A világnak hamarosan vége, de lehet, hogy 2012 nem kizárólag az apokalipszis, hanem egyben a feltámadás éve is lesz. Alig másfél hónapja még a Counter-Strike: Global Offensive kapcsán emlékezhettünk a régmúlt idők klasszikusaira, a játékkal töltött gyerekkor legemlékezetesebb pillanataira, most pedig megtehetjük ismét, hiszen a múlt újra visszaköszön. Ha nem mond semmit a Natural Selection név, ne lepődj meg – zsenialitása, egyedisége ellenére mind a mai napig csak egy relatíve szűk kör által ismert, náluk viszont szent ereklyeként kezelt csodáról van szó, ami már másodszorra futja a köreit, de ahelyett, hogy megkopott volna, inkább úgy csillog, mint még semmi előtte.

ŰRKATONÁK

Mi is a Natural Selection? Alapjáraton egy csapatalapú, szabvány multiplayer shooter, ahol két oldal próbál felülkerekedni a másikon, katonákkal, fegyverekkel, védvonalakkal egy hatalmas, rengeteg apró területre osztott csatatéren, a meg nem nevezett jövőben. Ennek a világnak nincs gazdagon kimunkált előtörténete, hihető módon felépített infrastruktúrája, egyedfejlődése, nem lesznek olyan heroikus pillanatok, ahol szívbemarkoló hegedűszólam mellett hal meg egy-egy katona a társai karjában, az alienekről pedig nem derül ki, hogy valójában intelligens, a területüket védő civilizáció tagjai. Egy dolog van csupán: harc, az viszont végtelen, kifogyhatatlan mennyiségben.

A cél itt minden esetben ugyanaz: az ellenséges bázis elpusztítása. Mind a két oldalnak (az alieneknek és az embereknek) megvan a maga központja, idáig eljutni viszont nem sétagalopp. Már maguk a pályák is terebélyesek, de a játékosok száma (általában 24 fő) is tiszteletet parancsol, és garantálja, hogy ne lehessen úgy átgyalogolni az űrállomások, a bányászközpontok és a rideg acélfolyosók labirintusán, mintha csak virágot szedne valaki a réten. Itt minden és mindenki meg akarja ölni a másikat: van, aki karmokkal, ököllel és agyarral, és akad, aki pisztollyal, gépfegyverrel, vagy tomahawkkal.

TÖKÉLETES KATONÁK

Az ellenfelek között húzódó határvonal meglehetősen éles, itt ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy épp melyik oldalon harcol az ember, mert igencsak eltérő játékstílus szükséges a boldoguláshoz, mind alienként, mind emberi katonaként. Utóbbi a teljesen szokványos, gyors belerázódást jelentő útvonalat képviseli, elvégre a shooterek alapszabályait mindenki ismeri: ha a célkeresztedben van az ellenfél, lőj. Ez alapjáraton pisztollyal és gépfegyverrel, illetve a közelharcot szolgáló baltával kivitelezhető, de a későbbiek során jelentősen kibővül az eszköztár, feltűnnek az erősebb fegyverek és az egyéb kiegészítők is.

Az űrlények oldaláról ezek értelemszerűen hiányoznak, ott azonban a nyers erő hiányát rafináltság, illetve mély kasztrendszer hivatott kompenzálni. Mindenki Skulkként, azaz totális peonként kezd. Velük kizárólag harapásra, illetve az ellenséges katonák, épületek megjelölését szolgáló savköpésre van lehetőség -- frontálisan támadni felér az öngyilkossággal, így érdemes kihasználni a falmászást, és felülről, a plafonról, lehetőleg hátulról megpróbálni a katonák megcsócsálását. A sokkal nagyobbat harapó, szélsebesen száguldó gorge-ok már „építkezni” is képesek -- hatalmas, nehezen szétrombolható sziklaszerűségeket, illetve magukból mérgezést kiokádó növényeket pakolhatnak le gyakorlatilag bárhová. A lerkek repülő lények, akik kicsit sebeznek, cserébe viszont területre ható, komplett csapatokat beteríteni képes speciális képességekkel rendelkeznek. A sort a láthatatlanságot is gyakorló fade, illetve a rinocérosszerű onos zárja, ami szó szerint bárkit és bármit képes letarolni.

Ezt három dolog akadályozhatja meg: egy jól játszó ellenséges csapat, a tudás hiánya, illetve a kevés erőforrás. A Natural Selection 2 ugyanis minden idők egyik legösszetettebb, mégis gyorsan megtanulható shootere, ahol a nyers erő sose vezet győzelemre, és ahol még egy csapatnyi, ultrajól felszerelt katona, vagy egy szakasznyi alien is könnyedén el tudja veszíteni a meccset, ha nincs, aki vezesse őket.

