Remyt az ég is szakácsnak teremtette, az egyetlen probléma, hogy patkánynak is, így aztán nem csak a Köjál engedélyét szerezné meg nehezen, de még az apja is ellenzi ezt a fura hóbortot, hiszen egy normális patkány nem süti meg a sajtot, és pláne nem harap mellé epret is. Ennek ellenére, mikor bundás hősünket a sors éppen Párizsba, hovatovább a legelőkelőbb éttermek egyike alá sodorja (sic!), ő nem rest mindent megtenni azért, hogy összedobhasson egy jó lecsót.

Alapanyagok

A játék a film eseményeit hűen követi, ennek megfelelően csak az kezdjen bele a játékba, aki már látta az alkotást, vagy egyáltalán nem érdekli pár rajzolt patkány kalandja a vásznon, inkább interaktív filmet akar az unalmas moziélmény helyett. Tapasztalatból mindenesetre elmondhatjuk, hogy a Pixar filmjeinél az erős történet alaptulajdonság, és ezen a fronton most sem lehet panasz. Én, aki a filmet még nem láttam, de a játékot már teljes egészében megismertem, elmondhatom, hogy a sztori jó, és bár meglepőnek szánt fordulatai nem lesznek ismeretlenek számomra, mégis megnézem majd filmvásznon is az első rágcsálót, aki sütni tud.
 

A köret

RatatouilleAnnál is inkább, mert bizony a megvalósítás nem lett kulináris… miket beszélek, grafikai csoda, így látványban tud majd újat hozni az eredeti változat. Remy vesszőfutásának PC-s adaptációján bizony meglátszik, hogy konzolos portról van szó. Ahogy az a Játékosok Álmoskönyvének „A nyitóképernyő jeleinek olvasása” című fejezetében is szerepel: „Ha egy mű első szava hozzánk az, hogy nyomjunk meg egy gombot, vegyük körbe magunkat mindennel, mi lelkünket erősíti”. Szívleljük meg e remek tanácsot, és készüljünk fel arra, hogy bár a helyszínek felismerhetőek, a szereplők aranyosak, a mozgásban, mimikában felfedezhető a Pixar-szereplőkre oly jellemző ironikus báj, azért nem pont olyanok, mint azt tapasztalt játékosként elvárnánk – talán ez azért nem akkora baj, alapvetően a THQ valószínűleg nem a Stalkerrel bajlódó közönséget célozta meg, sokkal inkább azok fiatalabb testvéreit, uram bocsᒠgyermekeit.

Ehhez képest azonban kérdés, hogy vajon hány kissrác tesztelte a terméket, mert az alapértelmezésként beállított gombok használatához zongoraművésznek, nőgyógyásznak, vagy leginkább véznaujjú makinak kell születni. Természetesen némi ésszerűsítés után – én speciel az egér három gombjára konfiguráltam az ugrás – tárgymacerálás – eldobás hármasát, és innentől kezdve jóval gyorsabban haladtam a főszakácsság áhított státusza felé.

A főétel

RatatouilleSzerintem akkor sem nyeli félre senki a lecsót meglepetésében, ha elmondom, hogy a játék stílusa ugrálós-rohangálós platform, de olyannyira ugrálós és olyannyira rohangálós, hogy ha hangutánzó szavakkal kellene összefoglalnom a programmal eltöltött tizenöt órát, akkor ijesztően sokat szerepelne a sutty, a placcs és a tarapp-tarapp. Ennek ellenére egy szakácsaspiráns patkány élete sem csak pattogás és teperés, van itt még például csúszkálás is, afféle ágyúgolyófutam rágcsálóknak, melynek helyszíne Párizs varázslatos csatornarendszere. Gusztus dolga, nekem eleinte tetszett, hogy minden küldetés végén el kell menekülnünk a film valamely ember (vagy mi, értitek) alakította szereplője elől, és ennek végjátékaként kilométereket kell szánkáznunk egy szeméttel (kikerülni), csillagokkal (elkapni) és méretes lukakkal (nem beleesni) alaposan megszórt csőben, de aztán úgy a száztizenhatodik és a kétszázhetvenedik alkalom után – mely számokban nyilván benne foglaltatik az elrontásokból fakadó, káromkodástól sem mentes újrakezdések előfordulási mutatója is – jobban örültem volna, ha Remy a szakácskodás mellé felveszi a buszvezető pozíciót is, mint lehetséges melót. Azonban, ha túltesszük magunkat ezen az apróságon, remek kalandokba keveredhetünk az olyan érdekes helyszíneken, mint a Párizs környéki falucska, az étterem konyhája, vagy épp a város piaca. A küldetéseket tekintve érzéseimet ambivalensnek mondanám: bár a feladatokról nem fogunk majd még évek múltán is mesélni a haverjainknak, a helyesen eltalált arányok itt is meghozzák gyümölcsüket, és mikor már épp fintorognánk, hogy „jaj, megint katapulttal kell átugrani a kutya felett”, akkor hoz be a játék valami újat, ami elég vicces ahhoz, hogy továbbmenjünk a pályán. (Elakadni amúgy is nehéz, ha mégis megtörténne, csak szagoljunk bele a levegőbe, és kövessük a csábító illatokat.) A feleségemmel jókat mosolyogtunk, mikor a kis rágcsáló koktélesernyővel repült, kanállal kiscsirkét csapdosott, vagy épp felakasztott merőkanalakon egyensúlyozott csak azért, hogy újabb adag sonkát csenjen el, esetleg hogy kétbalkezes ember-barátja haját húzkodva Jamie Olivert megszégyenítő kajákat rittyentsen.

Desszert

Nem szűkölködünk minijátékokban sem, melyeket vagy a játékban mutatott teljesítményünkkel nyerünk el, vagy szerzett pontjainkból vásárolunk meg a segítőként mellénk szegődött híres szakács szellemének boltjában. Itt aztán pucolhatunk krumplit, állíthatunk össze gusztusos salátát, díszíthetünk tortát... Ha azonban mi Stahl Judit skalpja helyett inkább Fittipaldi babérjaira törünk, alaposan kiversenyezhetjük magunkat a már említett csatorna-csúszkálásos őrületben, és ha lenne olyan eszement, aki még több ugrálást szeretne, akkor az álomküldetéseket pontosan neki találták ki. Ezekben mindenféle alapanyagból megalkotott, izgő-mozgó pályán kell keresztülpattognunk, hogy az összes csillagot összegyűjtve mi legyünk a legügyesebb csillaggyűjtő, ugráló patkány kerek e világon.

Nem mondanám, hogy az évezred menüje, de megéri belekóstolni, főleg, ha tetszett a film a család fiatalabb tagjainak – esetleg nekünk magunknak –, hiszen egy családi mozizás áráért újra főzhetünk a patkánnyal, aki időnként még kezét is megmossa.