Azt hiszem, nincs olyan számítógépes szerepjáték rajongó, akinek, ha azt mondom, hogy Baldur's Gate, vagy Star Wars KotOR, ne csillanna fel a szeme, és ne kezdene anekdotázgatásba a hihetetlen csavaros történetről, és a remek párbeszédekről. Igen, főképp ez a kettő az, amely miatt mindig, mindenféle előítélet nélkül azonnal rávetjük magunkat a BioWare legújabb programjaira. A Mass Effecttől mégis mindannyian tartottunk egy picit – a legendás fejlesztőbrigád ugyan is akciójátékba oltott szerepjátékot ígért nekünk, ez a turmix pedig az esetek többségében éppen hogy csak fogyasztható.

Mass EffectMass EffectMass Effect

Valahol, egy (nem túl) messzi-messzi galaxisban...


Mass EffectMindig, minden a békével kezdődik – így az emberiség újkori történelme is. Fajtársaink felfedeznek egy idegen technológiát, majd hirtelen kilépnek a világűrbe – annak végtelen sötétsége azonban nem ürességet rejt (ahogyan attól sokan tartottak), hanem még a földinél is komolyabb politikai játszóteret: számtalan faj éli látszólagos békében az életét, egy különleges „ügynökség”, a Spectre áldásos tevékenységének hála. Miután érdekeinket egyelőre nem képviseli senki, egy hősre van szükség, valakire, aki képes rá, hogy beverekedje magát az univerzum legnagyobb szervezetébe: a játékos, vagyis Shepard parancsnok pont ideálisnak látszik a feladatra. Azonban semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, ugyan is rögtön a történet elején kiderül, az, hogy bejussunk a Spectre-k közé, nem hétköznapi feladat, pláne úgy, hogy egy, a legendák ködébe vesző agresszív faj gép-utódai épp mostanában tervezik a visszatérést...

Bár a történetet összefoglalva talán nem lehet egyértelműen észrevenni, de a Mass Effect sztorija nem csak, hogy összetettebb és csavarosabb, mint a BioWare eddigi „slágertörténete”, a Star Wars KotOR, de emellé sokkal több tudományos alapot kapott, nem lóg a levegőben. Természetesen nem arról van szó, hogy asimovi mélységekben tanulmányozták volna a jövőt, és az alapján készítettek volna egy kőkemény „valóság-szimulátort”, pusztán arról, hogy az eddigi, hasra ütéses megoldás helyett – amely a Star Wars univerzum sajátja – a földet, az emberiséget helyezték központba. Elég könnyen át lehetett volna esni annak a bizonyos lónak a túloldalára, azonban a BioWare végig következetes nem csak magához, de az általa teremtett jövőképhez is, ez által nyújtva hiteles, és tartalmas szórakozást, olyat, amelyre hosszú esztendők óta nem nagyon volt példa.

Miután a történetet nem szeretném jobban kivesézni (soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam csökkenne ennek az elképesztő űroperának az élvezeti értéke), rá is térnék a grafikára, amelyre tavaly novemberben, amikor a cucc Xbox 360-ra megjelent, minden tesztelő azt mondta, hogy a valaha látott legszebb szerepjáték. Azóta eltelt hat hónap – ez azonban egy cseppet sem von le az értékéből: a BioWare az elmúlt hónapokat kemény munkával töltötte, így a Mass Effect PC-n pont azt a felső kategóriát képviseli, amelyet konzolon is képviselt: elképesztő, tűéles textúrák, elragadóan gyönyörű és aprólékosan kidolgozott karakterek és lenyűgöző effektusok sokasága fogad minket. A legtöbb konzolról PC-re portolt szoftvernél a „grafikai fejlesztés” pusztán csak PR fogás, esetünkben azonban – megjegyzem hála az égnek – erről szó sincs, a készítő brigád úgy játszott a program motorjául szolgáló Unreal 3 engine-nel, hogy egy rossz szavunk nem lehet – és akkor arról még nem is ejtettünk szót, hogy ehhez egy igen korrekt gépigény társul.

Azonban azt le kell szögezni, hogy a grafika a külsőségek szempontjából teljesen másodlagos – a zene ugyan is olyannyira egyedi és észbontó, hogy hosszú-hosszú esztendők múlva is kötelező tananyag lehet a videojáték fejlesztőknél: fiúk, ez az etalon, ehhez tessék igazodni. A lenyűgöző, nagy zenekarral hangszerelt dallamok között nincs egy hibás elem, minden tökéletesen „siklik” a helyére, ráadásul – ez is szokatlan – nagyon sok dal található a zenei repertoárban, így igen ritkán botlik az ember ismétlődésbe, s ha mégis, akkor örömmel üdvözli az imádott dallamokat.



