Ha rajtam múlna, már rég szentté avatták volna azt a zseniális embert, akinek a fejében elsőként megfordult, hogy a bömbölő benzinfalókat hatalmas fegyverekkel kellene párosítani. Az ötletet többször felkapta a játék- és a filmipar is, elég csak a szép emlékű Death Rallyra, a kissé steril Blurre, vagy a Jason Statham bicepszével fémjelzett Halálfutamra gondolnunk. Nem mondom, hogy mindegyikért sikítva rajongtam, de mivel a hasonló alkotásokkal nem lehet Dunát rekeszteni, az ember bizony azt a kicsit is megbecsüli.

Éppen ezért reménykedtem abban, hogy a horvát Gamepires próbálkozása a témában sikeres lesz – de bevallom, nem volt könnyű dolgom. Szokásomhoz híven elkövettem azt a hibát, hogy a játék telepítése közben tűvé tettem az internetet előzetes videók és értékelések után, a talált írások pedig… nos, nem voltak túl pozitív hangvételűek. Rettentő nehézségre, sablonos pályákra, csúnya grafikára panaszkodtak, így mire az asztalon megjelent a játék parancsikonja, már kissé vonakodva kattintottam rá. Kilépnem azonban még nehezebb volt.

Gun ’n’ Roll

Nem is bírom tovább kerülgetni a forró kását: a Gas Guzzlers teljesen beszippantott. Nagyon rég kaptam már magam azon egy játék közben, hogy eszelős vigyorral az arcomon vágok át a monitorra varázsolt világon, és hangosan felnevetek a robbanások, a levegőben megpördülő négykerekűek, a vázig szaggatott kasztnik, és a pályákon eluralkodó teljes káosz láttán. Mindeközben a hangfalakból üvölt a mocskosan egyszerű rockzene, kerepelnek a gépágyúk, és sikít az acél, ahogy az ólommal találkozik… Csak a szomszédaimat sajnálom.

A Gas Guzzlersben ez a kaotikus élmény mindenek felett áll, olyannyira, hogy az ember hajlamos evilági dolgairól is megfeledkezni (például arról, hogy cikket kéne írnia róla), és addig nem nyugszik, amíg az utolsó ellenfelet is ki nem füstölte a volán mögül. A játék nem is annyira a versenyzésről, az első hely megszerzéséről szól, sokkal inkább a pillanat élvezetéről, az értelmetlen és fergeteges pusztításról, a felszökő adrenalinról, és a fülünk mellett elsüvítő rakétákról. A recept pedig mindenhol működik. Száguldhatsz a sivatagban, a vörös porfelhők homályában, sártól dagadó erdei utakon, nyaktörő kanyarokkal ékelt hegyi szerpentineken, vagy épp klasszikus versenypályákon – a hatás mindig garantált. 

Mire véljük hát a sok negatív kritikát? A válasz meglehetősen egyszerű: megjelenésekor a játék több olyan problémával is küszködött, melyek szinte lehetetlenné tették a győzelmet (és ezzel az előrehaladást), ám a fejlesztőknek azóta sikerült orvosolniuk a hibák oroszlánrészét. A nyájas vásárló így ma nem kap mást a Gas Guzzlers beszerzésével, csak nettó szórakozást.

Légzsák helyett páncél

Játékbeli karrierünket egy nevetségesen pöttöm járgánnyal kezdjük és némi készpénzzel, amiből eleinte szinte semmit sem tudunk venni. Ez a helyzet talán nem lenne annyira fájó, ha nem csodálhatnánk meg az ekkor még elérhetetlenül drága nyolchengeres dögöket és a vadító sportkocsikat – így mindenesetre marad a nyálcsorgatás és az első futam elindítása. Ha ezt megnyertük, a garázsba visszatérve egy rövid lista fogad azokkal az új elemekkel, melyeket győzelmünkkel megnyitottunk. Ezek lehetnek új kocsik, versenyek, vagy különböző extrák és alkatrészek épp aktuális verdánkhoz.

Minden autó adott számú teljesítménytuninggal (az erősebb gépekhez több alkatrész dukál), matricával és felnivel pimpelhető – persze ha a gyári motor és a rikító narancssárga szín az esetünk, nem kell megpiszkálnunk a frissen vásárolt járgányokat. A testreszabhatóság ugyan nem terjed ki új lökhárítókra, ablakfestésre, csilli-villi karosszériaelemekre, de úgy gondolom, egy tesztoszteronszagú, pusztításra és látványos robbanásokra kihegyezett játékban ez nem is létfontosságú.

