A rémisztgetés időtlen és univerzális figurái a zombik, az FPS-ek fejlövés céltáblái, akiket szinte bármely cilinderből (mágia, varázslat, vírus, stb.) adu ászként lehet előhúzni, és garantáltan ráhozzák a frászt a szerencsétlen felhasználóra. A sötét falak között aztán oly mindegy, hogy a zseblámpa fénye épp egy jobb napokat is megélt, enyhén oszladozó vietkong véres fogsorán csillan, avagy másén - a végeredmény ugyanaz, kötelező meghúzni a ravaszt. Szóval vágjunk bele, és lássuk mitől indult oszlásnak Délkelet-Ázsia 1967-ben. Vietnámban még javában zajlik a háború, amikor egy speciális küldetéssel megkínálva, belemasírozunk a történetbe. Üvöltő, sikoltozó katonák, és hullazsákok közt egy alagsorban, Griffin őrmester, a maga meglehetősen nyers (az irodalmi angol mellőzve lesz végig…) módján meg is ejti az eligazítást. Kambodzsában lezuhant az amerikai légierő egyik szállítógépe, fedélzetén a szupertitkos Whiteking-gel. Egy speciális osztagot küldtek a begyűjtésére, amelyből az egyetlen túlélő, hónapok múlva – alaposan megtépve – visszatért a dzsungelből. A fickó totál bekattant, de a kormánynak kell a Whiteking, és ugyan ki téríthetné jobban észre az ágyon vergődő eltorzult figurát, mint a saját testvérbátyja. Mondtam már, hogy háború van!? Tehát a vietkong lerohanja a bázist, Cal testvérünk eltűnik, és spricceli szét a fertőzést, miáltal zombik teremnek minden sarokban. Mi pedig loholunk a nyomában, hogy megállítsuk. Időközben egy sebhelyes vietkong, Trang is feltűnik a színen, ugyanis a kommunista fegyvertárban is elkélne egy ilyen virulens zombihadsereg receptje. Nekünk, pedig válaszok kellenek: Ki vagy mi az a titokzatos Whiteking!? És vajon mi okozza azokat a víziókat, amelyekben Cal szemén át látjuk a dzsungelbe vezető nyomokat!?
Horror elemekkel átszőtt FPS időutazás kezdődik, markoljátok meg hát a karfákat. Ezt a grafikai színvonalat ugyanis méltán nevezhetjük retrónak, az ember szinte várná, hogy előugrik az egyik szörnyű textúra mögül Sebestyén Balázs egy üveg pezsgővel, és kijelenti, hogy csak vicc volt, és rögtön átváltunk gagyi módról normálba. Ragozhatnám, de a környezet, valahol a Half-Life 2 előtti technológia. A vízcsepegés egy gif animációra hajaz, abból is a legbénább, mintha elektromos kisülés villanna a talaj felett, két, ismétlődő fázisban. A robbanásokra megpróbáltam még ennél is hervasztóbb kifejezéseket találni a szótárban, de nem sikerült, úgyhogy maradjunk annyiban, szerencsések a Wii tulajok, mert azt az egy platformot nem fenyegeti az alkotás. Kerestem pozitívumokat is, például a közép-távoli dolgok ”maszatossága” előnynek számít, mert így a testközelbe jutott kreatúrákat (főleg zombik) fel lehet magasztalni (elég jól néznek ki), és a fegyverekkel sem lenne gond, ha minden második küldetésben az arcunkba nem tolnának egy rögzített, piszok ronda géppuskát.
Itt még azért erősen reménykedtem, hogy hangulatban és játékélményben visszapótolják a vizuális ingerencia okozta károkat. De nem, mert a játék első harmada, úgy ahogy van, kész katasztrófa. Egy vietnámi helyőrségből indulunk, a szokásos klisékkel, végigbumlizzuk a szűk, lineáris utcákat, átverekedjük magunk egy hídon, persze mindenhol vietkong, és elszórt amerikai állások világvége-hangulatban. A fejlesztők időről-időre beterelnek egy csomópontba, ahonnan nincs kiút, csak ha a környékről beözönlő ellenséget mind egy szálig kiírtjuk. Ezt a motívumot egyébként kitartóan erőltetik a játék végéig, reménytelenül, mert ha morzsákat szeretnénk a hangulatból, azok a sötét földalatti járatokban, és templomokban vannak elszórva. A horror/túlélő stílus pedig köszöni szépen, jól el van, még ebben a puritán környezetben is, szóval egyre nagyobb számban láthatunk megcsonkított hullákat, itt-ott eltűnő emberkéket, amíg egy lövészgödörben végre szembejön az első zombi. S attól a pillanattól, ahogy egyre komolyabb mennyiségben keverednek a szembenálló felek közé élőhalottak, felpörög a játék is. Hallod, ahogy Walker (nem, nem a texasi kopó, ez itt a főhős) zihálása keveredik a hörgésekkel, sikolyokkal, majd hullák kelnek fel a földről, és tolakodnak a puskacső elé. A vér meg folyik patakokban, a szaft ráfröccsen a képernyőre – szokásos hatásvadász elem -, mert a fejek, végtagok lebonthatók a törzsről, különösen egy géppuskával. Néha bevillan egy mini-játék, nevezetesen egy az ajtó mögül ránk rontó rizs- vagy húsevő közvetlenül beleliheg az arcunkba, és közelharc kezdődik, amit a felvillanó gombok helyes sorrendben történő megnyomásával abszolválhatunk a sikereses végkifejletig.
