A Total War-széria sosem a vidám évszázadokról szól, hiszen rendre a történelem legsűrűbb és egyben legvéresebb eseményei kerülnek górcső alá, ráadásul az elmúlt közel két és fél évtized alatt sikerült szinte tökéletesre csiszolni a formulát. A körökre osztott birodalomépítés és a valós idejű csataszimulátor kombinációjából legutóbb például a trójai háború kapcsán adott leckét a brit stúdió bolgár ága, most pedig az A Total War Saga: Troy legendás hőseit és folyvást beavatkozó olümposzi isteneit cseréli le a Creative Assembly piramisokra és a fáraókra. Akhilleuszékkal nagyjából egyidőben ugyanis a Földközi-tenger túloldalán is zajlott az élet, ami annyit tesz, hogy a tenger felől érkező fosztogatók illetve a belső viszályok által meggyötört egyiptomi és hettita birodalom lényegében a végnapjait élte.

A Krisztus előtti 12. század meglehetősen zavaros része az egyiptomi történelemírásnak, hisz mielőtt III. Ramszesz (az egyik választható karakter) hosszú időre stabilizálta volna a birodalom egységét, szinte egymás sarkát taposták a trónra kerülő, majd rövid úton elpályázó piramistöltelékek. A játék idején például az idős Merenptah kezében van a legfőbb hatalom, és a három gyermeke, illetve a kor zsenije, Ramszesz állnak sorba az utódlásért, tehát elkerülhetetlen a véres polgárháború. Egyiptom keleti határán két kánaánita, fent északon pedig további két hettita szereplő szintén azt várja, hogy beavatkozhasson a világ sorsába, és ezúttal nem puszta szóvirág, hogy a civilizáció sorsa múlik a karaktereken. A hanyatlás csalhatatlan jele, hogy a tenger felől folyamatosan érkeznek a fosztogatók, miközben a képernyő tetején megjelenő új mutató folyamatosan szondázza a kultúrát és a ”fényt” hordozó nagyvárosok állapotát. Ha túl sokat prédálnak fel, vagy a belháborúk áldozataivá válnak, akkor a skála orális élményeket tartogató végére kerülünk, majd jönnek a természeti katasztrófák.

A bronzkori kereskedelem fontos ága a fáraójelöltekre nehezedő kihívásnak, hisz az ötféle nyersanyagból régiónként csak egy-egy fordul elő, ráadásul a kő-, bronz- és aranybányákból lényegesen kevesebb van, mint mondjuk fából vagy gabonából. Az újrajátszhatóság szempontjából jó hír, hogy az eltérő beállítottságú karakterek a játék korai periódusában még azt is kiválaszthatják, hogy az egyiptomi vagy a hettita uralkodói címre szeretnének-e rámozdulni, ami gyakorlatilag két különböző hatalmi készletet jelent. Idővel aztán azt is eldönthetik, hogy mely korábbi nagy előd nyomdokába lépnek. Hufu, a nagy építő esetében a felhúzható csodákkal (sziklatemplomok, piramis, kertek, obeliszk) növelhetjük az elismertségünket, III. Thotmesz öröksége a hódításokat (ostromokat) könnyíti meg. Amenhotep (más néven Ehnaton) esetében új vallást alapíthatunk (bármely két istenből megalkothatjuk Atont), Hatsepszut, Egyiptom egyik korai fáraónője pedig a kereskedelmi expedíciók lehetőségét hagyja ránk.

A következő nagyobb kihívást az udvartartás címén előadott mini-játék jelenti, melynek keretében a megfelelő tisztviselők kegyébe férkőzve tudink bevételekhez, engedményekhez jutni, de nem szabad kihagyni az összeesküvéseket, orgyilkosságokat sem, mert az értékes pozíciókat csak megüresedés esetén lehet elfoglalni. Ügyesen sikerült összekötni továbbá az egyiptomi hagyományokat a viszonylag rövid történelmi időszakkal, így aztán az időmérésben egy év hat körből áll, belekalkulálva a mezőgazdaság ciklusait, és a záróeseményt, a Shemsu Hort, amely a hivatali ügyek életbe lépésének az ideje. Az óriási bejárható területek ellensúlyozására a környék bizonyos pontjait tele tudjuk pakolni kereskedőállomásokkal, erődökkel, templomokkal, melyeknek köszönhetően kevésbé tűnik kopárnak a táj, ergo sakkozhatunk még egy plusz építési réteggel – nem mellékesen a hadseregek is gyorsabban mozoghatnak az outpostok érintésével.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A játék alappillére, hogy a megfelelő mennyiségű legitimitás értékkel (lásd udvari intrikák, monumentek építése, etc.) bárki polgárháborút indíthat az uralkodói pozícióért, vagy épp beszállhat a küzdelembe, ami gyakorlatilag folyamatos háborút jelent. A bronzkor harcászatának érdekessége, hogy lovasság nincs, viszont a harci szekerekkel hasonló mozgékonyság érhető el, valamint az egységek a megszokott formációk mellett (mint például a pajzsfal) az előrenyomuláshoz illetve a rendezett visszavonuláshoz párosítható alakzatokat is képesek felvenni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bronz páncélzat nem volt különösebben tartós, ezért az ütközetben folyamatosan fogynak el a vértek, amit egy százalékos mutatón tudunk nyomon követni. Szintén nagyon fontos, hogy a seregvezérek itt csupán egyszerű generálisok testőrséggel: amennyiben íjat adsz a kezükbe és harci szekérre ülteted őket, a kíséret is kocsizó alakulat lesz, a nehéz páncél, pajzs és kard pedig brutális gyalogosokat eredményez, de a rengeteg zsákmánnyal számos egység-kombináció hozható ki. Tetszett, hogy a csaták közben dinamikusan változik az időjárás, és mondjuk egy hirtelen jött eső komolyan megváltoztathatja az erőviszonyokat – a sárba például pillanatok alatt beleragadnak a nehézfegyverzetű osztagok, de egy homokviharnak is megvan a maga ”bukéja”.

Az apróbb hibákon, bugokon kívül igazából nehéz fogást találni ezen az epizódon (is), a tökéletesen testre szabható kampányokkal, az új, részletesebb tutorial felülettel és a folyamatosan adagolt játékelemekkel ráadásul a casual játékosokat is igyekszik megszólítani a Total War, bár ehhez talán nem Egyiptom volt a legjobb téma. Nyilván ütős kombinációnak bizonyul a Nílus, a piramisok és a tömény harc egyvelege, de ez az a történelmi periódus, amely sem filmeken vagy regényekben, sem pedig a történelemórákon nem igazán ágyazódott be a köztudatba. A játékból egyébként háromféle digitális verzió létezik, ebből az alapváltozat 60 eurót kóstál, de akkor már érdemesebb inkább a dobozos Limited Editiont megvenni nagyjából 21-22 000 forintért, amihez kétoldalas térkép is jár, a két kozmetikai kiegészítő-pakkról már nem is beszélve. Végezetül szeretnénk megköszöni a CENEGA Hungary Kft.-nek, hogy jelen írás megszületéséhez biztosította számunkra a tesztkódot!