A Pinball FX 2 közel két éve, 2010 októberében jelent meg az Xbox Live-on, és a Zen Studios fejlesztői azóta folyamatosan gyártják a pályákat az ingyenesen letölthető alapprogramhoz. Idén nyárig nem kevesebb, mint 28 asztalt tettek közzé a flipperrajongók számára, és júniusban ez a szám tovább bővült, hiszen 19-én megjelent a Marvel Pinball: Avengers Chronicles DLC, ami négy újabb flippert tartogat a játékosok részére.

Avengers Assemble!

Ahogy az a címből azonnal kitűnik, az új csomag ismét a Marvel szuperhősök, azon belül is a Bosszúállók (vagy, ha úgy jobban tetszik, a Bosszú Angyalai) körül forog. A The Avengers névre hallgató asztalt a nyár elején bemutatott mozifilm inspirálta, míg a további három pálya egy-egy híres képregény-sorozatot dolgoz fel, konkrétan az Infinity Gauntletet, a World War Hulkot és a Fear Itselfet.

Habár elsőre úgy tűnhet, hogy csupán kiváló marketingfogás a manapság oly népszerű szuperhősök flipperes környezetbe ültetése, az új asztalok (akárcsak a korábbi Marveles pályák) igenis kihasználják a történetekben és a karakterekben rejlő lehetőségeket, aminek köszönhetően a flipperek nyüstölése közben nemcsak arra fogunk figyelni, hogy minél feljebb tornázzuk a pontszámunkat, de arra is, hogy pontosan mi is történik az asztal szereplőivel.

Ez ugyan elég furán hangzik egy flipper esetében, de a Zen Studios úgy rakta össze a legújabb asztalokat (is), hogy igazi élményszámba megy, mikor sikerül megnyitnunk egy speciális funkciót. A World War Hulk pályán kiválaszthatjuk, hogy melyik hős (Lény, Rozsomák, Dr. Strange, Vasember) küzdjön meg a New Yorkot lerombolni kívánó Hulkkal, és meg is nézhetjük a harcot, a Fear Itself asztalon megnyithatunk egy olyan minijátékot, amiben Thor kalapácsát irányítva kell lekapcsolnunk a pálya „főellenfelét”, az Infinity Gauntlettel játszva pedig előidézhetünk egy olyan állapotot, mikor ideiglenesen megszűnik a gravitáció, ami még a flipperkarokra is hatással van, sőt, egy ponton túl az egész asztalt a feje tetejére állíthatjuk. Az ilyen extrákból aztán pályánként több is akad, és bár az előhozásuk sok gyakorlást és kello odafigyelést igényel, már csak a látvány miatt is érdemes küzdeni értük (a megszerezhető bónuszpontokról nem is beszélve).

Tervezésből jeles

Bár a különleges funkcióknak és a különböző minijátékoknak köszönhetően az új flipperek már sokszor túlmutatnak a játéktermekben található masinákon (tehát akadnak olyan megoldások, amit egy valódi gép nem tudna leutánozni), ennek ellenére a mechanika még mindig a klasszikus élményt nyújtja, és a speciális megoldásokat leszámítva az embernek tényleg olyan érzése van, mintha egy igazi flipperrel játszana. A rámpák, a kapcsolók, a hidak, a mozgó alkatrészek mind-mind élethűek, és a fizika szabályai szerint működnek – ha egyszer kitapasztaljuk, hogy milyen lökéssel lehet bejuttatni a golyót egy speciális helyre, akkor biztosak lehetünk benne, hogy onnantól bármikor meg tudjuk ismételni, csak figyelni és koncentrálni kell, a véletleneknek itt egy idő után nincs sok szerepük. Csakis a játékos kitartásán múlik, hogy sikerül-e kiismernie egy asztalt (ami minimum napokba, de akár hetekbe is telhet), és ha megvannak a „megoldások”, akkor onnantól fogva már nemcsak vaktában lövöldözzük a golyókat, hanem szép sorban teljesítjük azokat a feladatokat, amiket a játék felkínál a számunkra. A Sólyomszem által megrongált Helicarrier megjavítása? Nem gond. A civilek evakuálása a Hulk által elfoglalt New Yorkból? Már küldjük is a megfelelő helyre a golyókat. Egy teleportkapu megnyitása Thanos számára? Egy perc és megoldjuk. Ehhez a magabiztossághoz persze idő kell, viszont épp ez a Zen Studios játékának egyik legnagyobb aduásza, hogy tényleg rengeteget kell játszani ahhoz, hogy igazán profik legyünk, viszont még az ötvenedik alkalommal sem unjuk meg az asztalokat, sőt, lehet, hogy még ekkor is találkozunk fel nem fedezett újdonságokkal.

