Azt hiszem szerencsés vagyok. No nem csak azért, mert Bate véletlenül pont akkor bukkant fel a környezetemben, mikor óriás csodálkozó szemekkel vettem tudomásul, hogy készül a hatodik rész, minek hatására szinte azonnal hozzám is vágott egy kész példányt, hanem azért is, mert a Settlers III. óta abszolúte felületesen foglalkoztam csak a témával. Persze ez annyira nem hangzik jól, de, ha jobban belegondoltok azért szerencse, mert így pont azokat az epizódokat nem kellett mélyebben látnom, melyről a legnegatívabb kritikák születtek, plusz a játékosok véleménye szerint is vakvágányok voltak a Settlers történetében, hogy csak a túl harc orientált ötödik részt említsem rögtön. Sajnos tény, hogy a második epizód óta nem sikerült igazán jót alkotniuk némethonban, így akinek volt szerencséje rálesni a nemrég megjelent grafikailag felújított második részre, nagyjából tudja már, hogy mire számíthat részletgazdagságban.

Hősök


Rögtön itt van a hősök megjelenése, melyre minden valamire való stratéga izzadó tenyérrel, kissé szaporább szívműködéssel reagál, hiszen ki ne szeretne izmos, okos, soksok skillel rendelkező főarcokat is bármilyen játékba. Itt sincs másként, noha a hat választható hős (kiket a kampány során apránként tesz elérhetővé a játék) nincs túl jól balanszolva (mivel multiplayerben majdnem biztos, hogy legfeljebb kettőt választanátok...), jópofák és beszólásaik mindenképpen színesítik a játékot.

Nem csupán erősebbek és szebbek (főleg a nagy zsíros triplatokájú tohonya viking Thordal) bárkinél a játékban, kulcs feladatot kaptak a területszerzésben és a kereskedelemben is. Ettől a résztől kezdve fix területekre bontott egy pálya, azaz pont úgy, mint mondjuk a Company Of Heroesban, 8-10 puzzledarabkából áll. Nagyon kevés misszióban kap a játékos lehetőséget rögtön az első másodperctől kezdve több terület felügyeletére, így a kezdeti fejlődés szakasza után, viszonylag hamar elkezdi feltérképezni a játékos, hogy melyik környező terület legyen az, amit elfoglal. Ehhez nincs másra szükség, mint arra, hogy míg otthon a srácok tüdejüket kiköpve hordják a fát és építik fel a második-harmadik hurkagyártó üzemet, addig a hőssel a játékos szépen körbeügessen a térképen és 1: felvegye az összes rejtett bónusz pénzes ajándékot és imádkozik, hogy el is jusson a kastélyáig, 2: keressen még élelem- és vasforrást. Amint megvan a terület, ami szexi és nyersanyagban gazdag, bárhol építhettek rajta őrtornyot – persze javasolt minél közelebb tenni a már saját fennhatóságú területhez, hogy gyorsabban odaérjen az építőmunkás. Ha felépült a torony, rögtön jön a hangeffekt, meg a dínomdánom, plusz a hős is megjegyzi: új terület kapcsolódott a birodalomhoz. A kis térképen tökéletesen nyomon követhető ki melyik területet uralja már és melyek szabadok még, így próbáljatok minél többet szerezni, de 3-4 darabnál többre nem lesz szükségetek a győzelemhez – soha. A többjátékos módra ez hatványozottan igaz.

A hős amellett, hogy a farkasokkal, macikkal és banditákkal (fennhatóság nélküli rablóbandák – amik simán kiirthatók egy területről – többnyire csak azért vannak letéve, hogy a kereskedőkocsikat ellopják, ezzel biztatva a játékost egy egészséges „rendrakásra”) jó hatásfokkal veszi fel a harcot, nem képes meghalni. Szép nagy fényeffekt kíséretében visszakerül a központi kastélyba, majd megkezdi sebeinek nyalogatását, mely körülbelül egy perces folyamat, majd újra rendelkezésre áll. Sokszor egyszerűbb megöletni, mint hazalovagolni, mert így gyorsabban hazaér…