Ez végkifejlet aztán választásunk szerint fejlövésben, vagy a fej puskatussal történő sorozatos dorgálásában csúcsosodhat ki. Az Apokalipszis most című film ihletése nyomán, a fejlesztők egy a folyón lecsorgó hajóra is ráterelték a cselekményt, ezzel egyrészt újabb ízelítő jön a gusztustalan vízfelszínből, másrészt a feljavuló erdős, borongós, párás környezetet is sikeresen ellenpontozták. A dzsungel egyébként jó, mert miről is volt híres Vietnám népe!? Naná, hogy a csapdaállító művészetük híre járta be Hollywoodot, így ezekből is kapunk egy jó adagot – lengőnyársat, botló-drótos cuccokat, karókkal spékelt gödröket -, és ha netán beleakadnánk egyikbe, akkor a mini-game szisztéma egy reflexből megnyomott billentyű-darabja még kiránthat a csávából.
Willard utazása (Apokalipszis most) nem véletlenül felhozott párhuzam. Ebbe a halovány hangulati szálba tudnánk ugyanis megkapaszkodni, hogy felfedezzünk valami értéket a zombis-fejlövéses miliőn innen és túl. A háború szürreális ábrázolása sajnos csak pillanatokig sikerült, apróbb életképekben – pl. amikor Griffin leszúrja a haldokló amerikait, vagy a katonák közé vegyült nő, illetve a hajón átélt események –, de annyira illúziórombolók az utána következő rögzített csatajelenetek, hogy rá két percre már a kutya sem emlékszik, mi és hol is volt emlékezetes. Ha pedig pusztán a tűzharc first person-i értékekeit nézem, akkor sem vagyunk jól eleresztve. Taktikai felhang nincs, az AI zseniálisan tud csípőből tüzelő vietkongot árasztani egy, vagy néha két bejáraton át percekig, és ennyi. A faluban találtam alvó harcosokat, miközben odakintről a kunyhó falát átlőve sebeztek a többiek, a kérdés gondolom jogos: miért zombi agyilag is mindenki? Fegyverből pedig azt kapjuk, ami volt akkoriban, M16-tól az RPG-ig mindent, egyszerre persze csak egy kétkezest, meg egy pisztolyt, hihető lőszermennyiséggel, és gránátokkal. Van ironsight, sőt kifejezetten érdemes kikapcsolni a célkeresztet, mert így legalább szembesülünk valami kihívással.
A cikk írása közben még nem volt érdemi információ a Blood Trails fogyasztói áráról, de pletyka szintjén külföldi híradások, már a budget kategóriába pozícionálták. Így, persze mindjárt más lenne a leányzó fekvése, ugyanis gazdaságos kiszerelésben megbocsájtanánk a nagyon gyenge grafikát, és a rosszul megkoreografált háborús jeleneteket. Ha valóban így lesz, akkor a mini-game szisztéma, illetve csak és kizárólag a zombis epizódok miatt el lehet gondolkodni a beszerzésen…
A borzalom a falakban lakik…
Horror elemekkel átszőtt FPS időutazás kezdődik, markoljátok meg hát a karfákat. Ezt a grafikai színvonalat ugyanis méltán nevezhetjük retrónak, az ember szinte várná, hogy előugrik az egyik szörnyű textúra mögül Sebestyén Balázs egy üveg pezsgővel, és kijelenti, hogy csak vicc volt, és rögtön átváltunk gagyi módról normálba. Ragozhatnám, de a környezet, valahol a Half-Life 2 előtti technológia. A vízcsepegés egy gif animációra hajaz, abból is a legbénább, mintha elektromos kisülés villanna a talaj felett, két, ismétlődő fázisban. A robbanásokra megpróbáltam még ennél is hervasztóbb kifejezéseket találni a szótárban, de nem sikerült, úgyhogy maradjunk annyiban, szerencsések a Wii tulajok, mert azt az egy platformot nem fenyegeti az alkotás. Kerestem pozitívumokat is, például a közép-távoli dolgok ”maszatossága” előnynek számít, mert így a testközelbe jutott kreatúrákat (főleg zombik) fel lehet magasztalni (elég jól néznek ki), és a fegyverekkel sem lenne gond, ha minden második küldetésben az arcunkba nem tolnának egy rögzített, piszok ronda géppuskát.
Apokalipszis most?
