Bár a Shank első része igen vegyes fogadtatásra talált mind a sajtó, mind a játékosok részéről, csak a számokat nézve meg lehettek elégedve a készítők. Mind eladásban, mint értékelésekben hozta a közepest, aminek köszönhetően közel egy évvel a megjelenés után bejelentették a folytatást is. Tény, hogy a Shank nem volt tökéletes, hiszen repetitív játékmenete és néhol kiegyensúlyozatlan harcjelenetei a legtürelmesebb játékosokat is megdolgozták, de bíztunk abban, hogy a készítők tanultak hibáikból, s összehoznak egy olyan folytatást, ami egy kicsit szélesebb vásárlói réteg igényeit elégíti ki. Nos, nem így történt...

A véres halál bosszúja 2.

A Tarantinós beütésű első rész történetével ellentétben a Shank 2 most egy dél-amerikai vakációra invitál minket. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a katonai diktatúra keményen sanyargatja a lakosságot, ami persze hősünket egészen addig hidegen hagyja, amíg el nem rabolják egy régi barátját. Ami ezután jön, azt valószínűleg hamar kitaláljátok: Shank utána ered a latínóknak, s nemes egyszerűséggel pengeélre hányja azokat, akik az útjába állnak. Véres kalandjaink változatos tájakon vezetnek át, koszos falvakon, dzsungeleken, mocsarakon át küzdünk a végeláthatatlan számú martalóc legényekkel, amazonokkal és mindenkivel, aki akár egy rossz pillantást is elenged irányunkba. Talán egy pillanatra nektek is megakadt a szemetek az amazonokon, igen, mi se nagyon értjük, hogy kerültek a képbe, még azután se, miután kínkeserves harcokban sikerült legyőznünk vezetőjüket. Valószínűleg a változatosság oltárának áldozatai lehettek, a történetbe nagyjából annyira illetek be, mint az utolsó Indiana Jones filmbe az idegenek.

Több vér, több erőszak, kevesebb klaviatúra

Amennyiben PC-n szeretnétek játszani a Shank 2-vel, az első dolgotok egy kontroller beszerzése legyen, ugyanis a játék majdhogynem játszhatatlan egérrel és billentyűzettel. Amennyiben nem rendelkeztek ilyen irányítóeszközzel, megpróbálkozhattok a billentyűzetkiosztás újrakonfigurálásával is, alapos keresgélés után biztosan megtaláljátok a megfelelő kiosztást, amivel még játszható kategóriába sorolható a program, de a lényeg, hogy ezt a játékot kontrollerre találták ki. Bízunk benne, hogy mostanra már sokatoknak van egy ilyen eszköze otthon, hiszen úgy vesszük észre, hogy a modern játékokat az FPS-ek kivételével szinte már csak kontrollerrel lehet igazán élvezni, az elmúlt hónapokban az akciójátékok nagy része szinte megkövetelte magának ezt. 

Amennyiben sikerült beszereznünk egy kontrollert, hamar rájövünk, hogy pár dolog megváltozott, pár dolog pedig javult az előző részhez képest. Amit nagyon jó volt látni, hogy a könnyű, nehéz és távolsági támadásaink már tökéletesen egymásba folynak, aminek köszönhetően a kombó- és a gyilokszámláló hamar felpörög. Jó nézni, ahogy a kamera benagyít egy-egy jelenetnél, amikor kontrázzuk ellenfeleink támadását, s ezt követően a legbrutálisabb módon végzünk velük, vagy amikor a levegőbe ugrunk, hogy egy lassított felvételt követően péppé zúzzuk a népsanyargatókat. Pillanatok alatt gyermeki mosoly ül a szánkra, s azt vesszük észre, hogy még többet akarunk ebből, ugyanis a harcrendszer jóval kiforrottabb és élvezetesebb lett, mint az első részben. 

Bár az ellenfelek szép számban törnek az életünkre, most jóval kiegyensúlyozottabb hullámokban, csomagokban kapjuk meg őket, de persze még így is izzasztó jelenetek hátán úszunk egy-egy boss-harctól a következőig. A játékból kikerült a blokkolás, viszont megjelent helyette a kitérés, azaz a dodge, aminek köszönhetően hősünkkel ide-oda gurulhatunk a földön, és sérthetetlenné válunk pár pillanatig. Sajnos nem túl jól sikerült újítás ez, hatalmas hátránya, hogy ennek köszönhetően gyakran egyik pofon elől ugrunk a másik elé, de sok-sok gyakorlással és egy nagy adag szerencsével megelőzhetjük a korai agyvérzést, és a program kukában történő landolását.

