Amikor e sorokat olvassátok, már a magyar mozikban is suhognak a kardok Sparrow kapitány legújabb kalandjaiban, köszönhetően a világpremierrel egybeeső hazai bemutatónak. A film révén újra divatba jött kalózosdi által gerjesztett hullámokat a csinosabb eredmények érdekében egy magára valamit is adó kiadónak kötelező meglovagolni, így a szokásos videojáték adaptáció is befutott. Igaz, az előbbi okfejtésnek ellentmond az a tény, hogy a második részből csupán kézikonzolokra készült játék.

Ezt a bakit ellensúlyozandó, az At World’s End egy szuszra feldolgozza mindkét mozgókép eseményeit, megtoldva átvezető helyszínekkel, filmben nem látott részekkel, s úttörő módon alternatív befejezési lehetőséget is felkínál, – magyarán végre valaki ki mer törni a kapcsolódó film béklyóiból, s ezt a játék javára kívánja fordítani. Persze, az megint más dolog, ha a feldolgozásnak a PC-s verzió látja a kárát, és sajnos ez áll a leginkább közel a mostani pirát mókázáshoz.

A világ végén

A történet adott a filmekben, ennek ismertetésétől ebből kifolyólag eltekintenék. Ahogy az várható volt, egy hagyományos akció-kaland egyvelegben materializálódik a PotC 3 digitális meséje, természetesen a kaland helyett inkább az akcióra helyezvén a hangsúlyt. Mindennemű csinnadratta nélkül jutunk el a puritán főmenübe, ami bizony nem szokott jó ómen lenni..., de ne kiabáljuk el. Első nekifutásra a sztori megkezdésén túl egyéb játékmód elindítására nincs lehetőségünk, ezek idővel fognak megnyílni, hogy aztán vagy időre, vagy másodmagunk társaságában szaladgálhassunk a már teljesített helyszíneken. Extraként még itt virít a kincses barlang nevű opció, ami a kalandozásaink során teljesített, megnyitott, elért eredményeinket tartja számon tárgyak, karakterek, koncepciórajzok, miegymás képében, afféle Achievement rendszer módjára. A tárház ezennel kifújt, irány a tenger.

Egy számomra ismeretlen jelenettel indulnak kalandjaink (vagy csak ennyire kiesett a Dead Man’s Chestből ez a rész...), Jack Sparrow-val a főszerepben, amint egy börtönből szökik épp meg, ismét. Az első küldetés alatt ismerkedhetünk meg az irányítás fondorlataival, amihez nem árt megtanulni az opciók közötti ikonjelzéseket a különböző billentyűkhöz. A drága fejlesztők a PS2-ről való portolás során ahelyett, hogy rendes billentyűket írtak volna ki, változatos piktogramok alapján kell megfejtenünk, melyik ábra mit is takar. Ez az alapmozdulatoknál még elmegy, de speciális helyzetekben, mint például a Jackanism, ahol időre kell egy felvillanó kombinációt lenyomnunk már igencsak frusztráló tud lenni, ha nem jut rögtön az eszünkbe, épp melyik támadásgombot nyomjuk meg a három közül. Egy elütés ugyan nem jelenti a tovahaladás elbukását, viszont büntetésből nyakunkba varrt ellenfélsereget igen. A csapástrió egyébként egy könnyű és gyors, lassú de erős, valamint tárgyhasználat formájában ki is merül, utóbbihoz tartozik az életenergia utánpótlása is, komolyabb szembenálló ellenálláskor tanácsos azt beállítani aktív itemnek. A védekezés funkciója általában nem szorul különösebb magyarázatra, ám itt ez nem végtelen, három fekete gyöngy erejéig bírjuk szusszal, utána reinkarnálódásra van szükség, hogy tovább menthessük az ülepünket.

Részeges játékmenet

Szomorú sajátja a játéknak az, hogy hőseinken kívül vélhetően az operatőr is rumot vedelt. A kameraman sokszor igen nehézkesen bánik a megfelelő nézőponttal, a pályák sok szegletét képtelen jól megmutatni, s ha mindez nem lenne elegendő, makacs ember lévén fixen rögzített állásokkal dolgozik, beleszólásunk nem igazán van. Szerencsére ellensúlyként az akció maga nem egy emberpróbáló kihívás, ahol csapkodni kell, ott csapkodunk, az ügyességi részeknél meg mindent az enter lenyomására magától végrehajt az aktuális karakterünk. Gondolkodni a különböző kulcspontoknál sem szükségeltetik, mindenütt jelzések informálnak minket, hol melyik gombot simogassuk előszeretettel. A hagyományos gyakás mellett alkalomadtán párbajba csöppenhetünk. Eme kis sajátosságon belül védekező és támadó hozzáállásban, jól időzített gombsorozatokkal juthatunk sikerre, remélhetőleg ekkorra már mindenki kívülről fújja az ikonok mögött megbújó gyorsbillentyűt.