A tényleges technológiai fejlődés szintén a hőshöz van kötve, egészen addig a pillanatig, míg nem lép szintet, nem érhetőek el a fejlettebb épületek. A legutolsó szinten már csak dekorációs konstrukciók csapódnak hozzá az addig legyártottakhoz, szélkakas, gyertya az ablakba, bútor a házakba stb. Ez az egyetlen szint, ahol már csak serénykedő népünk akaratát próbáljuk kielégíteni, közvetlen haszna nincs, csak annyi, hogy ezek a tárgyak hosszú ideig készülnek és nehéz, még egy jól működő birodalomban is elérni, hogy húsz árus/feldolgozó üzem gazdag is, szép is legyen – az elégedettségről nem is beszélve. Amint ez teljesül, ARCHDUKE rangra léphet a lovag, ami egyszemélyes kampányban semmit nem jelent, csak azt, hogy innentől nincs hova tovább és jobb lenne inkább befejezni már a pályát (eddigre általában régen elvégezhető minden feladat), míg multiplayer módban az egy nyerési kondíció lehet, ha valaki eléri ezt a rangot. Persze ez az első amit ki szoktunk kapcsolni, így marad a jó öreg ellenfél kiirtása, de semmi baj, többnyire erről szól a multiplayer.

A kereskedelem sajnos nem annyira hangsúlyos, mint szerettem volna, abból áll az egész, hogy amennyiben nem épp fát, vagy szappant kér tőlünk az egyik kisváros, csak oda kell állni a hőssel a szomszéd barátságos település raktárához, rábökni a kívánt cuccra, majd megvárni, míg átér a saját birodalomba. Teheneknél és birkáknál a legjobb az egész, szépen beslattyognak a térképrészünkre, őket ráadásul nem rabolhatják el a banditák, nem eshet bajuk, stb. így állatot bátran vegyetek akármilyen távoli raktárból, vagy kikötőből, hazaérnek épségben. (Nem úgy, mint a sok száz aranyas sószállítmány, amit biztos lekapcsolnak, mielőtt hazaérne...) A felesleges fát és nyersanyagot ki lehet szórni a környező királyságoknak, ha nagyon foglalja a helyet, de ne számítsatok értékelhető pénzre, egyszerűbb kidobni az egészet, mint szenvedni azzal a három klikkel, míg kiválasztanátok, kit akartok megajándékozni. 400 fáért 295 arany? Ne vicceljünk már...



Harc


Először féltem tőle, hogy túl hangsúlyos lesz a vérengzés, aztán megnyugodhattam, hiszen pont megfelelő mennyiségű üvöltés és kín van a játékban, a maradék időben még mindig lehet háborítatlanul gyönyörködni a masírozó kerekpopójú telepesekben.

A második rangtól kezdve (amit 8-10 perc alatt el lehet érni) már képes barakkokat gyártani a játékos, amikhez nincs is másra szüksége, mint az adott barakkhoz tartozó fegyvert gyártó kovácsműhelyre. Míg kettes hősszinten csak kardos csávókat lehet gyártani, hármason már íjászt is, és nincs is több lehetőség. Szerintem mindig ugorjátok át a kardosokat és kapásból gyúrjatok az íjászokra, sokkal jobbak, bár sérülékenyebbek. Amint lehet, érdemes lepakolni 3 íjgyártó műhelyt, felfejleszteni maximumra, majd egy barakkot (ráér kicsit később, először úgyis el kell készülnie 20+ íjnak) és már mehet is a móka. Minden csapat hat főből áll, akár íjász, akár kardos. Ez azt jelenti, hogy hat darab fáklyát cipelnek magukkal, ami nem a sötétben jön jól, hanem az őrtornyok/raktárak felgyújtásakor. Marcus az egyetlen hős, aki aktív skilljével képes a körülötte álló katonáknak fáklyát osztani, más oldalán vissza kell slattyogni a legközelebbi őrtoronyig, vagy a barakkokig, vagy a kastélyig. A legegyszerűbb az, ha úgy indultok támadni, hogy van négy csapat íjászotok, plusz a hős, így biztos sikerül legyengíteni a fáklyák segítségével az őrtornyot annyira, hogy el tudjátok foglalni. Ha ez megvan, már újra is tölti a fáklyát és mehettek rombolni a következőt.

