Jin a nedves aszfalton hevert. Testének minden izma megfeszült, combjai remegtek. Szájában érezte a saját vére ízét, és közben csak egyetlen dologra tudott gondolni: arra, hogy megannyi ellensége közül senki sem volt képes legyőzni mostanáig, ám önmagával szemben még így is tehetetlen. "Feladod?" – hangzott a gunyoros kérdés, valahonnan a háta mögül. Minden erejét összeszedve négykézlábra állt, megfordult, és ördögi énjével nézett farkasszemet. Devil Jin kárörvendő mosolya elég gyűlöletet keltett benne, hogy szembenézzen a halállal. Összeszorította a fogait, és dühéből erőt merítve felállt: "SOHA!" Erre hirtelen, verejtékezve ébredt az ágyában a saját ordítására. "Újabb rémálom... vagy mégsem?" – gondolta.

Bajnok csak egy lehet...

Amikor Bate szólt, hogy én írom a Tekken Tag Tournament 2 cikket, minden bizonnyal fogalma sem volt róla, milyen személyes kört zár be ezzel az írással játékosi karrierem. Ez idáig nem sokaknak mondtam el, de életem első gamer magazinja, amit gyerekként a kezembe fogtam, nem PC Guru, hanem az azóta már megszűnt 576 Konzol 2001/01-es száma volt, címlapon az első PS2-es Tekkennel, a Tag Tournament bemutatkozó epizódjával. Bár akkoriban még PC-m is alig volt, megfogadtam, hogy egyszer, ha törik, ha szakad, játszani fogom a TTT-t! Nos, ez végül nem jött össze, de a második felvonás mégiscsak nálam kötött ki, és bár eleinte tartottam tőle, hogy a program nem tud majd megfelelni a magas elvárásoknak, pozitívan csalódtam: a keserédes Tekken 6 után végre egy ízig-vérig minőségi Tekken-játékot kapunk a pénzünkért, amit minden rajongónak melegen ajánlhatunk.

... és azt hiszem, megtaláltuk!

A Tekken Tag Tournament 2 tulajdonképpen nem más, mint az eddigi Tekkenek legjobb elemeiből összegyúrt Boskonovich szobor. A játékmenet a klasszikus részek lassú, megfontolt harcait idézi, azaz a kombók és a különleges támadások másodlagosak, a hangsúly a kiváló védekezésen és a roppantmód hatásos, ám tökéletes időzítést követelő visszatámadásokon (countereken) van. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy sikeres mozdulatsorral ne lehetne Perfectre verni ellenfeleinket, csak itt a Street Fighterrel szemben könnyedén meg lehet fordítani a meccsek állását. Mozdulatból nincs túl sok, ezért mindegyiket könnyen megjegyezhetjük, és mivel nem kell tízezerféle gombkombinációt bemagolnunk, gyorsan elsajátítjuk az alapokat. A TTT tipikusan olyan játék, amit könnyű megtanulni, ám nehéz mesteri szinten űzni. Az online játszótéren bunyózó profik ellen vajmi kevés esélyünk lehet, ha nem ismerjük legalább két karakter összes csínját-bínját. Bizony, kettőét, hisz a címből is következik, hogy a TTT 2-ben a Tag játékmód dominál. Egyszerre nem egy, hanem két harcost választhatunk ki, akik között szabadon válthatunk a bunyók során. Elég azonban, ha egyiküket kiütik, és már buktuk is a mérkőzést. Kiemelten fontos tehát a kiegyensúlyozott duó felállítása, de persze a minden leosztást überelő kettős (szerencsére) most sem létezik. (Szerény személyem egyébként a klasszikus Jin+Bob felállásra esküszik.)

Azért az öv is nehéz néha

A kiegyensúlyozottsággal nem sok gond akad. Oké, bizonyára vannak olyan karakterek, akikkel nagyon nehéz boldogulni, de láttam én már brutális győzelmet Mokujinnal is. Ha tehát negatívumokat akarunk találni, maximum a teljesen elhanyagolt egyjátékos mód, és a Capcom-betegségben szenvedő online multi akadhat horogra. Előbbinek fájdalmas tulajdonsága, hogy korunk bunyós játékaihoz mérten nincs mit feloldani benne, minden karakter és helyszín egyből hozzáférhető, leszámítva persze a DLC-s tartalmakat. A multiplayerrel pedig az az egyedüli baj, hogy nem lép túl az ezeréves rangsorolásos- és gyorsbunyókon, vagyis nem mer újítani – noha ezt betudhatjuk a Namco óvatos stratégiájának is. Ellenben kapunk egy kiváló oktatómódot, sok-sok kosztümöt, egy személyre szabható tréningrobotot és remek, elsőrangú tálalást. A Tekken 6 nem volt különösebben szép játék, a TTT 2 viszont már szuperül fest, mind a pályák, mind a karaktermodellek gyönyörűek, a zene pedig hozza a sorozattól megszokott, magas színvonalat. Egyedül az lehet zavaró benne, hogy a '90-es évek második felének elektromos muzsikáit felelevenítő dallamok nem túl változatosak. Ez viszont egy vérbeli rajongót aligha hozhat zavarba. Összességében tehát elmondható, hogy a Tekken Tag Tournament 2 egy pazar verekedős cím lett, mely kipolírozta a franchise megkopott hírnevét. Ha Tekken fanatikusnak tartod magad, kötelező darab, ellenkező esetben viszont lehet, hogy hirtelen dob a mély vízbe, szóval csak óvatosan.