A változatosság gyönyörködtetne, ha így lenne. Megannyi helyszínen teszünk majd látogatást ugyan, melyek váltogatását kicsit kicsapongónak éreztem (egyszer hajó, egyszer város), de látványilag legalább eltérőek. Kár, hogy a tartalomról ez már nem igazán mondható el: tárgyakat szedünk fel, mellékküldetéseket teljesítünk (segítünk másoknak harcolni, kiszabadulni, és alászolgája), de lényegében egy gomb nyomkodásával keresztülkaszabolhatjuk magunkat az egész kálvárián. Ezen sajnos az egyéb szereplőkkel való játszás lehetősége s a harmatgyenge kaland vonal sem dob túlzottan nagyot. Némileg több ügyességet csak az a néhány főbb-ellenség követel meg: őket általában egy kivégző mozdulattal lehet átküldeni a másvilágra. Mondhatnám mentségére, hogy de hát ez egy akciójáték, ami igaz is, de kétlem, hogy a fent s a továbbiakban ismertetett hibái ellenére bárkinek is megéri az árát, főleg, hogy hat-hét óra alatt teljesíthető az egész hacacáré, már aki nem uninstallálja pár perc gyötrelem után.

Jöhetne a felmentő sereg a shaderek zászlaja alatt, hisz megannyi játékot pusztán a vizuális parádéja is elad, de a látványhadosztály bizony szabadságra ment a kreatív elmékkel együtt. Közel járok az igazsághoz, ha azt ki merem jelenteni, hogy ez a színvonal 2007-ben kevés, mint gépsonkában az alkatrész. A gépigényről az errefelé feszülő teljesítményteszt írásunk ad bővebb tájékoztatást, de az előzőekből következik, hogy legalább erőművet nem követel a jövevény. A karakterek ábrázolása a tipikus filmadaptációs grafika mellett egész tetszetős, sajnos csak addig, amíg egy újgenerációs konzolon nem pillantjuk meg a sokkalta finomabb mozgásanimációkat. Külön meglepetés a maximális felbontás 1024x768 képpontos határértéke, ami CRT technológiájú monitorok tulajdonosainál egy erősebb AA-val javítható, ám mindazon TFT-vel felszerelt játékosok, akiknél a natív felbontás eltér (és az említett felbontás LCD-knél ritka), nos azok igazán éles képet nem nagyon fognak tudni kicsiholni a szerencsétlenből. Mentségére felhozni sok mindent nem lehet, talán a zenék azok, melyek hozzák a film hangulatát, kellemesen szólnak, de ez kevés érv eme kisiparos munka mellett.

Utórengések

Nem rejtem véka alá, a Karib Tenger Kalózai 3 játékfeldolgozása abszolúte nem nyerte el a tetszésemet. Nem szokásom túlzottan becsmérelni a különböző alkotásokat, de ez már botrányos, hogy ilyen szennyel szúrják ki az ember szemét, majd a hülyegyerekeknek jó lesz címszóval. A Pókember 3-al egészen jót alkottak a fejlesztők, tehát ékes bizonyítéka annak, hogy jobban is lehet ezt csinálni. Bár a játékban megtalálható rengeteg kioldható bónusz tartalom (karakterek, pályák, kardok, stb.) üde színfolt lehet, de ezeket igazán csak a megszállottab Karib Tenger rajongók tudják értékelni. A fejlesztők a port kiindulópontjának a megválasztásánál számomra érthetetlen módon a PS2-es változatot vették alapul, holott X360-on ugyanez a csapat egy sokkalta élvezetesebb vadhajtását dobták össze a játéknak. Nem csak grafikailag veri a jobb sorsra érdemes PC-s verziót, hanem maga a játékmenet is élvezetesebb, valamint érdekes módon a kamerának szabad kezet voltak képesek adni. Előnye, hogy a gépigény így nem oly drasztikus, de, hogy ehhez érdembeli tartalom sem párosul, nos hát, nem ajánlatos, sőt...