• 2001. november 15-én jelent meg az első Xbox Észak-Amerikában
  • Ennek megfelelően a Microsoft az idei évet a konzol 20. születésnapjának ünneplésére szenteli
  • De a szintén 20 éves Halo szériáról sem feledkeztek meg a cégnél

Belegondolni is félelmetes, de idén lesz pontosan húsz éve, hogy az első Xbox megjelent Észak-Amerikában. A jeles évfordulóról pedig természetesen a Microsoft sem feledkezett meg, ami innentől egészen november 15-ig ezt a születésnapot ünnepli majd. Ennek keretein belül piacra dobtak például egy csomó bögrét, pólót és egyéb apróságot egy egyedi logóval, valamint a rajongókat is arra buzdítják, hogy osszák meg a konzolhoz kötődő legkedvesebb emlékeiket a közösségi médiában.

halo-20-eves-unneples.png

Mindez azonban nem minden, ugyanis az Xboxszal szinkronban a Halo széria is 20 éves lett, amiről szintén nem feledkeztek meg a Microsoftnál: egyrészt az évfordulós tárgyakon is sok helyen feltűnik Master Chief alakja, másrészt pedig ingyenes Halo tematikájú háttérképekkel is kedveskedtek nekünk, melyeket ezen a linken lehet elérni. A cégóriás továbbá egy rövid, de hangulatos videót is közzétett a jeles eseményhez, melyben a konzol 20 éves történelmének legfontosabb állomásait láthatjuk.