Nyitócímnek lenni egy frissen debütált konzolon nem könnyű feladat, hiszen a játékosok elvárják, hogy az adott program mindent megmutasson az új hardver kínálta lehetőségekből -- azonban nem érik be egy septiben összedobott demóval, a kidolgozott játékélmény legalább olyan fontos, mint a technikai részletek promózása. Szerencsére a Sony már régi motoros a piacon, így az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hősét vetették be, hogy felhívja a figyelmet a PS Vitára, és Nathan Drake ezúttal sem okoz csalódást...

Mint a nagyok


Ugyan a történet az első Uncharted epizód, a Drake’s Fortune előtt játszódik, ennek ellenére túlzás nélkül állítható, hogy a Golden Abyss semmiben nem marad el a PS3-on tapasztalt játékélménytől, a különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem a tévé előtt gubbasztva, hanem egy kézi konzol fölé hajolva éljük át a Dél-Amerika dzsungeleiben játszódó kalandot. A recept mit sem változott: Nathan egy régi barátjával, Jason Dantéval indul kincsvadászatra, ám hamarosan a tervezettnél jóval veszélyesebb szituációban találják magukat, haramiák és zsoldosok egész serege szakad a nyakukba, és szokás szerint egy zűrös hölgyemény is bekapcsolódik a buliba. A pályák ezúttal is a platformer mászkálás, a lopakodással megfűszerezett akciózás, és az egyszerű rejtvénymegoldás szentháromságából épülnek fel, így aki már játszott valaha Uncharted játékkal, az rögtön otthonosan fog mozogni a marokgépes verzióban is.

 Uncharted: Golden Abyss

Már csak azért is, mert a PS Vita (immáron) dupla analóg karjának köszönhetően az irányítás kísértetiesen hasonlít a „nagykonzolos’ megoldáshoz. A bal oldali kar az irányításért felel, a jobb oldalival a kamerát kezeljük, a hagyományos PS-gombokkal mindenféle akciókat (ugrás, mászás, stb.) hajthatunk végre, a bal ravasszal célzunk, a jobbal elsütjük a fegyvereket, a D-paddel pedig a halálosztó repertoárunkból csemegézhetünk. „Napi rutin”, mondhatnánk, ezek viszont csak az alapok, és az ismerős elemek ellenére a Golden Abyss még a legnagyobb Uncharted-veteránoknak is képes újat mutatni.

Uncharted: Golden Abyss JátékképekUncharted: Golden Abyss JátékképekUncharted: Golden Abyss Játékképek

Egyedi, ez nem vitás


Ahogy a bevezetőben már említettem, egy nyitócímnek illik demonstrálni a friss hardver képességeit, és az új Uncharted úgy teszi mindezt, hogy az egy pillanatra sem tűnik erőltetettnek -- már csak azért sem, mert az „extra funkciók” egy jelentős részét nem kötelező használni. Ha esetleg nem fűlne a fogunk az irányításbeli „forradalomhoz”, akkor sokszor maradhatunk a hagyományos megoldásoknál is. Hogy mire gondolok pontosan? A mászkálós részeket teljesíthetjük az érintőképernyő segítségével (csak végighúzzuk az ujjunkat az útvonalon), vagy végezhetjük a már ismert analóg kar/gombok kombinációval is. Egy kötélen felmászhatunk a hátsó érintésérzékeny felület segítségével, vagy itt is maradhatunk a már bevált megoldásnál. A Sixaxis kihasználásával interaktívabbá tehetjük a mászkálást és az ugrabugrálást, de ha nincs kedvünk a Vitát mozgatni, akkor választhatjuk a klasszikus módszert is. Az újdonságok nagy része tehát nincs ránk kényszerítve, ahol viszont „muszáj” őket használni, ott annyira adja magát a dolog (QTE-k és fejtörők megoldása az érintőképernyő segítségével), hogy eszünkbe sem jutna másképp nekiállni a feladatoknak.

Uncharted: Golden Abyss

Habár előfordulhat, hogy kezdetben a játékos idegenkedik az új, extravagáns lehetőségektől, azonban az új funkciók és az eddig PS-en nem tapasztalt megoldások egyértelműen feldobják a játékmenetet (főleg az utunkba kerülő, egyre érdekesebb és fifikásabb rejtvények), aminek köszönhetően még a korábbi részeket másoló játékmechanizmus is teljesen frissnek hat. A beépített kamera, a mozgásérzékelő, az elülső és hátsó érintésérzékeny felület mind-mind élvezhetően veszik ki a részüket a játékból, és ugyan némelyik funkcióval már találkozhattunk az előző generációs DS-eken is, azért a Vitára bőven jutott még az érdekes ötletekből.

Uncharted: Golden Abyss JátékképekUncharted: Golden Abyss JátékképekUncharted: Golden Abyss Játékképek

Igazi bombázó


A Golden Abyss azonban nem csak a játékélményt színesítő extrák terén brillírozik, de a vizuális megoldásokban sem okoz csalódást. Az 5 hüvelykes OLED kijelzőn megjelenő grafika lenyűgöző, legyen szó akár a karakterek kidolgozásáról, akár a környezetről és az animációkról, vagy akár a fényekről. És nem csak a megrajzolt szereplők, a helyszínek és az objektumok csodásak, hanem az egész folyamat, ahogy a játék akadás nélkül, élesen és folyékonyan mozog a szemünk előtt. A grafikától ugyan még egy játék sem lett jobb, de a kézi konzolos Unchartedről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, és az első negyedóra itt tényleg azzal telik, hogy gyönyörködünk az elénk táruló látványban.

Uncharted: Golden Abyss

Vita mellé kötelező


Konzolos tény, hogy a hardver sikere a kapcsolódó játékok minőségétől függ. Ha a Vitára több olyan cím is készül, mint amilyen az Uncharted, akkor a Sony új kézi kütyüje szép jövő előtt áll. A Golden Abyss ugyanis nemcsak nagyszerűen reprezentálja a masinában rejlő lehetőségeket (amelyek még messze nincsenek kiaknázva), de mellé még tartalmas (nyolc órán is túl nyúló) és szórakoztató játékélményt is biztosít, így a beszerzése melegen ajánlott minden (leendő) Vita-tulajdonosnak.