Mi fán terem a Singstar?

Ha már ennyit beszéltünk róla,nézzük meg, miről is van szó! Miután gépünk bekapcsoltuk, megjelenik egy átvezető videó. Ezután egy könnyen áttekinthető menü fogad, ahol öt opció közül válogathatunk kedvünkre. Ha szeretnénk, énekelhetünk szólóban vagy duettben, de ápolgathatjuk énekesi karrierünket is, ahol klubok hívásainak kell eleget tennünk és teljesíteni az adott feladatot (ez utóbbit a játék készítő nem találták sikeresnek, így a következő részekből már kihagyták). Miután megtaláltuk a nekünk tetsző dalt, indulhat a móka.

A játék képernyőjén megjelenik a videoklip, alul pedig a szöveg, illetve egy csík (ha két játékos van, akkor természetesen kettő), ami a hangmagasságot mutatja. A sorok végén a program feliratokkal jelzi (például: cool, bad, stb.), hogy sikerült teljesítenünk, a szám végén pedig megmutat egy összpontszámot, amivel aztán nyomulhatunk a haverok előtt: mit nekem Megasztár!...

A Sony azonnal lép!

Az első Singstarban a hangmagasságot az eredeti előadó hangmagasságához mérte a játék, ami azt jelentette, hogy egy férfi játékosnak elég nagy gondot okozott egy női magas hang kiéneklése. A további részekben a készítők kiküszöbölték ezt a problémát, és azóta egyfajta hangmagasságot kell eltalálnunk, ami annyit jelent, hogy mindenki saját magához képest énekelheti ki a magas, illetve a mélyebb hangokat, ezt a játék úgy veszi, hogy eltaláltuk az eredeti hangzást.

Móka meg a kacagás...

Ha a hangulathoz ez se lenne elég, minden dal végén van egy visszajátszás. Itt visszahallgathatjuk a csodát, amit műveltünk. Sőt! Ami nekem nagyon tetszett, hogy ezt el is torzíthatjuk: eredeti hangunk lehet nagyon gyerekes vagy nagyon magas/mély, esetleg kicsit ufós (bár ufóval nem találkoztam még). Ezeken a társaság aztán jókat derül -- bár vannak esetek, amikor nem kell semmilyen torzítás, a produkció önmagában is épp elég csúfos...

A Lips vetélytársa lehet a Singstarnak?

Ez a kérdés jogos, és azt mondom: igen. Persze elmondhatjuk hogy a Microsoftnak előkészített terep után nem volt nehéz egy úgymond „klónt” készíteni, de azért kerültek az új trónkövetelőbe újítások, mint például a vezeték nélküli, mozgásérzékelős mikrofon, vagy a saját dalok konvertálása a programba (ez miért nem jutott eszébe a Sonynak?). Sokszor nekem is azért kell a Singstar esetében megvennem egy lemezt, mert például rajta van három kedvenc dalom – épp ezért egy kicsit költséges mulatság a program. Ilyenkor a Lips-tulajdonosok röhögnek a markukba: bezzeg én felnyomom az USB-ről – nekik viszont a saját maguk által feltöltött zenéhez nincs felirat, klip, de még egy dobozfotó se. Emiatt aztán azt is mondhatjuk: kvittek vagyunk.