CSILLAGKÖZI INVÁZIÓ

A harcok összefogása nem is rájuk, hanem a parancsnokokra hárul, akiből mindkét oldal rendelkezik eggyel. Bárkiből lehet vezető, ehhez elég csak bepattanni a központi bázis megfelelő kis épületébe. Szerencsére nincs olyan verseny és rivalizálás, mint mondjuk a Battlefield 3 esetében -- mivel szinte mindenki headsetet használ, az aktív játékosok életkora pedig bőven a harminchoz közelít, ezért általában hozzáértő, nagy tapasztalattal rendelkező személy kapja meg a kinevezést. Miért is olyan fontos ez? Mert jó parancsnok nélkül még a legrátermettebb csapat is könnyedén el tudja bukni a meccset. Ő nem vesz részt közvetlenül a csatákban, nincs ott a frontvonalon, sőt, nem is FPS-ként látja a játékot, hanem felülnézetből, valós idejű stratégiaként (!). Ennek zsenialitása már önmagában is díjakat érdemelne, de ha számításba vesszük azt is, hogy az így megnyíló lehetőségekkel mekkorát is csavar az NS a hagyományos shooter formulán... nos, az valami felfoghatatlanul nagy dolog.

A lehetőségek ezen a téren szinte határtalanok: az irányító ledobhat életerő csomagokat, új fegyvereket, célpontokat jelölhet meg, felderítheti az ismeretlen terepeket, és jelezheti, ha valahol épp csapdát állít fel az ellenség. Ennél persze jóval fontosabb az aktív támogató szerepe, tehát ő jelöli ki, hogy hova és milyen épület kerül – a katonáknál ez lehet radar, kutatóbázis, fegyverraktár vagy akár teleport is, az űrlényeknél pedig ugyanezek jelentősen átdolgozott változata, acél, fém és ólom helyett nyálkás anyagokkal, spórákkal, keltető tojásokkal. Közvetlenül építkezni egyik oldal sem tud, a tényleges munkát a gyalogosok végzik, így nekik nemcsak a saját irhájukra kell vigyázniuk, de be kell segíteniük a terjeszkedésbe is. A győzelem kizárólag így, jó taktikával, folyamatos előrenyomulással vívható ki. Ehhez természetesen nyersanyagra is szükség lesz, amiket különleges mezők elfoglalásával, illetve kitermelő egység felhúzásával lehet megszerezni. Nemcsak a parancsnok, de maguk a játékosok is kénytelenek erőforrásokat szerezni, mert a fejlesztéseket, a drágább kasztokat manuálisan kell megvenni.

VÉNEK HARCA

A terjeszkedésnél nehezebb dolog viszont ebben a világban nincs. Az űrlények spórákat termelő, nyálkás gombaszerűségeket kénytelenek lepakolni pár méterenként, az emberek pedig áramtermelő generátorokat kell, hogy felhúzzanak. Ez már csak azért sem megy könnyen, mert mind a két oldal ezekre vadászik, egy jó csapat könnyedén ki tud pucolni egy-egy folyosót és termet. Mivel a pályák hatalmasak, rengeteg kisebb-nagyobb, nevesített területből állnak, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és merre is indul meg a támadás illetve a bázisépítés – fontos követni a parancsnok utasításait, illetve létfontosságú kiismerni minden egyes térkép minden zegzugát.

A betanulást viszont szinte semmi nem segíti, ugyanis a Natural Selection II-ben nincs tutorial, csak jó pár órányi YouTube videó. A gyorstalpaló megnézése egyenesen kötelező, hiszen aki sima shooterként próbálja kezelni a játékot, az semmiképp nem fog pozitív élményekkel távozni. Összetettsége, nehézsége mégsem megy a Natural Selection 2 kárára, az alapokat ugyanis rövid idő alatt el lehet sajátítani, a többi pedig jön magától, gyakorlással, segítséget nyújtó társakkal. Maximálisan megéri beruházni rá, hiszen túlzás nélkül ez minden idők egyik legötletesebb, leghangulatosabb multiplayer játéka, ahol sokkal több szerep jut az agynak, a gondolkodásnak és a taktikázásnak, mint a puszta lövöldözésnek és a nyers erőnek. Bár ha egy orossal vagy mechával találkozol, azért jobb, ha inkább csak a ravaszt nyomod!