RPG anyám, akció apám...!


A külsőségek után nézzük, mitől feküdt hasra a komplett xboxos közösség a Mass Effect láttán. Rögtön a karaktergenerálásnál észrevehetjük, a fiúk imádják a The Sims szériát, csak szerettek volna egy sajátot: ilyen részletes beállítási lehetőségeket eddig szerintem még egy szerepjátékban sem találhattunk. Shepard, a játék főhőse nevében nemtelen, így dögös hölgyeket és kigyúrt férfiakat is teremthetünk magunknak és a sebhelyek számától kezdve kis túlzással az összes anyajegyének helyét meghatározhatjuk – elképesztő ez az alaposság, pláne annak tükrében, hogy nincs többjátékos opció, így elkészült mesterművünkben csak mi, vagy legvégső esetben áthívott barátaink gyönyörködhetnek.

Miután a fejlesztőbrigádnak köszönhetjük a PC-s szerepjátékok feltámadását, egyértelmű, hogy mi inkább az RPG részre voltunk kíváncsiak, itt pedig (szokás szerint) rengeteg lehetőség fogad minket. A program során hat különböző karakterosztályt választhatunk magunknak, amelynek mindegyike saját „kunsztokkal” rendelkezik – ahogy haladunk előre, ezeket fejleszthetjük az egekbe. Bár a program már elhagyta a licencelt szerepjátékok átgondolt és évtizedek óta tesztelt rendszereit, a BioWare nem vall kudarcot: programjában csak az általa teremtett ellenségekkel kell „ölre” mennünk, így nincs hiba a pár hónapja létrehozott rendszerrel – legalább is, ami a szintlépés izgalmát, az újabb és újabb képességek megjelenését illeti.



Miután azonban a fejlesztő úgy hirdette meg termékét, hogy akció-szerepjátékról van szó, feltétlenül szót kell ejteni a pergősebb, adrenalinpumpáló részről is, amely első blikkre az embert a Rainbow Sixre, és a Republic Commandóra emlékeztetheti. Csapattagjainkat közvetlenül nem irányíthatjuk (így például speciális képességeiket is a főhős tudja alkalmazni a kiemelt helyeken, nem kell folyamatosan váltogatnunk az embereink között), csak a mesterséges intelligenciára, és pár parancsra hagyatkozhatunk. Ha pedig Rainbow Six: itt is találkozhatunk a fedezékrendszerrel, amely sokat segíthet majd a túlélésben, a hatalmas túlerő ellen ugyan is ésszel kell küzdenünk. Azonban – és most jöjjön egy kis fekete leves – a harci jelenetek zöme közel sem sikerült olyan szórakoztatóra, mint amilyennek szánták őket. Ellenfeleink – és társaink – AI-ja nincs az egekben, gyakran kaphatjuk azon magunkat, hogy bele akadtak valamibe – sőt, ritkán akár egymásba is – emellé pedig néha az ember már nagyon szeretné, hogy véget érjen a kissé súlytalannak tetsző puffogtatás és visszatérhessen a lenyűgöző történet kibogozásához. Azzal, hogy a BioWare a régi, statisztika-alapú harcot áthelyezte a játékos ügyességére, kicsit olyan, mintha két lovat próbálna megülni egy fenékkel: a szerepjátékos részek zseniálisak, de egy ortodox RPG-s számára az akciójelenetek sokasága maga lesz a szentségtörés. A másik oldalt tekintve a lövöldözés középszerű és egy adrenalinőrült valósággal a falat kaparja majd, mikor 20-30 percen keresztül csak a zseniálisan megírt párbeszédeket kell figyelnie.

Azonban, ahogy a Baldur's Gate esetében az első szinten beszerezhető, a játék végéig kitartó teljes páncélzat, a kissé esetlen harc ugyan úgy a védjegyévé válik ennek a sorozatnak. Nem titkolom, számomra néha már frusztráló volt a KotOR, vagy az NWN pusztán statisztikán alapuló, teljesen passzív harcrendszere – így örömmel vettem, hogy bár kicsit sárga, kicsit savanyú, de az új szisztéma már aktívan rám is támaszkodik. A Mass Effect ezzel együtt is megközelíti a tökéletes szerepjátékot: döntéseinknek súlya van, a történet számtalan ponton elágazik, a játékos pedig nem tud teljesen nyugodtan végigmenni egyik, vagy másik úton – a program ugyan is kísérti, hogy ismerje meg, mi lett volna, ha...