A Rollercoaster Tycoon 3 első kiegészítője a nyári kánikulára időzítve érkezett, hogy medencékkel és vízi látványosságokkal hozzon virtuális felfrissülést monitorok előtt aszalódó testünknek. Most fordított a helyzet: odakint havazás, tél és zimankó, míg a monitorokon beköszöntött a szafari-hangulatú állatkerti vigasság.

Budapest perelhetne

A Wild! az állatokra helyezi a hangsúlyt, komplett állatkertek, és az azzal járó szórakozási lehetőségek felvonultatásával bővítve amúgy sem szerény parkmenedzselési lehetőségeinket. Ideje új park építésébe vagy rettentő nagy korszerűsítésbe fognunk, hiszen a régebben elmentett állásokban valószínűleg már mindenki 100%-os beépítést produkált, így ott nincs helye az új látványosságoknak. Márpedig azokban nincs hiány, hiszen a Wild! az állatkertek felhúzása mellett állatoknak öltözött hangulatfokozó emberkéket és idomított állatokkal produkált attrakciókat, cirkuszi látványosságokat is felvonultat. Talán a fejlesztők Budapesten jártak, és a Városliget példáján felbuzdulva vették az ötletet, hogy állatkertből, vidámparkból és cirkuszból álló épületegyüttest telepítsenek egymás mellé…



Szeretem a bőröd illatát

A Wild! leginkább kidolgozott része természetesen a különféle állatok megjelenítése, ami olyan remekül sikeredett (igaz, alig több mint 20 faj került a játékba), hogy szinte még a szagukat is érezni véljük. Mivel elsődleges feladatunk továbbra is a tömegszórakoztatás, méghozzá gazdaságilag nyereséges szinten, így lépten-nyomon megfigyelőablakokat nyithatunk a ketreceken, amin áthaladva látogatóink perkálhatnak a látványosságokért.

Persze költség is jár a dögökkel: elsőként mindjárt valami biztonságos ketrecet kell építenünk, amiből nem tudnak kitörni. A kerítések szerepe így jelentősen felértékelődött, hiszen ha a háromféle típusból rosszat választunk, állatkánk könnyen áttörheti azt... hogy Black & White-os avatárt játsszon. Ha megtörténik a baj, nekünk kell altatópuskával kilőni a vadat (ez a Sniper mód), lehetőleg vigyázva a látogatókra, majd visszapakolni kis kedvencünket megerősített birodalmába. Kell még neki házikó is, hogy pihenhessen kedvére, ki kell választanunk, hogy mit egyen, fel kell fogadnunk gondozót hozzá, plusz néhány unaloműző játékról is gondoskodhatunk (a Zoo Tycoon meg megy a levesbe…). Ha állatkáink egészségesek, és sikerült a nemek arányát is jól eltalálnunk, számíthatunk természetes szaporulatra, amit újabb látványosságként prezentálhatunk, de el is adhatjuk más parkoknak. Az állatok szépen fokozatosan állnak majd rendelkezésünkre, ahogy haladunk előre a kilenc új scenarióban, de Sandbox módban azonnal megkapjuk az összeset.



Jurassic Park és Oroszlánkirály

A MixMasterbe bekerült a Fővárosi Nagycirkusz attrakciója is, azaz oroszlánshow-t szervezhetünk, aminek tetszés szerint állíthatjuk össze a programját, hogy végül összekapcsoljuk egyéb látványosságokkal (mint a tűzijáték). A szafaritúrához terepjárókonvoj-útvonalakat definiálhatunk, míg a prehisztorikus témával dinoszaurusz-kiállítást hozhatunk létre.

Az alapok területén is történt fejlődés: új extrém hullámvasutak jelentek meg (összesen nyolc), hajmeresztő látványosságok érkeztek az osztott pályától a robotkaros átemelőkig, és kaptunk négy új szállítóeszközt is. Vannak új ajándékboltok, és új karakterek is - viszont most először tudjuk elhelyezni kezünk nyomát, hiszen egy textúraszerkesztővel saját táblákat és reklámoszlopokat hozhatunk létre, amiken saját figyelmeztetéseink, tanácsaink, illetve információink olvashatóak a látogatók számára.