Hosszú és meglehetősen rögös fejlesztési időszak után végre konkrét megjelenési dátumot kapott az 1666: Amsterdam. A Panache Digital Games bejelentette, hogy a sötét hangulatú akció-kalandjáték augusztus 25-én lép korai hozzáférésbe PC-n, a játékosok pedig a Steamen és az Epic Games Store-on próbálhatják ki az első teljesebb változatot. A projekt különösen érdekes, hiszen a kreatív vezetői feladatokat Patrice Désilets látja el, aki korábban az első (tehát 2007-ben megjelent) Assassin’s Creed kreatív igazgatójaként vált ismertté. Az 1666: Amsterdam ennek megfelelően bizonyos szempontból ismerősnek tűnhet, hiszen szintén egy történelmi környezetbe helyezett, külső nézetes akció-kalandról van szó, a készítők azonban ezúttal jóval sötétebb, természetfeletti irányba viszik el a koncepciót. A legújabb trailert itt meg tudjátok nézni:
A történet középpontjában Noa Brooklyn áll, aki a Zaindari rend által felkészített vadászként próbálja felkutatni az úgynevezett Originals nevű természetfeletti lényeket. A játék különlegessége, hogy Noa mellett egy Aaron nevű macska is fontos szerepet kap, és a két karakter képességeit kombinálva kell felderítenünk a világ rejtélyeit. A most bemutatott játékmenetben a harc mellett a nyomozás, a természetfeletti képességek használata, valamint a nappalok és éjszakák váltakozása is komoly szerepet kap. Láthatjátok, hogy nyomozni főként nappal fogunk és bár Noa ekkor is használhatja a képességeit, azért a nyílt utcán, mindenki szeme láttára ez nem életbiztosítás. A fejlesztők az Early Access megközelítést szerencsére nem pusztán egy korlátozott tartalmú premierként kezelik, mivel az első fejezet állítólag nagyjából 15 órányi játékidőt kínál, miközben a Panache a játékosok visszajelzései alapján szeretné tovább építeni és finomítani a teljes élményt. A korai hozzáférés tehát hosszabb távú fejlesztési folyamat kezdete lesz, amely során fokozatosan bővül majd a bejárható világ és a játék tartalma.
A 17. századi Amszterdam ráadásul kifejezetten izgalmas helyszínnek ígérkezik. A készítők egy részletesen kidolgozott történelmi várost szeretnének megteremteni, amelyet a természetfeletti események és a démoni erők tesznek igazán különlegessé. A világ felfedezése mellett a játékosoknak nyomokat kell követniük, bizonyítékokat kell gyűjteniük és fel kell deríteniük, mely emberek rejtenek természetfeletti titkokat. Érdemes megjegyezni, hogy az 1666: Amsterdam nem teljes egészében augusztus 25-én érkezik meg. A korai hozzáférés első körben PC-re vonatkozik, míg a PlayStation 5-ös és Xbox Series X|S-es változatok később követhetik. A teljes verzió megjelenési időpontját egyelőre nem véglegesítették. A Panache Digital Games számára ezzel egy különösen hosszú út fontos állomásához érkezett. Az 1666: Amsterdam eredetileg már évekkel ezelőtt felbukkant, majd hosszú időre eltűnt a játékosok szeme elől, mielőtt 2026-ban újra bemutatkozott volna. Most viszont már csak két hét választ el minket attól, hogy végre kipróbálhassuk Désilets új, boszorkánysággal, démonokkal és történelmi rejtélyekkel átitatott kalandját. Ti várjátok már?
Borítókép forrása: PC Gamer