Ha nem ismernénk a Monolith impozáns pályafutását a kilencvenes évek végéről, azt hihetnénk, hogy nem többek egy hellyel-közzel hozzáértő bércsapatnál, akik a Warner tulajdonában lévő ilyen-olyan (filmes, képregényes stb.) jogok megjátékosításával tengetik napjaikat. A maximálisan középszerű Gotham City Impostors után már az is meglepő, hogy a Guardians of Middle-earth kifejezetten jó lett, hát még az, hogy sikerrel veszi az évtized egyik legnehezebb feladatát, a MOBA stílus konzolosítását. Ennek a súlyát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy eddig senki nem merte megpróbálni

LOL!

Mi is az a MOBA? Önálló játékstílussá cseperedett mod, amely a World of Warcraft III-ból eredeztethető. Fontosságát, jelentőségét komoly számok tudják igazolni, a League of Legends manapság a világ legnépszerűbb játéka, közel 21 millió aktív résztvevővel a fedélzetén. A szabályai tulajdonképpen egyszerűek: a térkép két felén két csapat bázisa próbálja kiállni az ostrom erejét. A támaszpontokat folyosók (lane-ek) kötik össze, itt közlekednek a kétszer öt fő által irányított hősök, illetve a gép vezérelte gyalogos katonák, de itt foglalnak helyet az automatikus lövegtornyok is, amik hatalmas sebzésükkel a magányos harcosokat hivatottak elriasztani.

Miért is olyan izgalmas ez? Mert a MOBA olyan adrenalinlöketet tud adni, amire egyetlen más kompetitív játék sem képes. A másodpercek alatt meghozandó taktikai döntések kényszere, a másik védelmének aprólékos, komótos kóstolgatása, a nyitva hagyott rések megtalálása és kiaknázása, illetve a hősök képességeinek kombinálása minden egyes meccset kiélezetté tesz. Itt tényleg másodpercek alatt lehet győztesből vesztes, és fordítva.

LOTR

A Guardians of Middle-earth a fentieket tökéletesen megragadja, anélkül, hogy forradalmat hozna. A Monolith munkája tökéletes klónja a stílus két legnépszerűbb játékának (League of Legends, Defense of the Ancients 2), de ez jelen esetben nem negatívum: ezeknél meghatározóbb és fontosabb MOBA játék nincs, legalábbis PC-n. Konzolon már más a helyzet, ott nem lehet mihez mérni a Guardianst, de nincs is rá szükség, mert amit nyújt, az kifogástalan. Már maga a világ is tökéletes alap egy ilyen típusú játékhoz – sokkal nagyobb élvezetet jelent Gandalf vagy Szauron irányítása, mint egy semmiből jött fantasylényé –, de a konzolosítás során sikerült átmenekíteni mindent, amitől MOBA a MOBA.

Éppen ezért az a különös helyzet állt elő, hogy ez a játék minden szempontból a platform és a célközönség minden igényét figyelembe vevő, rendkívül nagy jelentőségű mérföldkő. Igaz ugyan, hogy a rendelkezésünkre álló két pálya jóval kisebb, mint bármelyik DOTA vagy MOBA térkép, tárgyvásárlás pedig egyáltalán nincs, de minden más a helyén van, beleértve a tempót, a taktikát és a mélységet. Ezen a csatatéren is vannak hősök és antihősök, illetve azok több kasztra való felosztása, de a repertoár részét képezi a karakterekre bontott skill-készlet, a szintlépés (egészen a 14-es korlátig), sőt, még egy nagyobb, elsőre nem éppen átlátható újítás is belefért – ezt hívjuk csak mágikus övcsatnak.

HON

Az úgynevezett gem/relic rendszer a tárgyvásárlás hiányát hivatott pótolni, meglehetősen fantasztikus módon. A Dota/LOL játékosok megszokhatták, hogy a felszerelések beszerzése, folyamatos cseréje komoly befolyással van az egyes képességek erejére és sebzésére, és ez a Guardians of Middle-earth-re is igaz, de itt nem pajzsot, páncélt és egyéb kiegészítőket kell bezsákolni, hanem egy övet feltölteni. Az öv tulajdonképpen egy passzív képességekkel (relic) telepakolható csík – csak limitált mennyiségben lehet betárazni, a kiválasztott elemek pedig egy előre meghatározott karakterszint elérése után aktiválódnak. Relicből jelenleg 108 van, és mindegyik más tulajdonságot emel ki. Szerencsére több összeállítás is elmenthető, így minden egyes karakterosztályhoz kialakítható egy megfelelő szett. Megtalálni a leghatékonyabb receptet rengeteg tapasztalatot igényel, már maguknak a reliceknek a megvásárlása is drága és hosszadalmas mulatság. De megéri: ez, és a folyamatosan érkező hősök garantálják, hogy ne fulladjon ki pár hét vagy pár hónap alatt a játék, hanem tényleg hosszú életű legyen, és minden egyes meccs újat tudjon nyújtani.

A Guardians of Middle-earth a MOBA stílus talán legtökéletesebb kapudrogja: minden eddiginél könnyebbé, érthetőbbé teszi a játékmenetet, de nem az összetettség kárára. Rétegről rétegre tárja fel magát, beránt és ott is tart, és még olyanokkal is képes megszerettetni a stílust, akiket vagy nem érdekelt, vagy elrettentett a magas kihívás és a kemény tanulóidőszak. Trollok persze itt is vannak, de itt legalább könnyű baltát állítani az arcukba.