A fegyverek már annál inkább! Összesen tizenkét halálosztó eszközt nyithatunk meg a játékban, a listán pedig az egyszerű golyószórótól kezdve a két irányba tüzelő shotgunon és a rakétavetőn át a miniatűr atombombáig minden megtalálható, amire az elmebeteg futamok alatt szükségünk lehet. Bár alapvetően három osztályba sorolhatók, minden fegyver kellően egyedi ahhoz, hogy a versenyek közben teljesen más élményben legyen részünk elsütésükkor, az eltérő vezetési stílust igénylő kocsikkal párosítva pedig annyi különleges kombináció állítható elő, hogy a sokadik végigjátszás alkalmával sem fogunk unatkozni!

Száguldó mészárszék

No, nem mintha a kampányt olyan könnyen ki lehetne végezni. A Gas Guzzlers az a játék, amit könnyű fokozaton pörgettem végig, és még csak nem is szégyellem magam miatta. Bár a kocsik irányítása gyorsan kézre áll, kanyarodásuk, féktávjuk könnyen kiszámítható, szimulációról pedig a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk, az agresszív és csaló ellenfelek még a patchek ellenére is képesek csúnyán megkeseríteni életünket. A nyilvánvaló stiklik mondjuk nehezen róhatók fel egy olyan játékban, ahol a versenyzők tömegpusztító fegyverekkel felszerelt aszfaltrémekben feszítenek: egy jól irányzott rakétával bármikor megtörhetjük a varázslatosan megtáltosodott kollégák lendületét.

Igaz, a klasszikus futamokon erre nem lesz lehetőségünk. Az ilyen mérsékelten pacifista versenyeken nem használhatunk fegyvereket, a robbanások azonban a pályákon begyűjthető bónuszok révén itt sem maradnak el: száguldozás közben elszórhatunk aknákat, és füstöt eregethetünk a nyakunkba lihegők legnagyobb örömére, de felszedhetünk olyan konvencionálisabb extrákat is, mint a nitro, a javítócsomag, vagy a kasztnit védő, auraszerű páncél. Utóbbiakra persze az agresszívabb Battle Race és a Knockout futamok során lesz nagyobb szükségünk, az ilyen pályákon begyűjthető lőszerpakkok és dupla sebzést biztosító halálfejek mellett. A szabályok egyik versenytípus esetében sem bonyolultak: a Battle Race tulajdonképpen egy klasszikus körverseny fegyverekkel, a Knockout pályákon pedig minden körben kiesik az utolsó pilóta – ha egyáltalán megéri a kör végét.

A dobogós helyekért általában nemcsak vaskos pénzkötegek, értékes pontok is járnak, melyeket szorgosan gyűjtve egyre feljebb kapaszkodhatunk a bajnokságban. A tizenhatos tabella élére érve megnyílik előttünk az adott liga utolsó futamsorozata, ezt kipipálva pedig magasabb osztályba léphetünk: újabb kocsik, fegyverek és könyörtelenebb ellenfelek várnak ránk, így az egyszemélyes móka hosszú órákra lekötheti a lőporszagtól és benzingőztől ittas játékost.

Életre-halálra?

Persze van multiplayer is – bár helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy ilyen opció is létezik a menüben. Hiába ugyanis a féktelen mészárlásra fókuszáló két extra játékmód, az elérhető szerverek sajnos konganak az ürességtől, így legfeljebb a haverokkal összeállva lehet hangos zúzdákat rendezni. A tetszhalott multi persze semmiképp sem a fejlesztők hibája, ám erre az áldatlan állapotra való tekintettel legalább patchek formájában feldobhatták volna az egyjátékos módot néhány új versenytípussal és pályával, a meglévők ugyanis egy idő után túl sokszor ismétlődnek.

Egyes futamokon az egyébként szép grafika is hagy némi kívánnivalót maga után, a szürke sávokban hulló eső például kifejezetten gusztustalanra sikeredett. A helyzet a hangzás terén sem tökéletes: bár a motorok, a fegyverek és a súlyos gitárriffek is szépen szólnak, több órányi játék után már nem számíthatunk különösebb változatosságra.

Kár azonban a Gas Guzzlerst szőrszálhasogató komolysággal kezelni – az egyszerű, de fergeteges játékmenet szinte mindenért kompenzál. Ha már ásítozva nézed a roncsderbiket és garantáltan nem szeretnél jogsit szerezni, ezt az elborult szórakozást neked találták ki!