Rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy bár imádjuk Mariót, a Wii U-s debütálása nem sikerült olyan fergetegesre, mint amilyennek vártuk, vagy amennyire magának a konzolnak szüksége lett volna egy erős húzócímre. Na persze ez nem azt jelenti, hogy a New Super Mario Bros. U rossz játék, erről szó sincs, csupán a valódi újdonságok hiánya, és az új konzolban rejlő lehetőségek nem túl merész kiaknázása miatt vagyunk egy kicsit csalódottak. Amit kapunk, az a Mariótól és a Nintendótól megszokott profi minőség, tehát az, amit az elmúlt években már megszokhattunk, egy hajszállal sem több.

Ahogy az lenni szokott, ismét Peach kiszabadítása végett kell keresztülvágnunk az egybefüggő, rengeteg pályát magába foglaló térképen, ahol (a vérprofik legnagyobb bánatára) az első szintek bizony elég langyosak egy átlag Mario játék nehézségéhez képest. Ez persze valahol érthető, hiszen a japán cég vélhetőleg számolt azzal, hogy az új konzollal új közönség is érkezik Mario mellé, és őket talán nem kellett volna már az első szinteken elüldözni a frusztráló nehézséggel. Idővel persze bemelegszik a játék, és az évek óta a vízvezeték-szerelővel tartó hardcore rajongók is megkapják, ami nekik jár. És nemcsak a hagyományosan a Bowserrel történő küzdelemig tartó kampányban, hanem a Challenge módban is, ahol a sztoriból kiemelt, plusz egészen új pályákon tehetjük próbára az ügyességünket öt különböző kategóriában, akár kooperatív módban is – itt egy játékosnak jut a tablet, a többieknek pedig a Wiimote, és az új kontrollerrel felszerelt egyén az érintőképernyőt használva segítheti a pajtásait.

Sajnos a NSMBU Wii U-s „újításai” nagyjából ki is merülnek ennyiben, hacsak nem számoljuk ide, hogy a Miiverse már integrálva van a játékba, így a játék térképén üzeneteket olvashatunk és képeket kaphatunk másoktól, továbbá mi is hátrahagyhatunk hasonlókat. Illetve érdemes még megemlíteni, hogy az új Mario gyönyörűen fest HD-ben, a pályák tarkasága és ötletessége a Rayman: Origins pazar világával vetekszik. A New Super Mario Bros. U tehát tényleg egy élvezetes és tartalmas játék, csak alig nyújt többet, mint az elmúlt időszakban megjelent néhány elődje.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!