Itt még azért erősen reménykedtem, hogy hangulatban és játékélményben visszapótolják a vizuális ingerencia okozta károkat. De nem, mert a játék első harmada, úgy ahogy van, kész katasztrófa. Egy vietnámi helyőrségből indulunk, a szokásos klisékkel, végigbumlizzuk a szűk, lineáris utcákat, átverekedjük magunk egy hídon, persze mindenhol vietkong, és elszórt amerikai állások világvége-hangulatban. A fejlesztők időről-időre beterelnek egy csomópontba, ahonnan nincs kiút, csak ha a környékről beözönlő ellenséget mind egy szálig kiírtjuk. Ezt a motívumot egyébként kitartóan erőltetik a játék végéig, reménytelenül, mert ha morzsákat szeretnénk a hangulatból, azok a sötét földalatti járatokban, és templomokban vannak elszórva. A horror/túlélő stílus pedig köszöni szépen, jól el van, még ebben a puritán környezetben is, szóval egyre nagyobb számban láthatunk megcsonkított hullákat, itt-ott eltűnő emberkéket, amíg egy lövészgödörben végre szembejön az első zombi. S attól a pillanattól, ahogy egyre komolyabb mennyiségben keverednek a szembenálló felek közé élőhalottak, felpörög a játék is. Hallod, ahogy Walker (nem, nem a texasi kopó, ez itt a főhős) zihálása keveredik a hörgésekkel, sikolyokkal, majd hullák kelnek fel a földről, és tolakodnak a puskacső elé. A vér meg folyik patakokban, a szaft ráfröccsen a képernyőre – szokásos hatásvadász elem -, mert a fejek, végtagok lebonthatók a törzsről, különösen egy géppuskával. Néha bevillan egy mini-játék, nevezetesen egy az ajtó mögül ránk rontó rizs- vagy húsevő közvetlenül beleliheg az arcunkba, és közelharc kezdődik, amit a felvillanó gombok helyes sorrendben történő megnyomásával abszolválhatunk a sikereses végkifejletig.
Ez végkifejlet aztán választásunk szerint fejlövésben, vagy a fej puskatussal történő sorozatos dorgálásában csúcsosodhat ki. Az Apokalipszis most című film ihletése nyomán, a fejlesztők egy a folyón lecsorgó hajóra is ráterelték a cselekményt, ezzel egyrészt újabb ízelítő jön a gusztustalan vízfelszínből, másrészt a feljavuló erdős, borongós, párás környezetet is sikeresen ellenpontozták. A dzsungel egyébként jó, mert miről is volt híres Vietnám népe!? Naná, hogy a csapdaállító művészetük híre járta be Hollywoodot, így ezekből is kapunk egy jó adagot – lengőnyársat, botló-drótos cuccokat, karókkal spékelt gödröket -, és ha netán beleakadnánk egyikbe, akkor a mini-game szisztéma egy reflexből megnyomott billentyű-darabja még kiránthat a csávából.
Willard utazása (Apokalipszis most) nem véletlenül felhozott párhuzam. Ebbe a halovány hangulati szálba tudnánk ugyanis megkapaszkodni, hogy felfedezzünk valami értéket a zombis-fejlövéses miliőn innen és túl. A háború szürreális ábrázolása sajnos csak pillanatokig sikerült, apróbb életképekben – pl. amikor Griffin leszúrja a haldokló amerikait, vagy a katonák közé vegyült nő, illetve a hajón átélt események –, de annyira illúziórombolók az utána következő rögzített csatajelenetek, hogy rá két percre már a kutya sem emlékszik, mi és hol is volt emlékezetes. Ha pedig pusztán a tűzharc first person-i értékekeit nézem, akkor sem vagyunk jól eleresztve. Taktikai felhang nincs, az AI zseniálisan tud csípőből tüzelő vietkongot árasztani egy, vagy néha két bejáraton át percekig, és ennyi. A faluban találtam alvó harcosokat, miközben odakintről a kunyhó falát átlőve sebeztek a többiek, a kérdés gondolom jogos: miért zombi agyilag is mindenki? Fegyverből pedig azt kapjuk, ami volt akkoriban, M16-tól az RPG-ig mindent, egyszerre persze csak egy kétkezest, meg egy pisztolyt, hihető lőszermennyiséggel, és gránátokkal. Van ironsight, sőt kifejezetten érdemes kikapcsolni a célkeresztet, mert így legalább szembesülünk valami kihívással.
Most akkor olcsó húsnak híg a leve, vagy a drágának!?
A cikk írása közben még nem volt érdemi információ a Blood Trails fogyasztói áráról, de pletyka szintjén külföldi híradások, már a budget kategóriába pozícionálták. Így, persze mindjárt más lenne a leányzó fekvése, ugyanis gazdaságos kiszerelésben megbocsájtanánk a nagyon gyenge grafikát, és a rosszul megkoreografált háborús jeleneteket. Ha valóban így lesz, akkor a mini-game szisztéma, illetve csak és kizárólag a zombis epizódok miatt el lehet gondolkodni a beszerzésen…
