• Steven DeKnight God of War-filmet készítene
  • Már meg is kereste a Sony-t az ötlettel
  • Egyetértenek abban, hogy 18-as besorolású lenne

A Sony néhány hónappal ezelőtt jelentette be, hogy PlayStation Productions néven új részleget hoztak létre, amely a saját játékaik megfilmesítésére fókuszál majd. Innentől tehát elvileg jóval több feldolgozásra lehet számítani, ez pedig maguk a filmkészítők számára is csábító lehetőség.

18-as-besorolasu-god-of-war-filmet-keszitene-steven-deknight.jpg

Kapott az alkalmon a Tűzgyűrű: Lázadás rendezője és a Daredevil-sorozat első évadának showrunnere, Steven DeKnight is, aki elmondta, hogy már beszélt egy God of War-film ötletéről a Sony-val, és bár egyelőre még semmi sincs folyamatban, abban egyetértettek, hogy csak egy R (nálunk 18-as) besorolású feldolgozásnak lenne értelme.

"Volt néhány korai megbeszélés a Sony-val, akiknek azt mondtam, hogy úgy kell megközelítenünk, mint egy könyvet. Mint anno A cápa. Aki olvasta A cápát, az tudja, hogy a film eléggé más, mint a könyv, de mindkettő fantasztikus. Képesnek kell lenned úgy felhasználni az alapanyagot, hogy filmként is működjön. És szerintem részben ezért nem működnek olyan gyakran a videojáték-adaptációk, mert nem tudod átültetni a játékélményt a filmbe. Ami azt jelenti, hogy gyakran változtatnod kell, ami elég rizikós, hiszen elidegenítheted a rajongókat. De egy filmnek a saját kontextusában kell működnie. Nehéz feladat, de szívesen megpróbálnám, ám egyelőre nem tudom, meg fog-e történni" - mondta DeKnight.

A rendező egyébként azt is elárulta, hogy szerinte ki lenne a legtökéletesebb jelölt Kratos szerepére: Dave Bautista, aki szerinte a drámát, a valódi érzelmeket, a humort és az akciót is képes lenne hozni.