Nem futószalag

Korábban már volt róla szó, hogy jelenleg összesen 32 asztal tölthető le a Pinball FX 2 mellé, és ezt a számot látva akár azt is gondolhatnánk, hogy a Zen Studios lényegesebb változtatások nélkül ontja magából az újabb flippereket. Szerencsére ilyesmiről szó nincs, hiszen akik játszottak a korábban megjelent pályákkal, azok rögtön érzékelni fogják, hogy a korábbi tapasztalatok alapján a fejlesztők még tovább csiszolták az eleve jól működő koncepciót, aminek köszönhetően az asztalok nemcsak, hogy sokkal átláthatóbbak lettek, de jóval izgalmasabbak is, mint például az első Marvel Pinball csomag, amiben a Pókemberes, Vasemberes, Rozsomákos és Pengés pályák kaptak helyet. És ez tényleg nagy szó, hiszen már azt a DLC-t is 90%-ra értékeltük a PC Guru 2011/02-es számában. Az egyes flipperek megítélése ugyan egyéni ízlés kérdése (a mi kedvencünk a World War Hulk lett), de abban biztos nincs vita, hogy mindegyik asztal egy igazi remekmű, amiket komoly gonddal raktak össze.

És ez még csak a felszín, hiszen nemcsak a pályák külalakja és felépítése lett finomítva, de maga a játékmenet is tartogat újdonságokat. A megnyitható minijátékokról, a speckó funkciók egy részéről már volt szó, viszont a Zen Studios nem állt meg itt, még a golyók tekintetében is sikerült bevinniük egy csavart, hiszen a The Avengers eleve úgy kezdődik, hogy lehetoségünk van kiválasztani, hogy melyik hőssel (Amerika Kapitány, Hulk, Vasember, Sólyomszem, Thor, Fekete Özvegy) kívánunk az asztalra „lépni” (mindegyiküket különböző golyó jelképezi), és a játék során még cserélgethetjük is őket. Erre pedig szükség is lesz, hiszen a Bosszúállós pálya úgy lett felépítve, hogy bizonyos funkciókat, bizonyos feladatokat csakis adott golyókkal lehet teljesíteni. De ugyanígy a Fear Itself is tartogat meglepetéseket, hiszen ott a mágneses energiák képesek befolyásolni a golyót, és ezzel a játékmenetet.

A végtelenbe, és tovább

A Zen Studios ismét bizonyítékát adta, hogy a Pinball FX 2 nem véletlenül lett az Xbox Live egyik legsikeresebb játéka. Az új asztalok lenyűgözőek, és akár hetekre is képesek lekötni a játékosokat, arról pedig még nem is beszéltünk, hogy a közösségi funkcióknak hála még akkor is van kihívás, ha már teljesen kiismertük a pályákat, hiszen a barátlistánkon jó eséllyel mindig lesz valaki, akinek az aktuális rekordjait meg lehet dönteni. Ha pedig már mindenkit lemostunk a pályáról, és a lehetetlennek tűnő achievementeket is megszereztük, akkor sincs ok aggódni, hiszen a fejlesztők egyelőre nem állnak le. Augusztusban érkezik a szintén marveles Civil War asztal, már a PopCap egyik zászlóshajója is feldolgozásra vár, arról nem is beszélve, hogy a múlt havi interjú óta azt is tudjuk, hogy az erő a Zen Studios-szal van. Lesznek még itt pályák bőven, csak győzzük kivárni őket.