A Tim Schafer műhelyében tesztoszteronnal hevített és vasból kovácsolt csoda tavaly még Trenched néven robbant be a köztudatba, az eszelős akció, és az amögött megbújó harctéri stratégia pedig elég rámenősen hódította el a szerencsésebb játékosok szabadidejét. A szerencséhez azonban egy Xbox 360-ra volt szükség. Akinek ez megadatott és legalább tíz percet eltöltött a Trenched egyik csataterén, az első adrenalin-hullám után valószínűleg arra gondolt: milyen bitang jó is lenne ez PC-n! Pontosabb célzás, személyre szabhatóbb irányítás, szebb grafika és még pergőbb játékmenet – talán ezek szerepeltek képzeletbeli kívánságlistánkon, amikor felröppentek az első hírek az immár Iron Brigade címmel megjelenő portról. De tényleg ilyen egyszerű az újabb siker receptje?

Katasztrófára hangolva

A tower defense műfajában az egyszerűség üdvözítő is lehet, hisz a játékos itt nem egy mesterien kidolgozott világra vagy csavaros történetre, hanem szitává lőtt, felaprított ellenfelek minél magasabb kupacaira vágyik. Az Iron Brigade sztorija ennek megfelelően nem is lett túlbonyolítva. Adott egy alternatív univerzum, melyben az események valamikor a két világháború között szakadnak el a történelemkönyvektől, az igazi kalamajka pedig egy ismeretlen eredetű rádióadással kezdődik, ami különösebb válogatás nélkül öli meg a kíváncsi hallgatókat. Két túlélő azonban amellett, hogy ép dobhártyával ússza meg az esetet, olyan különleges tudásra tesz szert, mely teljesen felforgatja a világot. Későbbi felettesünk, Woodruff parancsnok a trench-nek becézett mobil lövészárok (értsd: óriási halálosztó robot) feltalálásával szolgálja a hazát, túlpödört bajszú kollégája, Vlad azonban rusnya gépszörnyek seregét szabadítja az emberiségre őrületében. A feladat tehát adott: gépbe ülni, trappolni, lőni, világot megmenteni, és közben pokolian jól szórakozni!

Gépesített gyalogság

Talán hangzatos túlzásnak tűnik, de az Iron Brigade küldetései tényleg „csak” erről szólnak. A pályákon ránk bíznak néhány megvédendő objektumot, az ellenfelek több irányból hullámokban özönlenek, mi pedig többtonnás monstrumunkkal próbáljuk az agyatlan hordák útját állni. Ha gépünk tűzereje már nem elég, különféle ágyúállások és más alattomos eszközök elhelyezésével építhetünk ki védelmi vonalakat. Ezek lehívásához pedig csak egyetlen dologra lesz szükségünk: az elhullott ellenfelekből kipotyogó ócskavasra. Az izgalmat az egyre hevesebb hullámok, a felszökő adrenalint a folyton dörgő fegyverek garantálják, míg mi a folyton bővülő védműveink mögött, vagy épp a harc sűrűjében játszhatjuk az egyszemélyes hadsereg szerepét.

De miért is harcolnánk egyedül? Kooperatív módban legfeljebb négyen küzdhetünk vállvetve Vlad teremtményei ellen, és nincs is annál szebb, mint amikor több frontot együtt tartva pumpáljuk kifogyhatatlan muníciónkat a neonfényű szörnyekbe.

Végtelen lőszer

Mégsem a győzelem eufóriája az, ami igazán addiktívvá teszi az Iron Brigade-t, hanem a kisebb-nagyobb bossok által dobott loot-ládák begyűjtése. Ezek rejthetnek új fegyvereket és lehívható tornyokat, de fejlettebb kasztnikat is, melyeket aztán kedvünkre szerelhetünk fel a zsákmányolt javakkal.

A trench-ek alapvetően három osztályba sorolhatók. A „mérnök” páncélja és fegyverzete gyengébb, mint a súlyosabb rohamgépeké, ellenben gyorsabban mozog és többféle ágyúállással vagy toronnyal veheti magát körül. Az arany középutat a standard osztály képviseli, közepes tűzerővel és védelmi repertoárral. Természetesen nem kell elköteleződnünk egyik súlycsoport mellett sem, hiszen a változatos ellenfelek gyakran megkövetelik a már jól bevált vasóriások átalakítását, sőt lecserélését. Bár küldetéseink során tapasztalati pontokat szerzünk, a szintlépések során új képességek helyett újabb felszerelésekkel és néhány köteg dollárral gazdagodunk – utóbbit persze el is költhetjük, ha a jutalmak nem voltak kedvünkre valók.

Ez a személyre szabhatóság és szabadság a játék egyik legnagyobb pozitívuma, s mivel a különböző trench-ek és fegyverkombinációk eltérő játékmenetet is eredményeznek, a többszöri végigjátszás szinte garantált!

Véges türelem

A móka viszont mégsem felhőtlen. A játék ugyanis hiába lett szebb és jobb a portolással, ha egy egészen alapvető kettősség érződik rajta. Hiszen míg az egyjátékos mód kissé üresnek tűnik a két beszélő NPC-jével, addig a multiplayer kiforratlan és sokszor túl könnyű: a sokakban heves ellenérzést kiváltó Windows Live ugyanis nem azonos szintű társakat verbuvál mellénk, a négyes kereszttűzben pedig még a legkeményebb bossok is könnyen elhullanak.

Ha azonban túltesszük magunkat az alkalmanként félresikerülő társkeresésen, és az apróbb bugokon, az Iron Brigade dinamikus csatáival és könnyed hangulatával hosszú időre remek szórakozást nyújthat. Csak ne szóljunk túl sok havernak...