nem a Forza Motorsport 4-hez kell hasonlítani, mivel mind felépítésben, mind pedig élményben teljesen mást nyújt. Sokkal inkább úgy tekinthetünk rá, mint a nyitott világú autós játékok új mércéje, amelyet bizony nagyon-nagy kihívás lesz megközelíteni, és még nagyobb megugrani. Nem lennénk meglepve, ha a mellékágnak indult epizód is egy komplett autós világgá nőné ki magát, és évenkénti váltásban jelenne meg a Motorsport epizódokkal. Mi szurkolunk neki, hogy pénzügyileg is sikeres legyen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!