Az időjárás sokszor változik, ez nem csak arra van hatással (W billentyű), hogy épp a méhészek termelnek-e mézet, vagy a farmerek búzát, hanem a harcra is, hiszen a hó és az eső oltja az égő épületeket. Nagyon extrém pályákon fontos, hogy legyen elég ételtartalék a hosszú télre, azaz nincs pékség, nincs semmi, csak tehénből nyert sajt (tej) és hús a levadászott állatokból (hurka). De ne ijedjetek meg, a játék ezen része sajnos nem kihívás, a 18-20 órás játékidő – ami nagyon impresszív – a 15. órájánál kell először komolyabban harcolnotok bárkivel. Akkor viszont hirtelen igen keménnyé tud válni a küzdelem – sajnos. Vannak még ostromgépek, meg tornyok, melyeket az ellenfél kőfalaihoz állítva támadhatjuk várfalait, de annyira nehézkes az irányításuk és olyan sebezhetőek az üzemeltetőik, hogy sohasem fogja használni senki – multiban főleg nem.



Multiplayer


Hakim a kulcsszó. Egy hős sem rendelkezik olyan jó paraméterekkel, mint ő, főleg többjátékos módban. Komolyan nem értem, hogy miként gondolták azt a fejlesztők, hogy bárki mást választunk. Nem csupán az épületek fejlettségi szintjének lépésekor szükséges kevesebb nyersanyag ezen hős választásakor, de képes 5 percenként egy teljes ellenséges csapatot átállítani saját haderővé, mely a játék első pár ütközetében sorsdöntő lehet. Talán Kestral jöhetne még szóba a magasabb pénzhozam miatt, de ezzel többnyire nincs gond, még multiban sem, nem úgy, mint a nyersanyaggal. Ha az ARCHDUKE rang elérésekor bekövetkező automatikus győzelemmel járó küzdelmet választod, akkor amint lehet, húzz kőfalat a városod köré, gyárts 6-7 csapat íjászt a falakra és gőzerővel fejlődj. Senki nem tudja majd bevenni a városod, s mire a többiek feleszmélnek, már jókora lépéselőnyben vagy. Ha viszont nincs bekapcsolva az opció, csak akkor menj támadni, ha biztos vagy a győzelemben. Ne feledd, nem a fő raktárára kell gyúrnod, hanem minden másra. 10 csapat íjásszal már viszonylag könnyen felgyújthatod az összes őrtornyát, s amíg az ellen hüppög, Te mosolyogva nézed, ahogy egyre gyengül a birodalma.

Városkép


A legszebb eleme a Settlersnek ebben a részben újra az, hogy hihetetlen részletességi szintig követhető, ki mit csinál éppen. Ha épp fesztivált rendez a játékos, hogy fölös pénzéből a nép szórakoztatásával asszonyt szerezzen a munkásoknak (akik a dolgozó helyett járnak ételért, nyersanyagért, így az közben is tud robotolni...), misét tart, ahol az emberek libasorban fizetnek a templomból kifelé jövet az államkasszának, vagy egyszerűen figyeli, hogy zajlik az élet, bámulatos. A központi tértől akaratlanul is sugárirányban szerteágazó épületsorok és kőutak (melyeken gyorsabb a forgalom) egy óra játék után, már méhkas szintű pezsgést mutatnak. A játék nagyon szép, a hangok is szuperjók, biztos vagyok benne, hogy hosszú percekig fogjátok nézni, minden egyes épület elkészülését, a benne dolgozó munkásokat. Hiába egyszerűsödött le a nyersanyagok beszerzése és feldolgozása két lépcsős szintre, működik és jó. A tolvajok jópofák lehetnének, ha nem kellene túl sok micromanagement hozzájuk, így legtöbbször csak beállítjuk őket az ellenfél fontos területeire, hogy lássák, mi történik.

Végítélet


Nekem nagyon tetszett az új Settlers, nem csak azért érdemes küzdeni benne, hogy az Intro minőségében pompázó maradék 4 átvezető animációt is láthassátok, hanem egyszerűen a rengeteg bájért, ami a játékban lapul. Újra jó irányba kaparásznak a Blue Byteos srácok, mindenképpen érdemes rálesnetek, folyamatosan érkeznek a patchek, így csak egyre jobb lesz. (Már az alap változat is bugmentes, bár itt nem a multiplayerről beszélek.) Mindenképpen ajánlom, és nem csak a dinamikus, fordulatos történet miatt, ez a játék nagyon egyben van: lessetek rá, ha tehetitek!