Halálos fegyver 9.

A legnagyobb változást a harcrendszerben az új fegyverek megjelenése és azok kombinációja jelenti.  Minden pályát úgy kezdünk, hogy kiválaszthatunk hármat azon gyilkoló eszközök közül, melyeket már kibontottunk a játék folyamán. Eleinte persze nincs nagy választék, egy machete, dobótőrök és gránátok állnak rendelkezésünkre, de hamar megkapjuk Shank kedvencét, a láncfűrészt, valamint két pisztolyt is. Ezen kívül játék közben jó pár nehézfegyvert vehetünk fel leölt ellenfeleinktől, melyek hatalmas segítséget nyújtanak majd a kifejezetten izzasztó harcjelenetek során. Ásót, szigonyt, fáklyát, de még fagyasztott halat is felhasználhatunk a rosszfiúk átneveléséhez, de mivel elég random módon jutunk ilyen fegyverekhez, így nincs esélyünk arra, hogy előre megtervezzük, hogy mondjuk a következő harc előtt felvesszük a mindig fix helyen található serpenyőt, hogy azzal verekedjük át magunkat a nehezebb helyzeteken. Szerencsére minden elhalálozásunk után, valamint ha megállítjuk a játékmenetet, lehetőséget kapunk arra, hogy újra beállítsuk arzenálunkat, ami segíthet abban, hogy túljussunk egy-egy jeleneten (a machete például több ellenfél ellen hatásos, a láncfűrész pedig a kevesebb számú, de testesebb fickók ellen). 

Mariotól a Trine-ig

Bár a Shank 2-ben a hangsúly a harcjeleneteken van, ennek ellenére egy platformjátékról van szó, amelyben az ügyességi részek is megtalálhatók. Itt ezek lesznek a játék pihentetőbb szakaszai, ezeknek hála kicsit kiszakadhatunk a pislogásmentes vérfürdőből, kicsit lazíthatunk a kontroller fogásán, és megtörölhetjük izzadt tenyerünket. Sajnos tény, hogy ezekből a részekből nagyon kevés jutott a játékba a Shank 1-hez képest, amit mi hatalmas visszalépésként értékeltünk. Szinte alig-alig találtunk olyan szakaszt, ahol kilazíthattuk megfáradt ujjainkat, a tetőkön való ugrálás, a köteleken és csöveken való kapaszkodás, majdhogynem a teljes platformrész kikerült a játékból, aminek köszönhetően a Shank 2 olyan, mintha már csak egy sima verekedős játék lenne.

Túlélőmódban

Ha meguntuk a kampányt, akkor megpróbálkozhatunk a kooperatív Survival móddal is, ami lényegében egy egyképernyős reflexpróba. Ebben a játékmódban a cél az, hogy társunkkal megvédjünk pár lőszeres ládát attól, hogy az ellenfeleink felrobbantsák azokat. Miután felkerül rájuk a bomba, pár másodpercünk van arra, hogy hatástalanítsuk őket, különben véget ér a móka. Meghalni csak úgy lehet, ha mindketten kidőlünk, ugyanis társunkat még feléleszthetjük, ha végleg kifogyna az életerőből. Ahogy végzünk a hullámokban támadó ellenfelekkel, úgy kapunk egyre több pénzt, s vásárolhatunk magunknak életerőt, vagy power-upokat, melyeket a legszorítóbb helyzetekben érdemes bevetni. Hasonlóan az egyszemélyes kampányhoz, itt is külön ponttáblával és több mint egy tucatnyi megnyitható karakterrel vár minket a játék, amit hotseat-módban (két kontrollerrel a gép előtt), vagy akár interneten keresztül is élvezhetünk.  

Beat ’em up

A készítők igyekezete ellenére azt kell mondanunk, hogy a Shank 2 nem igazán nyűgözött le minket. Az új multiplayer mód jópofa, de korántsem ellensúlyozza a játék azon hibáját, hogy egy sima verekedős program lett belőle, aminek története egy kusza összevisszaság. Emellett a játék hasonlóan nehéz, mint elődje volt, kész csoda, hogy egyáltalán sikerült letesztelnünk anélkül, hogy a monitorunk ne tört volna apró darabokra a közepére dobott kontrollertől. Ez persze nem feltétlenül baj, úgyis mindig a kihívás hiánya miatt panaszkodunk, hát most megkaptuk. Köszönjük szépen!